Egyedi, amit a Szín-kron diákszínjátszói hoznak létre

„A díjak mindig abban erősítenek meg, hogy egy-egy előadást érdemes játszani. Most az idős produkcióval történt ez, egy évvel korábban a Ki vagyok én? című darabbal. Felújítottuk, átalakítottuk, és ha az elmúlt év sikereiről kell beszélnem, akkor azt mondom, nagyon nagy elismerés volt számunkra, hogy a Figura Stúdió Színház bevette műsorába, jövőre pedig az évadjában bérletes előadásként fog szerepelni. Jó érzés, hogy a színház azt mondja egy előadásra, ez olyan minőség, amit ő is vállalni tud. Ennek rendkívül örvendek, mert nekem nagyon fontos annak minősége, amit csinálunk.

– mondta a csapatvezető évértékelőjében.

Kinőnek a középiskolából, megszaporodik a tanulnivaló, vagy egyszerűen más kezdi lekötni figyelmüket. Ugyanakkor „gólyák” is érkeznek, helyet kérnek maguknak. Így változik kiszámíthatatlanul, ha negatívan nézzük, vagy éppen frissül, megújul a csapat, ha a derűs oldalát szemléljük a diákszínjátszás törvényének. „Nehéz egyeztetni, én nem tudom megmondani, hogy szeptember hányadikán játszunk előadást, és most még azt sem, hogy kikkel. De ennek az előnye az, hogy

– vallotta be az egyéni hasznot is Kolozsi-Borsos.

A negatívumok pozitívumai

Az is jó a diákszínjátszásban, hogy a darabban mindenki rendező, kalákázik, az ötletekből formálódik a darab, így lesz mondandója aktuális, és a csapatra szabott, szín-kronos stílusú. „Gondolkodtam, hogy kész darabot vigyünk színpadra, azt játsszuk, de arra van színház.

Minél több ember, annál nehezebb az időpont-egyeztetés, Gábor mégis a pozitívumok között sorolja, hogy minden esztendőben gyarapszik a diákszínjátszók köre, a most zárult évadban már 19 stabil diákkal dolgoztak a kezdetekhez képest, amikor 8-9 személy jelentette a Szín-kront. A pozitívumok-negatívumok sorolásában nem találtuk meg a pozitív párját annak, ami Gábornak nehézséget jelent:

„Hát ezért is érdemes olyan előadással foglalkozzunk, ami az időről és a mostról szól” – jegyzi meg, bevallva, maga sem érti, de egyre lelkesebb a diákszínjátszást illetően. Ennek tudható be az is, hogy ha nincs pénz, hát anélkül szervezik meg a nyári tábort, így lesz ez idén is. Bár nagyon szeretné, hogy jöjjön egy vállalkozó, aki azt mondja, szívesen fektetne diákszínjátszásba, mert megéri, de amíg ez megtörténik, kicsit tán büszke is arra, hogy talán egész Erdélyben nincs olyan két és fél hetes tábor, amelyik 150 lejbe kerülne a résztvevőnek. Egy hetet lesznek Csaracsóban, majd utána itthon a Figurának köszönhetően, mely a teret és technikát adja. Egy hét után bejáróssá válik a tábor, tanulják az új darabot, melyet tábor zártával bemutatnak. Gábor állítja,

És kell az erősítés, mert folytatni akarják a diákszínjátszást.

Itt, lévén, hogy a próbafolyamatok alatt látják egymást megnyílni, elkezdenek másként is viszonyulni egymáshoz. Azt hinnénk, hogy ez csapaton belül zajlik, de ezt a látásmódot a diákszínjátszó viszi az életében tovább” – mondta Kolozsi-Borsos. Úgy látja, az önbizalom-erősítéshez, a lélek fejlődéséhez nagyban hozzájárul a közösen végzett munka, annak tudatosítása, hogy a gyerek belássa, nem ő rossz, csak éppen valamit rosszul csinált, ami változtatható, jóra fordítható. A lélektani fejlődés legintenzívebb időszaka ez, tudja a csapatvezető, így még nagyobb figyelmet akar fordítani a tréningekre, az önismerethez hozzájáruló tevékenységekre. Bevallja: érzi, nagy felelősség a lélekkel való munka, ezért gyakran, néha már unalomig menően kérdezgeti tanítványait érzéseikről, a hatások fogadásáról, hogy lássa, hol van szükségük támogatásra... és nem csak a színpadi játékhoz.

Te mire vágysz?

Gábor nagy lelkesedéssel mesélt a lélekformálásról, a negatívumok pozitívumairól, hogy mi változik meg a gyerekekben a közös munka során, hogyan kapnak maguknak új osztálytársakat. De mi az, amire ő vágyik? – tettük fel a kérdést, és érkezett a válasz, mely nem igényel kommentárt:

Olyan pillanatokra, amikor a diákok azt mondják, ezt szeretem csinálni, vagy amikor egy diák azt mondja, sajnálom, hogy nem tudok ott lenni. Mert tudja, hogy miért jön. Azt szeretném, ha ez megmaradna, ha jobb és jobb lenne. Igen, azt hiszem, arra vágyom, hogy ez ne szűnjön meg soha.”