
Fotó: Veres Nándor
Közel száz csendőr őrizte a közrendet a Csíkszeredai Városnapokon. A rendezvénysorozat alatt tizenkilenc alkalommal osztottak ki pénzbírságot.
2016. augusztus 08., 15:102016. augusztus 08., 15:10
2016. augusztus 09., 10:022016. augusztus 09., 10:02
A Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség közleménye szerint „az éjjel-nappal szolgálatban lévő” csendőrök elsősorban a településünnep során zsúfoltabb városrészeken teljesítettek járőrözési és bűnmegelőzési feladatokat. Mint tájékoztatnak, tizenkilenc alkalommal róttak ki pénzbírságot – többek között csendháborítás, illetve törvénytelen kereskedelem miatt –, összesen 3500 lej értékben.
A csendőrség egyúttal köszöni a részvevőknek és a lakóknak, hogy a közrend és -biztonság megőrzését szem előtt tartó magatartásuknak köszönhetően „nyugodt körülmények között” zajlottak le a városnapok.
Közös ének, tánc, ima és gyerekzsivaj töltötte meg szombaton a csíksomlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napján ezrek ünnepelték együtt a székely hagyományokat, miközben a jövő évi házigazdát is kijelölték.
Két közlekedési kihágás ügyében indított büntetőeljárást a rendőrség pénteken Hargita megyében.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
szóljon hozzá!