
Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
A marosvásárhelyi rendőrségnek sikerült azonosítania azt a két fiatalt, akik szerepelnek azon a videón, amely nagy port kavart a világhálón. A felvételen az látszik, hogy egy fiatal arcon rúg egy másikat. Az áldozat nem kívánt panaszt tenni az elkövető ellen. A rendőrség ennek ellenére folytatja a kivizsgálást.
2024. február 08., 18:292024. február 08., 18:29
2024. február 08., 18:392024. február 08., 18:39
Mint korában beszámoltunk róla, múlt hétvégén közölte a Maros megyei rendőrség, hogy
Az áldozatot – a világhálón közzétett videófelvétel szerint – körbevették, fejét és testét rugdosták. A gyermek kórházba került, ahol megállapították, hogy
Az eset nyomán, szerdán nyilvánosságra került egy másik videó is, amely ugyanabban a plázában készült, mint a korábbi, és amelyen azt látható, hogy
A marosvásárhelyi rendőrséghez is eljutott a videó, a hatóság pedig vizsgálatot indított, majd csütörtökön közleményben tájékoztatott az eredményéről. Kiderítették, hogy a bántalmazott fiatal 18 éves, marosvásárhelyi, míg az agresszióval gyanúsított fiatal 15 éves, szintén marosvásárhelyi. Az áldozatot tájékoztatták arról, hogy
A rendőrök – az ügyészség felügyelete alatt – folytatják a kivizsgálást, hogy kiderítsék, pontosan mi történt.
Közben a közösségi oldalakon a szülők létrehoztak egy csoportot, amelybe várják azok jelentkezését, akik tudnak valamit a magukat RSS-nek nevező csoportokról, vagy akiknek a gyermekeit bántották, megfélemlítették ezen csoportok tagjai.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!