Fontosnak tartják jelen lenni a szükségben szenvedő emberek életében, kísérni őket az istenkeresés útján, az igazságosság, a kölcsönös tisztelet és szeretet felé. Alapítójuk szándéka szerint szeretnének „minden jóban segíteni, bármi legyen is az”. A Segítő Nővérek Kongregációja két évtizeddel ezelőtt telepedett le Erdélyben, első közösségüket Csíkszentdomokoson alapították.
2012. október 09., 16:412012. október 09., 16:41
2012. október 09., 19:492012. október 09., 19:49
„Elsősorban azokhoz megyünk, akikről megfeledkeznek, akiknek emberi méltóságát megsértették, és akiknek legégetőbb az Örömhír megismerése” – olvasható a jubileumot ünneplő szerzetesrend honlapján. Az évforduló alkalmából a segítő nővérek, saját bevallásuk szerint, szeretnénk visszapillantani az elmúlt időszakra, kiértékelve azt, és hálát adva a kapott kegyelmekért, ajándékokért, valamint küldetésükre vonatkozóan az idők jeleit figyelni és értelmezni.
Mindezt egy fél évig tartó lelki „út” keretében teszik meg, amelynek megnyitóját múlt szombaton tartották Csíkszentdomokoson. A lelki program úgynevezett csúcspontjaként pedig 2013. március 9-én, Marosvásárhelyen egynapos rendezvényt tartanak.
„A két időpont közti időszakban szeretnénk karizmánkat és lelkiségünket az irántuk érdeklődőkkel elmélyíteni, valamint ott, ahol igény van rá, közösségünket szélesebb körben bemutatni, találkozási lehetőségeket felkínálni” – fogalmazott az eseménnyel kapcsolatban Darvas Piroska, a domokosi rendház nővére.
Az ünnep a hálaadás ideje is egyben
„Húsz évvel ezelőtt, amikor az első nővérek megérkeztek Csíkszentdomokosra, igazából még nem is tudták, mi lehet a gyulafehérvári egyházmegyében a feladatuk, a küldetésük. Így az első évek a keresgélés időszakaként teltek el” – fogalmazott a rend erdélyi letelepedésével kapcsolatban Darvas Piroska. A nővér hozzátette, az évek során egyre többen jelentkeztek a rendbe, és lassan az is körvonalazódott, hogy karizmájuknak megfelelően tudnak segíteni az egyházmegye pasztorációs tevékenységében. Ugyanakkor részt tudnak vállalni a plébániai pasztorációban, nevelésben, a szociális munkában. „Húsz év távlatából visszatekintve nagyon örvendünk például annak, hogy segítségünkkel a pasztorális bizottság tevékenysége átfogó szerepet kapott az egyházmegyében. Ugyanakkor a családpasztorációt is nagymértékben tudtuk segíteni” – magyarázta Darvas. Kiemelte, szociális téren a családsegítő központok tevékenysége ugyancsak a segítő nővérek kezdeményezése és közreműködése kapcsán indult be. Jelenleg folyamatban van egy szenvedélybetegeket ellátó hálózat kiépítése. Mindezek mellett pedig egyre inkább ismertté vált a személyesen kísért lelkigyakorlat is.
Márton Áron kívánságára érkeztek Csíkszentdomokosra
„Olyan embereken, csoportokon segítünk, akik a tisztulás útján vannak. Akik különböző megpróbáltatások, szenvedések kapcsán építik az életüket, próbálnak haladni az Isten felé vezető úton. Abban segítünk nekik, hogy előbbre jussanak Isten- és önismeretben” – vallotta küldetésükkel kapcsolatban Darvas Piroska nővér. Elmondása szerint a segítő nővéreknek jelenleg három rendházuk van Erdélyben: Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen és Csíkszentdomokoson (ez volt az első a rendházak sorában). „Azért esett ez utóbbi községre a választás, mert Márton Áron püspök hajdanán azt mondta, nagyon szeretné, hogy, letelepedjen szülőfalujában egy szerzetes közösség, és lányokkal, asszonyokkal foglalkozzon. Bálint Lajos érsek emlékezett erre, és ide irányította a nővéreket” – fogalmazott Darvas.
Még közelebb kerülni az emberekhez
Az elmúlt hétvégén elkezdődött jubileumi lelkigyakorlattal kapcsolatban Darvas Piroska elmondta, részben azokkal az emberekkel és csoportokkal szeretnének újból találkozni, akikkel az elmúlt két évtizedben kapcsolatba kerültek. „Segíteni szeretnénk nekik abban, megvizsgálják jelenlegi életüket, és annak a lehetőségét, hogyan lehet továbblépni mostani helyzetükből” – említette a nővér. Kiemelte, a féléves lelki program során új emberekkel is megismerkednének. „Esetükben azt szeretnénk elérni, hogy újra remélni tudjanak, hogy bízzanak a jövőben. Társadalmunkban sajnos a kilátástalanság, a rezignáció akar úrrá lenni. A lelkigyakorlattal abban szeretnénk segíteni, hogy az emberek új erőt kapjanak. Újra egy reménycsillag legyen előttük: igen, érdemes élni, tenni a családomért, a társadalomért.” A lelkigyakorlat keretében egyéni és csoportos tevékenységek zajlanak több erdélyi városban is. Bővebb információ erről a www.segítonoverek.info internetes portálon olvasható. Érdeklődni a bereczki.silvia@segitonoverek.info e-mail címen is lehet.
szóljon hozzá!