Bonbonok, macaronok, torták, piték, teasütemények, fagylaltok, pohárkrémek – desszertek csodás, édes világa. Ebben a világban érzi igazán otthon magát a sepsiszentgyörgyi születésű, jelenleg Athénban élő Horváth Orsolya cukrász sütibloger.
Bár a csíkszentgyörgyi kultúrotthonnál csütörtökön kezdődött területrendezési munkálatok miatt elmarad erről a hétvégéről a falunap, egy későbbi időpontban pótolják majd a közösségi eseményt.
Benevezett a Nikolausz Kopernikusz Országos Iskolaközi Versenyre a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium. Az iskolában ennek kapcsán számos olyan rendezvény zajlik, amelyen a világegyetem titkaival ismerkedhetnek meg az érdeklődő diákok.
„Ezt az esetet rendkívüli módon bánjuk, erre nincsen mentség” – mondta Tőke Szabolcs, egyike a szerda éjszakai rongálóknak. Csütörtökön bocsánatkérésüket fejezték ki az egész városnak a Petőfi utcai fák kitöréséért.
Önkéntes alapon működő polgárőrség megalakítását kezdeményezte a Csíkszentdomokosi Polgármesteri Hivatal. Már több mint negyvenen jelentkeztek, jövő héten elkezdik a járőrözést a közbiztonság javítása érdekében.
Az esélyegyenlőség mellett az internetes zaklatásról és a fenntartható fejlődésről is tanultak szerdán a diákok a Praktika projekt keretében.
Borszéken, a helyi kultúrotthonban tartotta soros havi ülését Hargita Megye Tanácsa szerdán: a testület megszavazta a megyében működő történelmi egyházaknak szóló támogatásokat 2015-re.
Az oktatási rendszer aktualitásait beszélte meg a tanintézetek igazgatóival szerdán Csíkszeredában Görbe Péter főtanfelügyelő. Ismertette az oktatási tárca azon levelét is, amely szerint a megyében a megszabottnál még mindig több állás van a tanügyben.
Tavaszi állatvásárt és kiállítást tartanak a csíkdánfalvi Kubik-gödörben szombaton. Az immár negyedik alkalommal megszervezett eseményen nemcsak az állatok legjavának bemutatására lesz lehetőség, hanem szakmai előadásokat is hallhatnak a jelenlevők.
A Szent Anna Elhelyező Központ harminc diákjának részvételével zajlik az a kutyaterápiás program, amelyet a Mol Gyermekgyógyító Programja keretében bonyolít le sikeres pályázat nyomán az Elfi Egyesület.
Ötödik alkalommal szervezik meg pénteken a Suli Start, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola zenész osztályai számára.
A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez. A 2010-ben végzett ásatásokkor kiderült, hogy a jelenlegi templom előtt még egy nemzetségi monostor is állt itt a 12. századból, amiből az akkori Magyarország területén is csupán néhány volt – mesélte Kiss Mihály nyugalmazott unitárius lelkész, miközben körbevezetett minket.
Jelentős kárt okozott három fiatal az éjszaka leple alatt Csíkszeredában. Legalább tizenkét díszfát törtek ki a Petőfi Sándor utcában, egyet pedig gyökerestől szedtek ki a ládájából.
Olyan embert kerestünk, aki többszörösen is érintett volt a Caritas pilótajátékban. Aczél Péter László – akkori nevén Péter László – cégén keresztül kollégáival hordta fel autóval bőröndökben a csíkiak pénzét a Caritas kolozsvári székhelyére.
Romániában évente a diákok 17 százaléka hagyja ott az iskolát. A tanulmányaikat megszakítók száma az elmúlt három tanévben Hargita megyében is folyamatosan nőtt, a 2013-2014-es tanévben közel hétszáz tanuló nem folytatta az iskolát.
Növényvédőszer-maradványokat tartalmaz a Romániában forgalmazott gyümölcsök, zöldségek és gabonafélék negyede, ezekben gyakran többféle vegyszer is kimutatható. Hargita megyében nem volt ilyen probléma, de nem azért, mert itt minden bio.
Minden településre kiküldték azokat a formanyomtatványokat, amelyeket kitöltve kell visszajuttassanak a szabad értékesítésű tejkvótával rendelkező gazdák. A Hargita megyei APIA tejkvóta-irodájába mintegy 7500 nyilatkozatot várnak vissza.
Az újhagyma és a retek kötése 1,5–2 lejért, a saláta három lejért, a dughagyma kilója 8 lejért, a gyümölcsfacsemeték darabja pedig 10 lejes áron vásárolható meg a csíkszeredai piacon. A hideg időjárás miatt kevesebben vásárolnak a kínált portékából.
Műszaki cikkeket és egy karórát loptak el az egyelőre azonosítatlan elkövetők Sógor Csaba EP-képviselő csobotfalvi házából.