
Fotó: Gergely Imre
Lakatos Mihály, a Salamon Ernő Gimnázium korábbi igazgatója kapta meg a díszpolgári címet, és Molnár Margit nyugalmazott pedagógus, számos civil kezdeményezés mozgatója vehette át a Pro Urbe díjat a gyergyószentmiklósi dísztanácsülésen. Az esemény több mint három órán át tartott annak köszönhetően, hogy nagyon sok, a város közéletében fontos szerepet vállaló, illetve a városnak hírnevet hozó személynek adtak át még díjakat.
2022. december 05., 18:062022. december 05., 18:06
2022. december 05., 20:552022. december 05., 20:55
„Ha bármit teszek, az szolgálat másokért” – idézte méltatásában a város új díszpolgárának, Lakatos Mihálynak a szavait Ferenczi Attila, a Salamon Ernő Gimnázium jelenlegi igazgatója.
A méltatásban számos olyan megvalósítás elhangzott, ami az ő nevéhez fűződik, az egyik ebből (amit az is láthat, aki nem kötődik az iskolához), hogy
De létesült iskolamúzeum, megújultak osztálytermek, rendezték, parkosították a belső udvart és még lehetne sorolni…
Lakatos Mihály méltatása
Fotó: Gergely Imre
Lakatos Mihály köszönetképpen kiemelte, hogy amit elért, az nemcsak az ő érdeme, kellett hozzá a kollégák közössége, de a diákság is. Közismert humora most sem hagyta el. Azok számára, akik őt Lakatos Misinek szólíthatják, azt üzente, hogy eddig ugyan viccelődhettek vele, de
Kérte, hogy ezt vegyék jegyzőkönyvbe.
A Pro Urbe díjat Molnár Margitnak ítélte oda a képviselő-testület. Eigel Tibor méltatásában elhangzott, hogy a díjazott a Kolping család, az Erdélyi Kárpát-Egyesület, a Háló, a Szeretetkonyha, a KÉK (Krisztus Élet Közössége) munkájában vállat szerepet. Férjével együtt sokszor megmutatták, hogy miként lehet erős közösséggé kovácsolni az egy-egy gondolat köré csoportosuló egyéneket.
Molnár Margit méltatása
Fotó: Gergely Imre
Ha kellett, kalákát szerveztek, ha kellett, kirándulást vagy lelki napokat.
Tartalmas életét koncentrikus és egymásba fonódott körökként hatják át a közösségek: család, turistaközösség, lelki közösségek és mozgalmak. Mindenhol szolgálatot vállalt, és a mai napig vállal, ahová csak hívták vagy hívják.
A dísztanácsülésen Csergő Tibor, Gyergyószentmiklós polgármestere és Pintér Szilárd, a magyarországi Dombóvár polgármestere aláírták azt az okmányt, amely a két város testvérkapcsolatát szentesíti.
Fotó: Gergely Imre
Ezt tervezték az örményországi Alaverdi városával is, de az örmény küldöttség nem tudott jelen lenni az eseményen, így ez későbbre marad.
Ez már 1941-ben megköttetett, aminek 2021-ben lett volna a 80. évfordulója. Azonban a pandémia miatt két évig nem rendezhették meg a városnapi dísztanácsülést, így az évfordulóra emlékeztető plakettet most adhatták át.
Sokan mondják, hogy az utóbbi években Gyergyószentmiklós Erdély zenei fővárosává vált, egyre-másra bukkannak fel és válnak közismertté az itteni kivételes tehetségű zenészek, előadók. Amikor azonban egyszerre kerülnek említésre, akkor még a gyergyóiakat is meglepi ez a felhozatal.
Fotó: Gergely Imre
A dísztanácsülésen fellépett Solyom Bernadett, az X-Faktor idei győztese, Oláh Vivien és a Salamon’s Jam Orchestra, de sorra vehették át a város díszokleveleit a Bagossy Brothers Company, a 4S Street, a No Sugar, a Teddy Queen, Nicuta Andrea Nicoleta, Kozma Katalin és Korpos Szabolcs is, akik a maguk műfajában komoly elismertséget értek el. Ugyancsak díjazták a több filmszerepben látható Blénesi Kincsőt, illetve a hip-hop táncban sikeres Brill Dance együttest is.
Díjak özöne az arra érdemeseknek
Számos gyergyószentmiklósi szervezet ünnepelt kerek évfordulót idén vagy a korábbi két, dísztanácsülés-mentes évben. A jubileumokhoz kapcsolódva díjazták az Ipartestület Férfikarát, az Erdélyi Kárpát-Egyesület gyergyószentmiklósi osztályát, a százéves labdarúgást képviselő Jövő FC-t, a 25 éves főiskolát, a Step Dance tánccsoportot és az Inter Gyergyó Futsalcsapatot.
A tanintézmények javaslata alapján a következő pedagógusok részesültek díjazásban: Csata Emese, Huszár Piroska, Ilyés Etelka, Páll Ildikó, Baricz Levente, Palavits Rozália, Bekes Alexe, Costin Aurelia, Jánosi Béla.
A kórház javaslatára hárman, dr. Bartalis Hajnal, dr. Bíró Csaba Zoltán és dr. Koszti János, ugyanakkor szintén az egészségügyből dr. Dogar Maria és Ferenczi István vehettek át elismeréseket.
Díjazták még Kovács Klárát, Kémenes Kingát, Árus Katalint, valamint Bencze Katalint is. Ezek mellett tevékenységükért elismerést nyújtottak át az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub, a Gyilkostó Adventure Egyesület, az Arbor Vállalkozók Szövetsége és a Fenyő Szövetség számára is.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
szóljon hozzá!