Sok háziorvos panaszkodik amiatt, hogy több mint tíz nappal az elektronikus egészségügyi rendszer beindítása után sem működik megfelelően az informatikai program, ezért nem tudják aktiválni a páciensek elektronikus kártyáját.
Elkezdték aktiválni az egészségügyi kártyákat, eddig főként a háziorvosok használták már ezeket, a többi egészségügyi szolgáltató kisebb mértékben kóstolt bele az új rendszer működésébe.
Rodica Tănăsescu, a háziorvosokat tömörítő országos egyesület vezetője rámutatott: tapasztalataik szerint egyes napokon a rendszer egyszerűen leáll, máskor a kártyákkal van valami probléma. A háziorvosok egyesületének elnöke arról is beszámolt, hogy egy azonosító aktiválása három-öt percet igényel, és a háziorvosok általában egyszerre egy család több tagjának kártyáját is érvényesítik, akkor is, ha egy személy viszi be azokat a rendelőbe.
Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) vezetője erre reagálva elmondta: minden bizonnyal azokban az orvosi rendelőkben, ahol gondok adódnak az aktiválással, a szakemberek más informatikai programot használnak, mint amit a CNAS ingyenesen rendelkezésükre bocsátott. „A rendelőkkel, kórházakkal és szolgáltatókkal kötött keretszerződés értelmében az érintett intézményeknek vagy a biztosító által javasolt programot kell használniuk, vagy szakembert kell hívniuk, aki kompatibilissé teszi az eszközt a rendszerrel” – magyarázta Ciurchea.
Soós Szabó Klára csíkszeredai háziorvos, a Hargita Megyei Háziorvosi Szövetség elnöke megerősítette, hogy van, amikor az informatikai rendszer nagyon nehézkesen működik, vagy lefagy. Ilyenkor a betegeknek és orvosoknak várniuk kell, ez pedig kellemetlenséget okoz – mutatott rá. Ugyanakkor kijelentette, a rendszer ezen gondjait az Országos Egészségbiztosító Pénztár nem kezeli operatívan.
Soós Szabó szerint sok gond van a kártyák PIN-kódjaival is. Ha ezt több alkalommal rosszul írják be, akkor a kártya lezárul, és azzal az egészségbiztosítóhoz kell menni, ahol ismét aktiválják. Úgy tudja, máshol, például Magyarországon és Németországban nincs kód a kártyán, és úgy gondolja, ez Romániában sem kellett volna. Itt még sok az írástudatlan is, másrészt pedig az egész rendszert nehezíti, így például a beteg szolgáltatáshoz való hozzáférését is, hisz betegen gyakran ennél egyszerűbb dolgokat is elfelejtünk, másrészt pedig van olyan is, aki memóriazavarban szenved – érvelt a háziorvos. Leszögezte, nem azt mondják, hogy nincs szükség a kártyára, amellyel bizonyítani lehet az egészségbiztosítotti minőséget, és amely kiszűri az eddigi esetleges fiktív szolgáltatásokat, de továbbra is úgy gondolják, hogy Romániában nem megfelelően vezették be ezt az eszközt
Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár vezetője azt közölte, a kártyahasználat kapcsán eddig nem kaptak jelzéseket a rendszer működési zavarairól. Arra kérte a szolgáltatókat, jelezzék, ha ilyen előfordul. Az egészségbiztosító pénztár elnök-vezérigazgatója ugyanakkor elmondta, kaptak olyan reklamációt, mely szerint visszatartotta egy háziorvos valakinek a kártyáját. Ezt nem szabad, úgy kell vigyázzon a tulajdonos erre a dokumentumra, mint a személyi igazolványára – szögezte le. Kifejtette, nem szabad a kártyát a rendelőben hagyni az orvosnál, és a kódját is a tulajdonosa kell megadja. Lényeges, hogy a beteg jelenlétében használják a kártyát a szolgáltatók, hisz ezáltal is igazolják, hogy igénybe vették az adott szolgáltatást – tette hozzá.
Az egészségbiztosító pénztárnál továbbra is felvehetik egészségügyi kártyáikat azok, akik a posta révén ezt nem kapták meg. A pénztárhoz a posta által visszavitt több mint ötezer kártya körül múlt hét közepéig 635-öt vettek fel tulajdonosaik, vagy ezek megbízottai. A kártyákról a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár csíkszeredai, Jégpálya utca 3. szám alatti székhelyén kedden és csütörtökön 8.30 és 15 óra, szerdán 8.30 és 16.30 óra, pénteken pedig 8.30 és 13 óra között lehet érdeklődni. Tájékoztatás igényelhető a 0266-310.260-as és a 0266-310.311-es telefonszámokon, a 127-es melléken, illetve a cardsanatate@cashr.ro e-mail címen is. Nemcsak személyesen lehet átvenni az egészségügyi kártyát, meg is lehet erre kérni valakit.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!