
Fotó: Veres Nándor
Több olyan tömbház van Csíkszeredában, amelyeknél még nem kezdték el a hőszigetelést, holott december végéig be is kellene fejezni. Az illetékesek tartanak attól, hogy gondok lehetnek a határidő betartásával.
2015. szeptember 30., 11:162015. szeptember 30., 11:16
Nem úgy tűnik, hogy az elmúlt egy hónapban látványosan felgyorsult volna a csíkszeredai tömbházak hőszigetelése. Több helyszínen is többhetes szünetekkel dolgoztak a kivitelezéssel megbízott cégek. Az Octavian Goga sétány 14. szám alatt például több hónap alatt csak a tetőszerkezet javítására, újrafödésére futotta, de nehezen érthető lassúsággal készült ugyanez a Szív utca 3–5. szám alatti tömbháznál is. A Tető utca 11-es, szintén négyemeletes társasháznál hasonló a helyzet, a Piac utca 7-es-nél pedig az elmúlt négy hét alatt annyi előrelépés történt, hogy elkezdtek dolgozni a tetőszerkezettel. A Nárcisz sétány 4-es tömbháznál a falak szigetelését megkezdték, de ott a tető még a régi.
El sem kezdődött a munka a Miron Cristea utca 2-es, a Mérleg utca 8-as, a Nárcisz sétány 3-as, illetve az Octavian Goga sétány 8-as számú társasházainál – ezekkel, akárcsak a többi, előrehaladottabb állapotú hőszigeteléssel, december végéig kellene végezni. „Vannak félelmeink, hogy nem fogják befejezni a munkát” – ezt mondta kérdésünkre Dósa Eszter. A polgármesteri hivatal részéről megbízott projektfelelős szerint ígéret van arra, hogy nemsokára minden tömbháznál dolgoznak, de más problémák is adódtak. Nem érkezett megfelelő mennyiségben a falak burkolására használt polisztirol lemez, ezért beszállítót cseréltek, az ablakokra pedig annyi a megrendelés az országszerte folyamatban levő hasonló munkálatok miatt, hogy a gyártók nem tudnak az igényekkel lépést tartani. A hiányzó nyílászárók a Mihail Sadoveanu utca 31-es számú tömbház szigetelésének befejezését is hátráltatják. „Felhívtuk a figyelmüket, hogy fektessenek hangsúlyt a falak szigetelésére, mert a külső szigetelést csak akkor lehet végezni, ha a hőmérséklet meghaladja az 5 Celsius-fokot, és a nemesvakolat használata is hőmérséklethez kötött” – magyarázta az illetékes.
A Majláth Gusztáv Károly tér 1-es számú toronyházánál a napokban kapták meg a tervkiegészítést több erkély megerősítésére, rövidesen ez megkezdődik, és utána lehet szigetelni – tájékoztatott Bulbuk Márton. A hőszigetelési munkálatok egyik részének projektfelelőse szerint a kivitelezéssel megbízott bákói cég ácsokat és lakatosokat hozott, a bukarestiek pedig Sepsiszentgyörgyről hívtak munkásokat. Hozzátette, még remélik a határidő betartását, és egyelőre csak figyelmeztették a cégeket. De ha nem lesz megfelelő a kivitelezés üteme, novembertől késedelmi kötbér fizetésére kötelezik őket.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!