
Fotó: Pinti Attila
Negyedik alkalommal is Mátéffy Győzőt választották a csíksomlyói közbirtokosság elnökévé a hétvégén tartott tisztújító közgyűlésen. Változott azonban az alelnök és a titkár, valamint az ellenőrző bizottság egyik tagjának személye. A gyűlés napirendi pontjai között szerepelt a Kissomlyó hegyén zajló sípályafejlesztés is.
2014. november 24., 18:452014. november 24., 18:45
2014. november 24., 18:552014. november 24., 18:55
Négyévente tart tisztújító közgyűlést a csíksomlyói közbirtokosság, így a 2010-es döntést követően idén újra a vezetőség felépítéséről szavazhatott a tagság. A szombat reggel kilenc órakor kezdődött gyűlés a délutáni órákig eltartott, amely során újra bizalmat szavaztak a vezetőség tagjai közül Mátéffy Győző elnöknek, Márkos László pénztárosnak és Székely Csaba erdőgazdának. Az alelnöki szerepet ezentúl Péter Árpád tölti be, a titkár pedig Csiszer Zoltán lesz. A háromtagú ellenőrző bizottságból két régi tag – Keresztes Zsuzsa és Antal Attila – folytathatja munkáját, hozzájuk újként Györfi Csaba csatlakozik a tagság döntésének értelmében – foglalta össze a közbirtokosság elnöke.
Megduplázódott érdeklődés
A közbirtokosság elnöki szerepét 2002 óta betöltő Mátéffy arról is beszámolt, hogy a tisztújításon hozzávetőleg 240-en vettek részt. Ehhez hasonló részvételi arányra nem emlékszik az elmúlt tizenkét évben, többnyire 120 ember szokott jelen lenni egy-egy közgyűlésen. Megjegyezte, ez idő alatt a tagság is kicserélődött: az idős generáció helyét a 40-50 év közöttiek vették át, akiknek – a jelenlétet tekintve – számít, hogy ki és hogyan vezeti a közbirtokosságot.
Szabályzat a Kissomlyó-hegyért
A közgyűlésen az előre összeállított napirendi pontok mellett tárgyaltak a Kissomlyó hegyén lévő sípályáról is. Heves vita alakult ki ennek kapcsán, végül sikerült abban megállapodni, hogy a közbirtokosság összeállít egy szabályzattervezetet, amelynek tartalmát a tagság, a helyi plébánia, illetve a Ferenc-rend is alakíthatja. Miután elkészül a szabályzat, az üzemeltetővel is leülnek tárgyalni. Amennyiben az elfogadja a – fejlesztésekre, földmunkákra, területrendezésre vonatkozó kikötéseket tartalmazó – szabályzatot, az abban foglaltak alapján dolgozhatnak tovább. Ugyanakkor számon kérhetők is lesznek általa – foglalta össze az elnök. Hozzátette, mivel már dolgoznak a szabályzaton, várhatóan 7-10 nap múlva a sípálya üzemeltetőivel is leülhetnek egyeztetni.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!