Hirdetés
Hirdetés

Egyhetes ünnepre készül a gyergyószentmiklósi református közösség

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Különleges évfordulót ünnepel a gyergyószentmiklósi református közösség: 125 évvel ezelőtt, 1898-ban szentelték fel a templomot, amely az akkori Csík vármegyében az első volt. A gyülekezet vasárnaptól egyhetes rendezvénysorozatottal emlékezik.

Székelyhon

2024. augusztus 24., 20:342024. augusztus 24., 20:34

Az Ige ereje a központi mottója az augusztus 25-én, vasárnap kezdődő ünnepségsorozatnak, amely megnyitó istentisztelettel indul 16 órától, ahol Balog Zoltán budapesti püspök hirdeti az igét. Az ünnepi alkalom után kiállítás nyílik a Városi Könyvtárban, amely templomképeket és Funkenhauzer Zsófia festményeit mutatja be. A kiállítást Balázs József nyitja meg, és a napot a marosvécsi Kiscsillagok együttes koncertje zárja.

Hirdetés

A hét további napjain az egyházi élet különböző területeit érintő programok várják az érdeklődőket.

Hétfőn a család szerepe kerül középpontba, ahol a Kátoli család bizonyságtétele mellett a kárpátaljai Györkéné Csákány Marianna dicsőítő koncertjét hallgathatják meg a résztvevők.

Kedden a református közösség múltjára és jelenére emlékeznek, egy kiállítással, amelyet dr. Ősz Előd nyit meg a Tarisznyás Márton Múzeumban, majd Veress László humoros előadásával folytatódik az este, amely a Biblia derűs oldalát tárja fel.

Szerdán a nehézségek között megélt hitről szóló programok következnek, ahol többek között a fogyatékkal élők, a romák és a szenvedélybetegek között végzett missziós munka tapasztalatairól lesz szó. Az áhítatok és bizonyságtételek mellett szakemberek osztják meg tapasztalataikat ezen nehéz sorsú csoportok közötti szolgálatokról.

Csütörtökön a következő nemzedékek kerülnek a figyelem középpontjába, ahol a gyerekek és az ifjak számára is szerveznek programokat. A Bibliai barangoló játékos foglalkozásai mellett bábelőadás is várja a legkisebbeket, amit a kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia mutat be. Az ifjak interaktív előadáson vehetnek részt, melynek címe: Az Ige tükrében, illetve egy módszert tanulhatnak meg, amely segít az önálló bibliaolvasásban.

A pénteki nap a művészet és az egyház kapcsolatáról szól, ahol többek között Csatári Bíborka áhítata és bizonyságtétele hangzik el, majd Vincze László bábszínész beszél a gyülekezetben és a színpadon végzett szolgálatáról. Adorjáni László lelkipásztor karikatúrái is kiállításra kerülnek, amelyek szintén a művészet és hit kapcsolatát tárják fel.

Szombaton a média és az egyház kapcsolatáról szóló programokkal várják az érdeklődőket. Adorjáni László, az Agnus Rádió alapítója beszél az egyház kommunikációjáról, majd

Gundel Takács Gáborral, az ismert televíziós személyiséggel folytatnak kerekasztal-beszélgetést.

A napot bibliai vetélkedő zárja, amely szintén Gundel Takács Gábor vezetésével zajlik.

Az egyhetes ünnepségsorozat szeptember 1-jén, vasárnap zárul, ünnepi istentisztelettel és úrvacsoraosztással. Ezen az alkalmon Kató Béla, Erdély református püspöke hirdeti az igét, lezárva ezzel a jubileumi rendezvénysorozatot.

Az eseménysorozatra minden érdeklődőt, felekezeti hovatartozástól függetlenül, szeretettel várnak a szervezők, hogy együtt emlékezzenek meg a templom 125 éves fennállásáról, és ünnepeljék meg közösen a gyülekezet és a hit erejét. Az esemény részletes programja megtalálható a Gyergyószentmiklósi Református Egyházközség Facebook-oldalán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés