Válságok lassítják az iskolafelújítást

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A csíkrákosi iskola felújítása, bővítése még 2007-ben elkezdődött, azóta a munkálatok több mint 60 százalékával elkészültek. A beruházás lassú kivitelezéséhez nagyban hozzájárult a gazdasági és a politikai válság. A kormánypénzek elakadtak, így jelen pillanatban Hargita Megye Tanácsa és a község szűkös kereteiből finanszírozzák a szükséges munkálatokat – magyarázta érdeklődésünkre Császár Attila polgármester.

Létai Tibor

2012. szeptember 12., 14:192012. szeptember 12., 14:19

2012. szeptember 12., 15:392012. szeptember 12., 15:39

A Cserei Mihály Általános Iskola tantermeit felújították, padlót raktak, vakoltak, a nyílászárókat és a tetőt kicserélték. Egy új épületrészt is építettek, ahol kialakítják a kazánházat és az illemhelyeket. Utóbbi munka jelenleg is zajlik, és a tervek szerint másfél hónapon belül elkészül. Ugyanakkor a központi fűtés kiépítése is befejeződik a tél beálltáig – fejezte ki reményét az elöljáró. Megjegyezte: a községnek prioritás a tanintézet felújítása, ezért minden nehézség ellenére legalább két év alatt szeretnék teljesen befejezni. Megtudtuk, hátravan még az épület külső tatarozása, valamint a tornaterem felújítása. Utóbbit az átkosban építette a község közadakozásból, helyi szakemberek bevonásával.

Pálosi Veronika, a csíkrákosi iskola igazgatója megkeresésünkre végigvezetett az iskolán, ahol javában zajlottak a munkálatok. Megjegyezte: az illemhely kiépítésére a brüsszeli Femmes d\'Europe Egyesület 8000 eurót adományozott a tanintézetnek. Jelenleg hat tanterem és egy laboratórium van az épületben. Néhány éve szerették volna bővíteni két teremmel az iskolát, az alapokat kiöntötték, viszont a pénzforrások elapadtak, így nem tudták folytatni a kivitelezést.

Jelenleg a diákok és a szülők segítségével az iskola kerítését körülbelül 300 méteres szakaszon kicserélik. A szükséges anyagot a Pogányvár közbirtokosság biztosította – jegyezte meg Pálosi. Egyúttal megemlítette: a rákosi óvoda és a göröcsfalvi elemi osztályos iskola udvarán játszóteret alakítottak ki az önkormányzat és a Csíkrákosi Gyermekekért Egyesület támogatásával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés