Színházról, kritikáról – kicsit másként

– Van a könyvében színjátszáskalauz, alternatív színházi szótár, esszé, több nézőpontból megközelített, a színházról szóló történések, azokról elhangzott vélemények ütköztetése, egymás mellé helyezése, lánckérdés és szemelvények fesztiválnaplókból, egyéni írások és a „tsai”-val (társaival) megfogalmazott gondolatok.  

– Ezek az írások mind sajátos alkalmakra készültek: van, amelyik a Korunkba, van, amelyik fesztiválújságba, van, amelyik a Hamlet.rora. Van, ami még nem jelent meg sehol, csak megírtam, és most betettem a könyvbe. Úgy állt össze ez a kötet, hogy gondolkodtam, mit is csináltam az elmúlt években, és ezt: keresgéltem tartalmi és formai szempontból is, hogyan lehetne másképp írni a színházról vagy egyáltalán a művészetekről. Találtam néhány érdekes formát, lehetőséget, és ezeket a lazább műfaji dolgokat elkezdtük kipróbálni diákjaimmal bizonyos fórumokon, például fesztiválújságokban. Igazából abból indultam ki, hogy láttam, a diákjaim félnek a kritikaírástól, száraznak találják ezt a műfajt, emiatt nem is nagyon művelik ezt – így olyasvalamit kell megpróbáljunk írni, amit ők is szeretnek. Keressünk olyan formákat, amiket ők is érdekesnek tartanak. Sokszor azt látom, hogy az olvasók sem szívesen olvasnak kritikát. Tehát keressünk olyan formákat, amiket örömmel írunk, és örömmel olvasunk.

– Elég sok mindent felvillant az erdélyi színházi kulisszák mögül. Kinek íródott a Mi kritika még?, színházi szakembereknek, bennfenteseknek, vagy éppen laikusokat próbál bevezetni valamiképpen a színház háttérvilágába?

– Nem a laikusokat tartottam szem előtt elsősorban, hanem azokat, akik valamennyire kötődnek a színházhoz. Azoknak próbáltam megmutatni más lehetőségeket, hogy miként is gondolkodunk néhányan a színházról vagy beszélünk róla. Viszont azok, akik egyszerűen csak szeretik a színházat, ha beleolvasnak, kaphatnak úgymond olvasmányosabb formában gondolatcsírákat. De nem tartottam szem előtt, hogy tájékoztassak, és az alapoktól bemutassak színházi folyamatokat. Inkább játék akar ez lenni, azt hiszem. Játék a lehetőségekkel. Felvillantása annak, hogy mi mindennel jöhetnénk még. Mert úgy gondolom, hogy elég nagy az űr Erdélyben a színházról való írásban. Kevesen írnak, és nem biztos, hogy a megfelelőképpen. Nem azt mondom, hogy éppen ilyen bohókásan kellene írni, mint ahogy a könyvben levő alternatív színházi szótár teszi, de akár meg is lehet próbálni. Például a gyergyói kollokviumon az az ötletünk támadt, hogy szótár formában írjuk meg azt, ami ott történik a hét nap alatt. Ez sokkal olvashatóbb egy egyszerű nézőnek, mint egy tízoldalas összefüggő szöveg. Megadja a lehetőséget, hogy csak úgy belepillantson az olvasó és elolvasson egy-két szócikket, és ha tetszik, még többet olvasson. És így maradjon is valamivel.

Legfőképp az volt a célom, hogy kicsit megbolygassam ezt az állóvizet – amit mindenki, mint egy pocsolyát, szid, legalábbis akinek valamennyire köze van hozzá –, a színházról való beszédet. Mert vagy olyanok írják, akik nem értenek hozzá, akik nem színházi emberek, csak kötelező nekik írni – mondjuk egy újság kultúra rovatánál. Gyakran előfordul, hogy az igazgatónak vagy a rendezőnek a szavait tolmácsolják, és kész. Az egész belső szempontú, nincs egy külső rálátás. Másrészt pedig nem nagyon vannak szakemberek, akik írnak is a színházról. Elsietett írások, felületes dolgok vannak. Magyarországra viszont a nagyon merev szakmai kritika a jellemző, az is egy olyan út, ami csak a szakmához jut el, a nézőkhöz nem. Úgy éreztem, hogy van egy hiátus, egy tér, amit meg lehet próbálni megtölteni mindenféle lehetőséggel. És úgy látom, hogy ebbe az irányba is tart a színházról való írás. Nagyon sok fesztivál született Erdélyben, Csíkszeredán kívül majd minden városnak, ahol színház működik, van fesztiválja. A fesztivált általában dokumentálni kell, és most az a legolcsóbb forma, hogy blogot írunk. Nem kell nyomtatni, tördelőt fizetni stb., és gyakran diákokat hívnak meg, akik szakmai gyakorlatként is el tudják ezt számolni. És a fiatalos megközelítésekkel nagyon passzolnak ezek a formák. Például képregényszerűen is fogalmaztunk már színházról. Úgy gondolom, hogy erre van kereslet, van erre igény a néző, az író és azok részéről is, akik esetleg fiatalosabb, nem feltétlenül szakállas műfajban szeretnek gondolkodni.

– Ezáltal az ifjú tollforgatókat is biztatja, hogy merjenek bátran írni, akármilyen is legyen a forma?

– Persze. A forma legyen játékos, miért ne. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a tartalom felszínes lesz.

– A fesztiválokon kívül a szövegek főként a sepsiszentgyörgyi és a kolozsvári színházzal foglalkoznak. A könyv a színházkritikusi pályája útvonalait is leképezi?

– A temesvári vagy a gyergyói fesztiválról azért is van több írás a könyvben, mert oda gyakran meghívtak, hogy vegyek részt a fesztiválon, írjak róla stb. Viszont a sok írás közül igyekeztem úgy összeválogatni az anyagot, hogy az valamiről szóljon. A szentgyörgyi és a kolozsvári színház erőteljes jelenléte a könyvben azzal magyarázható, hogy elsősorban ott történnek olyasmik, amiről érdemes beszélni. A vásárhelyi Bányavirág című előadás több szerző – főleg diákok, nézők és szakmabeliek – szemszögéből van körüljárva. Mert annak az előadásnak is volt egy felfutása, az elmúlt évadban ez volt egy érdekesebb történet. Amikor egy adott fesztiválról írok, azzal általában próbálok reflektálni a többire is. Ha kidomborítom, hogy mi tetszett a legjobban, titokban kicsit remélem, hogy a többi fesztivál szervezője is látja ezt, és ezáltal kapnak egy olyan visszajelzést, amit ők is tudnak hasznosítani. Ezek a kisebb fesztiválok, ahogy a könyvben is megfogalmaztam, lehetőséget adnak arra, hogy otthon érezze magát az odatévedő színházi ember vagy néző, és ettől nagyon szép és jó dolgok tudnak születni. Nem föltétlenül az a jó fesztivál, ahol nagyon jó előadások vannak, vagy nem csak az számít. Általában nem szoktunk olyasmiről beszélni, hogy néz ki egy színház előcsarnoka, hogy számít-e ez vagy nem. Azt gondoltam, hogy ezekről is kellene szólnunk, írjunk, mert ezek csak a kocsmában szoktak előkerülni. Miért gondoljuk azt, hogy a színházról való írás mondjuk csak egy kritika lehet egy előadásról vagy egy interjú a rendezővel? Sokkal komplexebb a színházi világ, sokkal több lehetőség van benne. Mert fontos az is, hogy érzi magát a néző a büfében, oda akar-e menni előadás előtt, és szívesen beül-e egy kávéra vagy sem.

A könyv megvásárolható a Székelyhon.ro webáruházában.