Zenei anyanyelvünk összetettsége

Nagyon sokszor találkozunk a zenei anyanyelv kifejezéssel, melyről sokszor eltérő vélemények születtek, egyre inkább gazdagodott, egyre inkább változatosabb lett – emelte ki az előadó. Az est folyamán Bartók Béla zeneszerzőtől kezdődően a csíkrákosi születésű, Széchenyi-díjas Sárosi Bálint népzenekutatóig vezette végig a fogalom alakulásának történetét.

Először különösképp zeneszerzői nézőpontból irányul a figyelem a zenei anyanyelvre – hangsúlyozta Almási. Bartók Béla 1931-ben – arról értekezve, hogy mily módon nyilvánul meg a népzene hatása a műzenében – rámutatott: az a zeneszerző, aki tökéletesen megtanulta a falusi emberek zenei nyelvét, olyan mértékben rendelkezhet ezzel, akárcsak a költő az anyanyelvvel. Bartók a népzene alkotóelemeire is kitért: „a népzene kétféle anyagból tevődik össze. Egyik alkotóeleme a népies műzene, más néven városi népzene; másik alkotóeleme a falusi népzene, más néven parasztzene. Így van ez legalábbis Kelet-Európában, vagyis azon a területen, amely minket elsősorban érdekel.” A paraszti jelzőnek viszont van egy pejoratív kicsengése, emiatt a későbbiekben a paraszti zene megfogalmazást teljesen felváltotta a népzene kifejezés, míg a népies műzenét leginkább nótaként ismerjük – tudtuk meg az értekezésből.

Az előadás során kiderült, sokáig főként a népzenét tartották zenei anyanyelvünk értékesebb alkotójának, holott a népies műzene is ugyanolyan fontos részét képezi. „A köztudatban a népdalokról bizonyos tévhitek, túlzások, egyoldalú értékelések, vélekedések élnek, indokolatlanul sokszor hallani a tiszta forrás vagy az igazgyöngy szóképet” – emelte ki Sárosi Béla nyomán a népzenekutató.

Sárosi szerint a zenei anyanyelv nemcsak a szigorúbb értelemben vett népdalt foglalja magában, hanem a népies műdaloknak a szájhagyományban meghonosodott részét, a hangszeres népzenét, az egyházi népéneket, valamint a népszokások és szertartások gyakran idegen eredetű dallamait is. Felfogásának mintegy alaptétele volt, hogy „anyanyelvinek és népinek végül is el kell fogadnunk mindazt, amit a kultúrateremtő és a megőrző nép magáénak érez”. Az előadó szerint ez az elv összhangban volt a népzene fogalmának azzal a meghatározásával, amelyet a Nemzetközi Népzenei Tanács 1954-ben fogadott el: „A népzene szájhagyományban kialakult zenei produktum. A zenei szájhagyományt befolyásoló tényezők: a folytonosság, mely a jelent a múlttal összeköti; a variálódás, mely az egyén vagy csoport kreatív hajlamából ered; a válogatás, mely által a közösség a zene továbbélésének formáit megszabja.”

Az est folyamán az előadó részletesen kitért a zenei anyanyelvünk összetevőinek jellegzetességeire, meghallgathattunk néhány régi, illetve új típusú népdalt, továbbá néhány híresebb nótát is.