A trichinellózis-vizsgálatok száma alapján még nem kezdődött el a sertésvágási idény Hargita megyében, de december elsejétől már hétvégén is bevizsgálják a húst a körzeti állatorvosi rendelőkben.
Gyimesfelsőlokon és Úz-völgyében is megünneplik Szent Erzsébet napját, november 19-ét: a Gyimes-völgyében csütörtökön tartanak szentmisét az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium kápolnájában.
Csíkszereda önkormányzati képviselőjeként részt vehet a novemberi tanácsülésen Szőke Domokos, akinek erre vonatkozó kérését szerdán fogadta el a Hargita Megyei Törvényszék.
További ellenőrzéseket végzett Hargita megyében az elmúlt héten a sürgősségi esetek felügyelősége a rendőrséggel, a csendőrséggel és a fogyasztóvédelemmel együtt.
Ezer trikolórt adományoznak a Kovászna és Hargita megyei románoknak a Románok a románokért civil akció keretében. A mozgalmat egy brassói és fogarasi származású tagokból álló értelmiségi csoport kezdeményezte.
Jelentősen eltérnek a távhőrendszeren maradt tömbházlakások fűtésszámlái Csíkszeredában, a kiadások mértéke nemcsak attól függ, hogy az adott lépcsőházban hányan vannak még a hálózaton, hanem azon is múlik, hogy megtörtént-e a külső falak hőszigetelése.
Évek óta gondot jelent a védőoltások késése, ezért sok esetben azoknak is meg kell vásárolniuk az influenza elleni védőoltást, akiknek amúgy ingyen járna. Hargita megyében kilencezer adagot rendeltek, de eddig mindössze 2300-at szállítottak le.
Ötvenöt ezer lejből újítják fel a tusnádi templom szentélyét: a munkálatokhoz szeptemberben fogtak hozzá, és még pár hetet vesznek fel a hátralévő tennivalók. A 201 éves épületen legutóbb 1974-ben végeztek belső felújítást.
Hamarosan elkészül a csíkszeredai Millenniumi templom orgonája, a beépítési munkálatokhoz már hozzáláttak.
A néptánc-népzene elvarázsolja, a környezettudatosság meghatározza egész életét, munkáját. Az ökológia szakon végzett Bányász Dorottya neve összekapcsolódik a mosható pelenkával,aminek elkészítésére saját gyermekei motiválták.
Negyed évszázados lesz 2016. február 19-én a 18-as földtörvény, melynek alapján „1991-ben, első megközelítésben a birtokba helyezést a törvényhozó 30 napra becsülte. Ez 25 év alatt sem fejeződött be” – emlékeztet a Hargita Megyei Geodéták Egyesülete.
Az autizmus első jelei sokszor már kisgyermekkorban megfigyelhetők, így fontos, hogy a családok időben felismerjék őket. Riportunkban annak járunk utána, milyen tünetekre érdemes figyelni, mikor kérjünk segítséget, és hogyan támogathatjuk a gyermeket a fejlődésében. Célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a megértést és az elfogadást a kérdések megválaszolásával.
Befejezték a 2010-es árvízkárok kijavítását Gyimesközéplokon: Borospatakon 6 kilométer, Antalokpatakán 2 km, míg Sötétpatakon 1,4 km útszakaszt hoztak rendbe, beleértve a szükséges partvédelmi és hídépítési munkálatokat is.
Az adóhátralékokból származó késedelmi kamatok 73,3 százalékos eltörléséről döntött hétfőn rendkívüli ülésén a csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete.
Ivóvíz nélkül maradt pénteken Csíkszereda egy része, ugyanis vízvezetékcsere közben elszakítottak egy fővezetéket. A munkálatokat végző ACI Kolozsvár a történtek után portálunkon keresztül kér bocsánatot a város lakosságától.
Nincs megtiltva a mobilkészülék használata tanórák alatt, amennyiben azok elősegítik az oktatás folyamatát – állították a Csíki Hírlap megkérdezett csíki tanintézetek igazgatói. Egyébként nincs egységes szabályozás a telefonok használatáról.
Nehezen lehetett közlekedni hétfőn a csíkszeredai Márton Áron utca és a Hunyadi János utca kereszteződésében, ugyanis szennyvízcsatornát vezetnek a Kalász lakótelep és a körforgalom közötti szakaszon.
Egyetlen cég, a City Parking Kft. jelentkezett a hargitai megyeszékhely fizetéses parkolóinak kezelésére kiírt közbeszerzésre. A kiírást nem óvták meg, a borítékbontás hétfőn zajlott.
Nagymértékben növelheti a szennyvíztisztítás hatékonyságát, ha sikerrel jár a Sapientia egyetem Biomérnöki Tanszékének több éve zajló kutatási projektje. Az egyelőre tesztelési fázisban lévő projektben már húsz új baktériumfajt sikerült kitenyészteni.