
Fotó: Haáz Vince
A mi történetünk nevet viseli az Égjen a láng keresztyén zenefesztivál tizedik kiadása. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában szombaton kezdődött, vasárnap folytatódó rendezvény fő célja, hogy lehetőséget teremtsen a keresztyén együtteseknek a fellépésre, illetve a fiataloknak arra, hogy találkozzanak Istennel és egymással.
2019. január 13., 09:402019. január 13., 09:40
Igazi zenefesztivállá nőtte ki magát az elmúlt években az Égjen a láng. Fiatalos, folyamatosan bővül, s a visszatérő neves együttesek mellett helyet kapnak egyházi kórusok, gyermekegyüttesek is.
Míg az első években csak egynapos volt az Égjen a láng, és csupán a Kultúrpalota hétszáz férőhelyes nagytermét töltötte meg a közönség,
Ott rendezték be a Parászfészket, itt beszélgetős, együtt éneklős találkozások vannak. Az egyre bővülő közönség igényeinek eleget téve gyermekfoglakozást is tartanak, hogy a szülők, nagyszülők nyugodtan részt vehessenek a koncerteken. Az idén a kórusteremben rendezték be a Szikrazúgot, ahol mondókázhattak, énekelhettek, kézműveskedhettek, mesét hallgathattak a gyerekek.
Fotó: Haáz Vince
A nézőteret a család apraja-nagyja betölti, eljönnek a nagyszülők, szülők meghallgatni a koncertező fiatalokat, éneklő gyerekeket, de eljönnek a vásárhelyi és környékbeli református és más felekezetű gyülekezeti tagok is, hogy meghallgassák az Istent dicsérő dalokat. A dalszövegek ki vannak vetítve, így a refrént általában már együtt énekli az egész közösség.
A fesztivál vasárnap 17 órakor folytatódik: a Kultúrpalota nagytermében elsőként a szászrégeni Sófár zenekar lép fel, majd Mészáros Lehel lelkipásztor rövid áhítata után az Élő kövek zenekar, a GRAAL zenekar koncertezik, és a jelenlevők meghallgathatják a mezőpaniti gyerekkórust is. A Parázsfészekben 17 órától a marossszentgyörgyi polgármester, Sófalvi Szabolcs vall Istennel való kapcsolatáról, majd Nyikó Anetta és Német Ádám énekel. 18 órától fórumbeszélgetés lesz Az erdélyi keresztyén ifjúsági szervezetek szerepéről.
Fotó: Haáz Vince
A keresztyén zenefesztivál perselypénzét hagyományosan jótékonysági célokra fordítják, idén a tűzben megsemmisült nyárádszentimrei református gyülekezeti központ újjáépítésére ajánlják fel.

Lángok martalékává vált a nyárádszentimrei református közösség gyülekezeti háza. Az épületnek teljes egészében leégett a felső, fából készült része, csak a falak állnak még. A kis református közösség az emberek segítségére számít, hogy újraépíthesse az otthont.<
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!