Javasolhatják a cégek, hogy milyen szakképzés induljon

Közeledhet egymáshoz a munkaerőpiac kereslete és kínálata azon intézkedés révén, amely lehetővé teszi a cégeknek, hogy kezdeményezzék a számukra szükséges szakmunkások képzését. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség december 22-éig várja a vállalatok jelzését arról, hogy szerintük milyen szakiskolai osztályokat kellene következő tanévben indítani.

R. Kiss Edit

2014. december 02., 18:242014. december 02., 18:24

2014. december 02., 18:442014. december 02., 18:44

A nyolcadik osztály után kezdődő, hároméves szakoktatás idei tanévtől való újraindításáról és ennek módszertanáról rendelkező, tavaly megjelent sürgősségi kormányrendelet és oktatási miniszteri rendelet szerint a szakiskolai beiskolázási terv összeállításánál figyelembe kell venni a munkaerőpiac igényeit, fejlődési tendenciáit és a térségbeli gazdasági egységek, a végzősök jövőbeni alkalmazóinak szükségleteit is.

Görbe Péter, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség szakoktatásért felelős tanfelügyelője rámutatott, a minisztériumi rendelet tavalyi megjelenése után már kevés volt az idő arra, hogy az idén szeptembertől elinduló szakiskolai osztályokról megkérdezzék a munkaadókat, most azonban, a beiskolázási terv nemsokára kezdődő összeállítása előtt kíváncsiak a vállalatok véleményére arról, hogy milyen szakképzést tartanának hasznosnak.

Gyakorlatra is fogadhatják a diákokat

Nemcsak a nagyobb vállalatok, hanem a kis- és közepes vállalkozások javaslatait is várják. Ha például egy cégnél egy vagy két szakmunkásra, mondjuk esztergályosra lesz szükség a következő években, akkor erre az egy igényre alapozva még nem tudnak egy esztergályos osztályt elindítani, de ha már több cég jelzi, hogy kellene ilyen szakmunkás, akkor 10-15 gyermekkel elindulhat egy ilyen képzés – fejtette ki a szaktanfelügyelő. Hangsúlyozta, ha létrejönnek a javasolt osztályok, akkor jó lenne, hogy a kezdeményező cégek majd szakmai gyakorlatra is fogadnák a diákokat.

Partnercégek javaslatait is várják

Azok a vállalatok, amelyek javasolni kívánják egy adott szakképzés beindítását, egy formanyomtatványt kell kitöltsenek és eljuttassanak faxon vagy beszkennelve e-mailen a tanfelügyelőségre (faxszám: 0266-312148, e-mail: admitere@isjhr.eduhr.ro). A nyomtatványt, az igénylési procedúra leírását és a hároméves szakoktatásban zajló képzések jegyzékét az érdeklődők megtalálják a tanfelügyelőség honlapján (www.isjhr.eduhr.ro), az Újdonságok menüpont alatt. További részletekkel szolgál ugyanakkor Göbre Péter is a 0734 900104-es telefonszámon. Az igénylések beküldésének határideje december 22. Várják azon cégek javaslatait is, amelyek már rendelkeznek partnerségi szerződésekkel megyebeli szakközépiskolákkal. Ugyanakkor felajánlották, ha egy cégnek nincs ilyen kapcsolata szakközépiskolával, de hasznosnak látná, a tanfelügyelőség segít az együttműködés kialakításában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés