Immár Karcfalva is feliratkozott azon kivételes települések sorába, ahol fedett műjégpálya várja a téli sportok szerelmeseit, illetve a hivatásos sportolókat. A létesítmény befedésének munkálatai mintegy három év után fejeződtek be, a hivatalos átadás május közepén volt. Ahogy a korábbi évek már megmutatták, a jégcsarnok működtetése korántsem lesz egyszerű, sőt, igazi kihívásként áll a felcsíkiak előtt.
2011. július 14., 16:562011. július 14., 16:56
2011. szeptember 13., 13:032011. szeptember 13., 13:03
Modern jégcsarnok áll a felcsíkiak rendelkezésére. További képek
Szakmai csoportot hoz létre Karcfalva Polgármesteri Hivatala, illetve a Felcsíki Kistérségi Társulás annak érdekében, hogy kidolgozza a fedett csarnok működtetésének stratégiáját. Az illetékesek szerint az elmúlt évek negatív tapasztalatai hívák életre ezt az igényt, hiszen ily módon teljesen átlátható és megvalósítható lesz a létesítmény fenntartása. A folyamat azonban rosszul indult, ugyanis a felhalmozott, mintegy 90 ezer lejes adóság miatt a szolgáltató megszüntette az épület áramellátását.
Kellemesen hűvös levegő csapott meg, mikor Kozma Ervin alpolgármesterrel az újonnan elkészült fedett csarnokba lépünk. Nem rossz hely ez menekülni a tomboló kánikula elől, állapítottuk meg mindketten. Az elénk táruló látvány ugyanakkor magáért beszélt. „Ekkora fedett felület nem létezik Felcsíkon” – jegyezte meg a mintegy négyezer négyzetméter nagyságú épülettel kapcsolatban az illetékes. Első utunk a nézőtérre vezetett, a körlelátón mintegy ötszázan foglalhatnak majd helyet. Állva még további ezer is befér – tette hozzá Kozma. A templom felőli oldalfalon nagyméretű ablakok engedik beszűrődni a nappali fényt. Mint kiderült, ezek nem is szerepeltek az eredeti tervben, ám később belefoglalták, hiszen így jelentős összegű villanyköltséget lehet megtakarítani. Pár perc után már a játékfelület közepén álltunk, onnan az öltözők felé vettünk az irányt. Utóbbiakból tizenegy áll a sportolók rendelkezésére, egyet pedig a játékvezetők számára alakítottak ki, mindegyik zuhanyzóval, padlófűtéssel és gőzelszívó berendezéssel van ellátva. Bútorzat egyelőre nincs, ennek megvásárlása nem volt a projekt része. A szurkolói bejáratnál büfének és protokollteremnek is használható helyiségek vannak.
„Igényes munkát végeztek, ez mindenképp a kivitelezőt dicséri” – jelentette ki az alpolgármester. A beruházás fővállalkozója a csíkszeredai Benzot-Har Rt. volt, az alvállalkozó pedig a szintén megyeszékhelyi Impex-Aurora Kft., az elvégzett munkálatok összértéke 12,7 millió lej, azaz közel hárommillió euró.
Most, hogy van, működtetni is kellene
„Szakmai csoportot hozunk létre annak érdekében, hogy kidolgozzuk a csarnok működési stratégiáját. Ebben a Sapientia Egyetem is segítségünkre lesz” – hangzott el a Felcsík Kistérségi Társulás irodájában. Itt Süket Zsombor menedzserrel, Gábor Tibor polgármesterrel, illetve a jégpályát számunkra bemutató Kozma Ervin alpolgármesterrel beszélgettünk a létesítmény jövőjéről.
Gábor Tibor, Süket Zsombor és Kozma Ervin: új alapokra helyeznék a karcfalvi hokipálya működtetését
Mint kiderült, első lépésként összegyűjtik az előző évekbeli működtetési adatokat, ezt követően készül el a stratégia. Ennek összeállításához minden, szakmában dolgozó személy véleményét kikérik. „Tanultunk az eddigi hibákból” – mondta határozottan a polgármester. A fenntartást ugyancsak régiós szinten képzelik el, ám új alapokra helyeznék azt, szigorú szabályokkal és szerződésekkel. A tulajdonos egyébként egy új közösségfejlesztési egyesület lenne (ADI), ehhez kellene társuljanak az érdeklődő községek, tagságdíjat fizetve, melyet természetesen a működtetésre fordítanának. A pálya adminisztrálását jól képzett menedzser látná el, az állás betöltésére versenyvizsgát írnának ki.
Mennyi az annyi?
A beszélgetés során egy kis számítást is végeztünk, hogy mennyibe kerül egy téli hónapban a csarnok fenntartása. A fagyasztó berendezés, illetve a körforgató pumpák teljesítménye napi 4800 kilowatt fogyasztást eredményez. Negyvenhét banis egységnyi árral számolva ez 2256 lejes összeget tesz ki, ami egy hónapban akár 68 ezer lejt is jelenthet. Ehhez még hozzájön az elhasznált tűzifa értéke, ez napi 350 lej körül mozog, a havi fűtésköltség így akár a 11 ezer lejt is elérheti. Kiszámolhatjuk: a pálya fenntartási költsége egy téli hónapban eléri a 80 ezer lejt, ehhez még hozzájön a vízfogyasztás, a személyzet és az esetleges karbantartási költség. Az illetékesek kihangsúlyozták, éves mérleget ebben az új helyzetben még nem tudnak elővetíteni, ugyanis nem lehet tudni, hogy a jég nélküli hónapok, amikor alacsonyak a költségek, mennyi bevételt generálnak. Egy ilyen jellegű fedett csarnokban vásárokat, koncerteket vagy különböző, nem téli sporteseményeket is lehet rendezni. A mostani elképzelések szerint egyébként a játékfelületeten az év hat hónapjában lenne jég, azaz októbertől márciusig. A községvezetők azt is elmondták, számukra a feladat az, hogy előteremtsék a működési költségeket, ennek támogatására a politikai szférából is érkeztek ígéretek. Amennyiben ez nem sikerül, magáncégre bízzák a létesítményt, ezt a megoldást azonban mindenki el szeretné kerülni. A szakmai oldallal viszont a Madicsa sportegyesületnek kell foglalkoznia.
Középpontban az utánpótlásképzés
„Két évvel ezelőtt szükségmegoldás volt ennek a klubnak a megalakulása, mert a HC Felcsík megszűnése kényszerhelyzet elé állított. Támogatás nélkül maradtunk, a jégpályát viszont fent kellett tartani” – fogalmazott a HC Madicsa elnöke. Karda Csaba hozzátette, szerencsére, akkor a korosztályos bajnokságokban részt vevő csapatokat sikerült életben tartani. Ám utána kissé szétesett az utánpótlás-képzés, sok játékos hagyta el az egyesületet. „Szerepünk továbbra is az lenne, hogy a csapatokat tartsuk fenn, foglalkoztassuk a gyerekeket. Ehhez viszont jó edzők, szakemberek is kellenek” – magyarázta az elnök.
Karda Csaba, HC Madicsa-elnök: Egyszer az anyagi biztonságot kell megteremteni a működéssel kapcsolatban, a többin csak utána lehet dolgozni
Elmondása szerint a legfőbb problémát az jelentette, hogy a gyerekek számára nem volt jövőkép. Ezért meg kell teremteni azt a biztonságérzetet, hogy legalább 16 éves korig tanulhatják Karcfalván a hoki ábécéjét. „Ha a menedzsment oldala működik, akkor a klub is hozzá tudja tenni a részét, hiszen Felcsíkon van elég gyerek ehhez” – szögezte le Karda, aki úgy vélte, a jégkorongon kívül más szakosztályokat is lehet indítani.
Vannak megoldások
Egyszer az anyagi biztonságot kell megteremteni a működéssel kapcsolatban, a többin csak utána lehet dolgozni – vélte a klubelnök. Majd arról is beszélt, hogy a debreceni jégcsarnok működtetői is felajánlották segítségüket abban, hogy átadják menedzsmenti tervüket. Ezzel együtt a Budapesti Jégszínház is érdeklődött fellépési lehetőségek felől. A klubvezető úgy látja, vannak kilátások a fenntartással kapcsolatban, csupán meg kell ragadni a lehetőségeket.
Csökkenthető a villanyköltség
Karda Csaba fontosnak tartotta kihangsúlyozni, ahhoz, hogy megfelelő utánpótlás-képzés legyen, legkevesebb nyolc hónapot kellene üzemeljen a jégcsarnok. Majd hozzátette, jelen körülmények között a költségek felét lehet kigazdálkodni. A működtetés viszont sokkal olcsóbb lenne, ha a szolgáltató előállítási áron, azaz kilowattonként húsz baniért adná az áramot a jelenlegi negyven-negyvenhét bani helyett. Sok mindenkinél kilincseltek ezen megoldással kapcsolatban, a politikusok segítségét is kérték, de eddig csak az ígéretekkel maradtak. „Pedig van jégcsarnok az országban, ahol ezt meg tudták oldani” – fogalmazott sejtelmesen az elnök. Hogy melyik sportlétesítményről van szó, azt már nem kívánta elárulni. Elmondta viszont azt, hogy egy néhány ezer eurós befektetéssel a fagyasztó berendezés fogyasztása is jelentősen csökkenthető. „Mindenesetre, ha már adott nekünk ez a csarnok, akkor maximálisan ki kell használnunk azt, teljes komolysággal kell viszonyulnunk hozzá” – mondta befejezésül a klubelnök.
szóljon hozzá!