Népünnepély szombaton

A hagyomány szerint július első szombatján tartják az Ezer Székely Leány Napját. Csíkszereda Önkormányzata, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány szeretettel vár mindenkit családostól az ünnepségre.

Tavasszal is lehet pótérettségizni

Sürgősségi rendeletet fogadott el a kormány, és a szabályozás, amely egyebek mellett egy tavaszi pótérettségi vizsgasorozat megszervezését is lehetővé teszi, már megjelent a Hivatalos Közlönyben.

Tavasszal is lehet pótérettségizni
Tavasszal is lehet pótérettségizni
2014. július 04., péntek

Tavasszal is lehet pótérettségizni

2014. július 03., csütörtök

Gyerekek hagyományőrző tábora

Közel kétszáz gyerek alkot, tanul a héten a Csíki Gyermekek Egyesület által tizenegyedik alkalommal megszervezett Felcsíki Hagyományőrző Gyermektáborban.

Gyerekek hagyományőrző tábora
Gyerekek hagyományőrző tábora
2014. július 03., csütörtök

Gyerekek hagyományőrző tábora

2014. július 03., csütörtök

Márk Csucsi Róbert: nem én tettem feljelentést

Egyelőre nem tudni, hogy ki jelentette fel hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt Ráduly Róbert Kálmánt, aki egy frakcióülésen megszorongatta Márk Csucsi Róbert önkormányzati képviselő nyakát.

Márk Csucsi Róbert: nem én tettem feljelentést
2014. július 03., csütörtök

TIFFszereda: változik a megnyitó helyszíne

TIFFszereda: változik a megnyitó helyszíne
TIFFszereda: változik a megnyitó helyszíne
2014. július 03., csütörtök

TIFFszereda: változik a megnyitó helyszíne

2014. július 03., csütörtök

Kérhető az üzemanyag-támogatás

Július végéig tehetik le a második negyedévben elfogyasztott gázolaj ártámogatására vonatkozó kérelmeiket a gazdák. Több mint négyszáz termelőt várnak ebben az időszakban a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Kérhető az üzemanyag-támogatás
Kérhető az üzemanyag-támogatás
2014. július 03., csütörtök

Kérhető az üzemanyag-támogatás

2014. július 03., csütörtök

Vizsgálódik a tanfelügyelőség, elírás történhetett

Nagyon nagy különbséget észleltek az országos felmérésen egy dolgozat eredeti és az újrajavítás nyomán kapott jegye között, ezért vizsgálatot indított a Hargita Megyei Tanfelügyelőség.

Vizsgálódik a tanfelügyelőség, elírás történhetett
2014. július 03., csütörtök

Nem loboghat a piros-fehér-zöld

Végleges ítélet született a csíkmadarasi községháza homlokzatára kitűzött magyar zászló ügyében. A Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította a polgármester fellebbezését, így a címeres magyar zászlót el kell távolítani a közintézményről.

Nem loboghat a piros-fehér-zöld
Nem loboghat a piros-fehér-zöld
2014. július 03., csütörtök

Nem loboghat a piros-fehér-zöld

2014. július 03., csütörtök

Tanintézetet választanak

A nyolcadikot végzettek országos felmérésének lezárulta után kezdődik a középiskolai felvételi és a szakiskolákban is véglegesítik a bejutottak névsorát.

Tanintézetet választanak
Tanintézetet választanak
2014. július 03., csütörtök

Tanintézetet választanak

2014. július 03., csütörtök

Mezei utat aszfaltoznak

Öt kilométernyi hosszúságú mezei utat aszfaltoznak le Csíkszentkirály területén a pozitívan elbírált, mezőgazdasági infrastruktúra építésére és korszerűsítésére kiírt uniós pályázat révén. Jelenleg az út alapozási munkálatait végzik.

Mezei utat aszfaltoznak
Mezei utat aszfaltoznak
2014. július 03., csütörtök

Mezei utat aszfaltoznak

2014. július 03., csütörtök

Jubilál a csíkpálfalvi templom

A csíkpálfalvi templom felszentelésének 65. évfordulója tiszteletére az épületben emléktárlat nyílt. Alábbi összeállításunkban Csintalan László tiszteletbeli főesperest, az egyházközség plébánosát kértük fel, hogy a templomépítés történetét felelevenítse.

Jubilál a csíkpálfalvi templom
Jubilál a csíkpálfalvi templom
2014. július 03., csütörtök

Jubilál a csíkpálfalvi templom

Elköszönt a székelyudvarhelyi kézilabdacsapat két kapitánya
Megnyitás

Elköszönt a székelyudvarhelyi kézilabdacsapat két kapitánya

Az idény utolsó hazai mérkőzését játszotta a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Két sportolót utoljára láthattak a szurkolók a város együttesének mezében, a visszavonulás mellett döntöttek. Komporály Attila és Tálas Huba a szombati, HC Vaslui elleni találkozót követően foglalta össze gondolatait a Székely Sportnak.

2014. július 03., csütörtök

Fél fogunkra sem elég a keretösszeg

Több mint egyéves kihagyás után július elsejétől ismét támogatja a fogászati kezeléseket az egészségbiztosítási pénztár. A kedvezőtlen feltételek miatt azonban a fogorvosoknak csak egy kis része köt szerződést a biztosítóval Hargita megyében.

Fél fogunkra sem elég a keretösszeg
Fél fogunkra sem elég a keretösszeg
2014. július 03., csütörtök

Fél fogunkra sem elég a keretösszeg

2014. július 02., szerda

A csíksomlyói kegytemplom búcsúünnepe

Szerdán, Sarlós Boldogasszony napján tartották a csíksomlyói kegytemplom, pápai kisbazilika búcsúünnepét.

A csíksomlyói kegytemplom búcsúünnepe
2014. július 02., szerda

Összeférhetetlen Madéfalva polgármestere

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlenséget állapított meg Madéfalva polgármestere, Szentes Csaba esetében. A községvezető tisztsége betöltésével párhuzamosan egyéni vállalkozói engedéllyel (PFA) is rendelkezik.

Összeférhetetlen Madéfalva polgármestere
2014. július 02., szerda

Zavarják a lakókat a kosárlabdázók

Két lakattal zárták le a Szabadság tér 12-es tömbház lakói a szomszédságukban kiépített kis kosárlabdapályát, mert zavarták őket a kosárlabdázók. Beadvánnyal fordultak a városházához.

Zavarják a lakókat a kosárlabdázók
Zavarják a lakókat a kosárlabdázók
2014. július 02., szerda

Zavarják a lakókat a kosárlabdázók

2014. július 02., szerda

Élménydús múzeumi szaktábor

Vidáman szaladtak be szerda délután a gyerekek a Mikó-vár udvarára, fáradtságnak nyoma sem látszott rajtuk, pedig a délelőttjük ismét eseménydúsan telt. A több mint harminc gyerek épp a Csíki Székely Múzeum szaktáborában vesz részt.

Élménydús múzeumi szaktábor
Élménydús múzeumi szaktábor
2014. július 02., szerda

Élménydús múzeumi szaktábor

2014. július 02., szerda

Vizsgálat Ráduly ellen

Hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt indult vizsgálat Ráduly Róbert Kálmán ellen. Csíkszereda polgármesterét azért jelentették fel, mert torkon ragadott egy önkormányzati képviselőt.

Vizsgálat Ráduly ellen
Vizsgálat Ráduly ellen
2014. július 02., szerda

Vizsgálat Ráduly ellen

2014. július 02., szerda

Felbontják a koncessziós szerződést

A Dugásfürdő működtetésével kapcsolatos koncessziós szerződés felbontására hozott határozatot legutóbbi ülésén Csíkdánfalva önkormányzati testülete.

Felbontják a koncessziós szerződést
Felbontják a koncessziós szerződést
2014. július 02., szerda

Felbontják a koncessziós szerződést

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye