
Fotó: Veres Nándor
Csíkszereda 37 ezer lejjel támogatja a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületét. Az összeget a foglalkoztató műhelyben zajló tevékenységek költségeinek fedezésére költik – tudtuk meg az egyesület pénteki sajtótájékoztatóján.
2016. április 16., 19:142016. április 16., 19:14
2016. április 16., 20:042016. április 16., 20:04
Több mint húsz éve jött létre a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete, és közel ugyanennyi ideje működtetik a foglalkoztató műhelyüket, ahol a fogyatékkal élők különböző tevékenységeket végezhetnek: többek között gyertyákat önthetnek és munkálhatnak meg, szövőszéken dolgozhatnak, hímezhetnek. „Ezek a foglalkozások jót tesznek nekik lelki és társadalmi téren is” – mondta Józsa Csaba, az egyesült alelnöke. Hozzátette, a sérültek szeretik a műhelyekben végzett munkát, sokaknak hatalmas pluszt jelent, hogy közösségben tevékenykedhetnek.
Az egyesület – a Még egy esély program keretében – idén is benyújtott egy pályázatot a csíkszeredai polgármesteri hivatalhoz, amelynek köszönhetően 37 ezer lejes támogatást kaptak várostól. Ebből az összegből év végéig többé-kevésbé fedezni tudják a foglalkoztatásokhoz szükséges alap- és nyersanyagokat, illetve a kézműves tevékenységekhez szükséges kellékeket is biztosítani tudják – fejtette ki Józsa. A műhely közel húsz fogyatékkal élőt foglalkoztat állandó vagy ideiglenes jelleggel.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!