Néhány napot ugyan késik az építő, de úgy tűnik, hogy ezen a héten befejezi a csíkszeredai Petőfi Sándor utca 39. szám alatti épület teljes felújítását. Az egykor a Csipike Napközi Otthonnak helyet adó épület szépre sikeredett.
2012. május 01., 19:012012. május 01., 19:01
2012. május 03., 11:262012. május 03., 11:26
„A szerződés értelmében április végére kellett volna teljesen elkészülnie az építőnek, ám számításaink szerint még pár napra szükség van, amíg a munka végére érnek” – nyilatkozta érdeklődésünkre Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere.
Az épületben ifjúsági, szociális szolgáltató központ fog működni, ami egyszerűbben fogalmazva azt jelenti, hogy ott kaphatnak helyet a városban működő civilszervezetek ifjúsági programjai. A Petőfi utcai házban egy ügyfélfogadó irodát, egy kisebb méretű multifunkcionális konferenciatermet alakítottak ki, és egy konyha is készült.
Az integrált városfejlesztési terv keretében tavaly augusztusban kezdődtek meg a felújítási munkálatok az akkorra már omlásveszélyessé vált épületben. A Petőfi utca 39. szám alatti ingatlan, amelyben egykor a Csipike Napközi Otthon is működött, leromlott állapota miatt évek óta üresen állt és alapjaitól kellett megerősíteni. Stabilizálták az elmozdult alapot, a felső födémet teljesen újraöntötték, az alsót megerősítették. A betonozási, falazási munkák után levakolták a homlokzatot, a tetőszerkezetet pedig csak javítani kellett, mert nem volt rossz állapotban. Újrafödték az épületet, majd a téli időszakban a belső szerelések következtek.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
Családokat, népviseletbe öltözötteket és „civileket” is várnak szombaton, az Ezer Székely Leány Napján Csíkszeredába és Csíksomlyóra. Az egész napot felölelő program alatt a néptánc, a népviselet, a népi hagyományok lesznek főszerepben.
szóljon hozzá!