Tovább korlátoznák a füstölést

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

A dohányzásra vonatkozó érvényben lévő előírások szigorítását igényli az országos tüdőgyógyász társaság – a cél a passzív dohányzók védelme, jelentette ki Florin Mihălțan, a társaság elnöke. Hargita megyében a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél úgy vélik, a vendéglátók többsége megértette és betartja a szabályokat, de az év végi ellenőrzések során e tekintetben is vizsgálni fogják a lokálokat.

Veres Réka

R. Kiss Edit

2014. november 26., 14:302014. november 26., 14:30

2014. november 26., 18:142014. november 26., 18:14

Jobban kell védelmezni a passzív dohányzókat, ehhez pedig a jogszabály szigorítására van szükség – jelentette ki a hétvégén tartott, Dohányzás másodkézből elnevezésű konferencián a tüdőgyógyász társaság elnöke. Florin Mihălțan szerint a törvényből el kellene távolítani azt a rendelkezést, miszerint a száz négyzetméternél kisebb vendéglők dohányzólokálokként is működhetnek, valamint az iskolák környékén be kellene tiltani az olyan álcázott boltok működését, ahol cigaretta is vásárolható.

Romániában egyelőre a közterületeken tilos a dohányzás, például a parkokban vagy az egyetemek, iskolák és kórházak környékén. A rendelkezések megengedik a dohányzást a vendéglőkben, ha elkülönített légterű, kijelölt helyen gyújtanak rá a fogyasztók, a száz négyzetméternél kisebb vendéglők pedig dohányzóhelyekként is működhetnek.

Év végi kontroll, dohányzási szempontokkal is

A szabályozások életbe lépésekor nehezen feleltek meg a rendelkezéseknek a különböző lokálok, azonban jelenleg a vendéglátóipari egységek jelentős része tiszteletben tartja az érvényben lévő törvényeket – magyarázta portálunknak Laurenţiu Moldovan. A Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetőjétől ugyanakkor megtudtuk, e tekintetben nem voltak súlyosabb kihágások, a vendéglátók többsége megértette a szabályokat.

A közelmúltban egyébként nem ellenőrizték a vendéglátóipari egységeket kimondottan a dohányzás korlátozását illetően, azonban az elkövetkezőkben mustrázni fogják azokat a vendéglátó- és szórakozóhelyeket, amelyek ünnepi mulatságokat tartanak, és erre is figyelni fognak. Év végén más jellegű vizsgálatokat végeznek, de jövőre tematikus ellenőrzéseket terveznek – tette hozzá a fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője.

Nem tartják be a szabályokat

Nagyon sok helyen a dohányzásra vonatkozó, jelenleg érvényben lévő rendelkezést sem tartják be – hívta fel a figyelmet Kurkó Csilla tüdőgyógyász főorvos, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház tüdőgyógyászati osztályának vezetője. Úgy véli, mindenekelőtt a jelenlegi szabályokat kellene tiszteletben tartani. Ilyen például, hogy munkahelyeken, közösségi terekben nem szabad dohányozni, de ez sok munkahelyen nincs megoldva, olyan is előfordul, hogy asztmás beteg orra alá füstölnek a kollégái – hozta fel példaként Kurkó Csilla.

Az egészséges ember számára is veszélyes

A dohányfüst különösen irritáló az asztmás betegek számára, családon belül is fontos erre odafigyelni, ha asztmás gyermek van a családban – emelte ki a főorvos. Leszögezte ugyanakkor, hogy a passzív dohányzás hosszú távon az egészséges ember számára is veszélyes. A dohányzás által okozott megbetegedéseket tekintve nincs nagy különbség az aktív és a passzív dohányzó között, majdnem ugyananyira veszélyes, ha például a nemdohányzó nyolc órán át szívja be a mellette lévő cigarettafüstjét – mondta az orvos, aki tud olyan esetről, hogy a nemdohányzó feleség kapott tüdőtágulást, miután egy életen át szívta férje cigarettafüstjét.

A megbetegedések fele a dohányzáshoz köthető

A hozzájuk forduló betegek több mint felénél a dohányzás okozza az egészségügyi problémát – érzékeltette a főorvos a cigaretta egészségromboló hatását. Fel kellene nőni ehhez és meg kellene érteni, hogy ez reális veszély – mondta még a szakember, aki úgy látja, az egészségügyi nevelésnek is nagyobb szerepet kellene vállalnia ezen a téren.

Szigorúbb szabályok, nevelési módszerek

Mintegy 6,4 millió passzív dohányzó van az országban – derült ki a hétvégi konferencián, illetve az is, hogy a 2011-es adatok szerint majdnem az ország 27 százaléka cigarettázik. Az arány csökkentéséhez több módon is hozzá lehetne járulni, a legfőbb stratégia a jogi eljárás lenne, ami által szigorú szabályokat szabnának a cigarettázóknak – vélik a szakemberek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom

Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
Hirdetés