Párkapcsolatok, macskák és bipolaritás

– Egészen kicsi koromtól szerettem rajzolni, elemista diákként arra is vállalkoztam, hogy mások rajzfeladatát is elkészítsem. Nyolcadikosként nehéz volt eldönteni, hogy merre lépjek tovább, a képzőművészeti pálya kockázatosnak sejlett, mivel általában azt szokták mondani, hogy nem lehet vele érvényesülni, mégis ezt választottam. Arra gondoltam ugyanis, hogy a későbbiekben, ha kiderül, hogy ez nem elégséges, akkor mást is felvállalok. Elsősorban a rajzolás képezte számomra az alapot a festészet felé, aztán a Nagy István Művészeti Iskolában Vorzsák Gyula szaktanárom terelt. Neki is érdekes lehetett akkoriban, mert mi voltunk az első festészeti szakos csoportja. Nagyon friss szellemiséget kaptunk tőle az óráin. Olimpiászokon is részt vettem, nem is azért, hogy nyerjek, hanem inkább, hogy tájékozódjak. Kíváncsi voltam, hogy a hasonló korú diákokat milyen témák foglalkoztatják. Mikor elérkezett az idő, hogy egyetemre menjek, Temesvár mellett döntöttem. Úgy gondoltam, hogy ott is van olyan széles a paletta, mint a Csíkszeredához közelebbi Kolozsváron, de szabadabb egy kicsit a légkör. Egyetemi éveim alatt köteleztem el magam jobban a festészet mellett...

– Általában minden képzőművész több területen kipróbálja magát. Milyen alkotási technikákat  kedvel még?

– Többnyire minden munkámnál a festészet képezi az alapot, de nem ragadok le a színek tanulmányozásánál, úgy értve, hogy nemcsak egyszerűn olajfestékekkel és vásznon vitelezem ki az alkotásaimat, hanem többfajta anyaggal kísérletezek. A kiállításon is látható, hogy például műanyag hálók segítségével optikai hatásokat, háromdimenziós tereket hozok létre. A színek is persze fontosak számomra, de nemcsak ez foglalkoztat. Amúgy a festészeti gondolkodásmód nyílt kapukat tart számunkra, én több lehetőséget látok benne, mint a szobrászatban vagy grafikában, de hát gondolom, ezért is döntöttem mellette. Éppen ezért mondhatni nagyon sok munkám határeset, akár grafikai alkotásként is elcsúszhat, mivel visszafogottabb a színkezelésem, és konkrét, markáns vonalakat használok. Igaz, hogy a figurativitást kedvem, de elvontabban fogalmazok, képeimet leginkább animációs filmek kockáiként lehetne elképzelni. A festői nyelvezettől eltávolodok abban is, hogy inkább epikus alkat vagyok, mint lírai. Szeretek mesélni történeteket, például kis illusztratív állatmeséket hozok létre.

– Éppen ide szerettem volna kilyukadni, hogy milyen témák foglalkoztatják a leginkább, és ezek közül melyikek vannak képviselve a tárlatán?

– Ez nem tematikus tárlat, hanem mondhatom úgy is, hogy szemelvényeket hoztam a különböző projektjeimből. Egyik fővonal, téma, ami kibontható, a párkapcsolatokat, a fiú-lány viszonyokat, a testiséget is elemezgető alkotásaim. Ezenkívül, a legkorábbi munkáimból, a macskásokból is hoztam néhányat. Sokáig ugyanis a macska archetípusa foglalkoztatott. Szerintem ennek az ösztönlénynek bizonyos jellegzetességeit mi is hordozzuk. Csakhogy mi megpróbáljuk ezeket az indulatokat teljesen elfojtani magunkban. Nagyon szeretem ezeket az alkotásaimat, az egyetemen is ebből a témakörből került ki a diplomamunkám. Volt egy macskás installációm is, ami nagyon beszédes és ide kapcsolódik, de – bár a tér lehetővé tette volna, hogy közszemlére tárjam – nem hoztam el. Arra gondoltam, ha több témát vonultatok fel a tárlaton, legalább műfajilag legyek egységes. Továbbá, fentebb már említettem a hálós, szitás alkotásaimat, amelyek gondolom, újszerűek, mivel több műfaj ötvözéséből születtek, ezeket a Bipolaritás nevet viselő ciklusomból válogattam. Ezeknek a munkáknak a lényegük, hogy több szempontból mesélnek el egy történetet. Hogyha egy alkotást száznyolcvan fokos szögben megfordítunk, a kompozíció ugyanúgy helytáll, mint az eredeti helyzetben, de az epikai szál teljesen átalakul. Szóval a hangulatunk függvényében tudjuk a megfelelő pozícióba fordítani ezeket a képeket.

– Megnyerte a galéria fiatal székelyföldi pályakezdő képzőművészei számár kiírt pályázatát. Számított arra, hogy a jelentkezők közül a legjobbnak találják?

– Őszintén szólva éppen keményen dolgoztam Bukarestben, mivel amikor nem festek, épületrestaurálással foglalkozom, ekkor hívott fel Ferencz S. Apor képzőművész. Értesített, hogy pályázatot írtak ki. Szóval, egyáltalán nem készültem új munkákkal a pályázatra, nem volt erre lehetőségem, de gondoltam, hogy az eddigiekkel benevezek. Beküldtem a portfóliómat, és nagyon meglepődtem, hogy engem választottak, persze kimondhatatlanul örültem. Gondoltam ugyanis arra, hogyha időm engedné, jelentkeznék itthon egy egyéni kiállítással, csak nem tudtam, miként kezdjek neki. Egy nagyon pozitív löketet kaptam a pályám folytatásához. Remélem, folytatják ezt a kezdeményezést, mert sok tehetséges fiatal képzőművész van, akit támogatni lehet és kell, és gondolom, ezek az alkotók is a galéria életébe egy kis frissességet hoznak.