
Fotó: Veres Nándor
Elvi határozatot hozott Hargita Megye Tanácsa arról, hogy kiáll az Igazi Csíki Sör mellett – számol be a megyei önkormányzat sajtóirodája.
2017. január 31., 17:262017. január 31., 17:26
A január 30-ai rendkívüli tanácsülésre meghívták az említett sört előállító vállalkozás, valamint a felperes Heineken képviselőit is, ám csak az előbbiek voltak jelen. Mint ismeretes, a Marosvásárhelyi Ítélőtábla jogerős ítéletében helyt adott a Heineken Románia Rt. keresetének, és megtiltotta a Lixid Projekt Kft.-nek az Igazi Csíki Sör márkanév használatát, illetve az ezen a néven futó termék további gyártását és forgalmazását.
A megyei tanács mezőgazdasági szakbizottsága nevében Kolumbán Dávid tanácsos egy felkéréstervezetet terjesztett elő, amelyben Hargita Megye Tanácsa közvetítő szerepet vállal az ügyben, és kéri a felperest, oldják meg békés úton a helyzetet.
A tervezetet a testület egyhangúlag elfogadta. Elhangzott, az Igazi Csíki Sör is rendelkezik a Hargita Megye Tanácsa által létrehozott Székely termék védjeggyel, ezáltal pedig a megyei tanácsnak szerződése van a termelővel. Ráadásul a térség identitását jeleníti meg a termék, erre pedig már turizmus is épül.
Szót kapott Lénárd András, az Igazi Csíki Sört előállító cég tulajdonosa, aki kilátástalannak tartja a kialakult helyzetet, mivel a bírósági döntés értelmében harminc napon belül vissza kell vonnia a csíki sörös címkével ellátott termékeket a mintegy ötezer értékesítési pontról. Elmondta, hogy Csíkszentsimonban kisebb vállalkozói központ kezdett létrejönni a sörgyár révén, és a brandre számos más tevékenységet épített. Értékelte a megyei tanácsi testület segítő szándékát, de úgy vélte, egy több mint kétszáz országban jelen lévő vállalkozással szemben egy elvi határozat nem tud segíteni.
Hajdu Gábor, a vállalkozás jogi képviselője szerint ugyanakkor minden segítség jól fog, így a testületé is, amelynek tagjaira összesen több mint százezren szavaztak a tavalyi helyhatósági választásokon, ezért a megye több mint háromszázezres közössége nevében véleményt nyilváníthat.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!