Nagy érdeklődés övezi az ásatásokat Vacsárcsiban

Július első két hetében folytatták a tavaly elkezdett ásatást Csíkvacsárcsiban a Sándor-kúriánál a Hargita megyei tanács régészeti programja keretében. Botár István régésszel, a Csíki Székely Múzeum munkatársával beszélgettünk az újdonságokról.

Szőcs Lóránt

2013. július 15., 17:472013. július 15., 17:47

2013. július 18., 11:192013. július 18., 11:19

A múzeum irányításával, az ELTE Régészeti Tanszékének és a kolozsvári BBTE egyetemi hallgatóinak részvételével folyó ásatás legfontosabb eredménye, hogy nagy valószínűséggel sikerült keltezni azt a pincét, amelynek feltárását tavaly kezdték meg.

„Három épületet találtunk egymásba építve, kiderült, hogy eredetileg négyzetes struktúrájú kis épület volt, amit folyamatosan bővítettek, a pincét is ehhez építették hozzá. A 15. században egy faépület állhatott itt, amelynek kevés részlete maradt meg, mivel a kőépületeket ráépítették. Legfontosabb idei eredményünk, hogy találtunk egy pénzérmét, ami igazolja, hogy a pince a 17. század elejére keltezhető. Az 1594-es kiadású, II. Rudolf korabeli veretet a pince alapozása alól ástuk ki, így a felépítése előtt kerülhetett oda” – mondta Botár. Feltárták a pince pontos alaprajzát, bejáratát, egyik hosszú gádorfalát és az egykori ablakainak nyomát.

Hamarosan újraföldelik az ásatások helyszínét, de ezen a héten még megszemlélhető. Különben a helybeliek fokozott érdeklődéssel követték idén a régészek munkáját.

„A megyei és a helyi önkormányzatokon kívül a helyi ifjúsági szervezet és Sógor Csaba EP-képviselő támogatta az ásatásokat, az utóbbiak kérésére szerveztünk a faluban egy minikonferenciát. Kellemesen meglepett, hogy több mint százan eljöttek a faluból. Ez július első hétvégéjén történt, így a második héten sok látogatónk volt a lelőhelyen is. Az embereket nagyon érdekli a történelmük, a kora középkori Csíkról pedig nagyon kevés írott forrással rendelkezünk, így legalább újabb adalékokkal, tényekre épülő információkkal szolgálhattunk a településükről.” Botár szerint azért is fontos a tájékoztatás, mert nagyon sok legenda kering az itt lévő épületekről, mendemondákra meg nem építhető egy egészséges identitás.

Van még munka bőven, hiszen tavaly a kúriától egy kicsit odébb egy Árpád-kori település nyomaira bukkantak. A minikonferencia végén a helyi közbirtokossággal és az önkormányzat képviselőivel már a folytatásról beszéltek, Botár István reméli, hogy a megyei tanács régészeti programja keretében is kapnak, illetve pályázati támogatásokat is nyernek az ásatásra. A következő lépés eldönteni, hogy hol lehet folytatni a feltárást, mert az illető földfelszínt meg kell bolygatni, így a tulajdonosával meg kell egyezni, hogy önkéntesen a rendelkezésünkre bocsátja a területet, vagy kárpótlást kér.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei