
Fotó: Veres Nándor
Alapvető változásokat nem hozott, de átláthatóbbá tette az erdőgazdálkodást, a faanyag szállítását, ugyanakkor több adminisztrációs munkával jár – ez a szakemberek véleménye a közel egy éve bevezetett erdőradarról. Viszont a falopás továbbra is létezik.
2015. szeptember 29., 08:562015. szeptember 29., 08:56
Az illetéktelen fakitermelés és -szállítás visszaszorítását célzó integrált nyilvántartási rendszer, amely erdőradar néven lett ismert, közel egy éve vonult be a köztudatba. A minden rakományt nyilvántartó rendszerhez, amely egy okostelefonos alkalmazással hozzáférhető, elég hamar hozzászoktak az érintettek, de alapvető változásokat nem hozott – állítja a Csíki Magánerdészet vezetője. Májer Emese szerint helyenként, mint például Egerszék környékén, a mobiltelefonokhoz szükséges térerő hiánya okozott gondot számukra.
„Használjuk, többé-kevésbé működik, de hogy ettől valami változott volna azon kívül, hogy több munka van, nem mondhatnám” – vélekedett az erdőradarról a Csíki Magánerdészet vezetője. Hozzátette, a táblagépeket is kell javítani, és hiába írja be az erdész az erdőben az adatokat a programba, amikor a dokumentumokat leadja, akkor ezeket az irodában ismét be kell írni a rendszerbe. Megjegyezte, a lopások ugyanúgy észlelhetők, mint azelőtt. „Van Szentegyháza környékén néhány ember, aki ellen hiába indul eljárás, mert mindig felmentik őket, és lesnek mindenhonnan, minden lépésünket tudják. Őket szerintem ez a rendszer egyáltalán nem zavarta meg” – jelentette ki.
A Hargita Megyei Erdészeti Igazgatóság igazgatója szerint is vannak lopások, de nem olyan mértékben, mint évekkel ezelőtt, és ezt elsősorban a szállítás ellenőrizhetőségével magyarázta. „Azok, akik törvénytelenül dolgoztak, jóval óvatosabbak lettek” – vélekedett Cătălin Mutică, hozzátéve, az erdészeti hivatalokat érintő rendszer abban is segít, hogy rendszerezte az adatbázisokat, kialakult egy rend, az erdőgazdálkodás, kitermelés követhetőbbé vált.
Ha bárki fával megrakott teherautót lát közlekedni az utakon, és a 112-es segélyhívó számon bejelenti a jármű rendszámát és az észlelés helyét, azonnal ellenőrizhető, hogy engedélyezett szállításról van-e szó. A hatóságokhoz ezzel együtt nem érkezett túl sok ilyen bejelentés az erdőradar beüzemelése óta – közölte Gheorghe Filip. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint az észrevételek jelentős részét ellenőrizve kiderült, hogy engedélyezett szállítmányokról van szó, de volt néhány eset, amikor faanyagot koboztak el és kihágásokért bírságoltak.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!