
Folytatódott a szépvízi örmény katolikus templomban a tavaly elkezdett kalákatábor-sorozat, melynek keretében előkészítik a több mint 250 éves épület felújítási munkálatait, eltávolítják az 1970-es években a belső falakra felvitt olajfestéket.
2015. június 29., 20:402015. június 29., 20:40
2015. július 06., 16:162015. július 06., 16:16
Műemlékvédő ifjúsági kalákatábort tartottak Szépvízen június 21-28. között, amikor is 18 középiskolás diák részvételével folytatódtak a tavaly elkezdett munkálatok. A szépvízi örmény katolikus egyház, a Csík körzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége (EMÖSZ) által szervezett tábor célja – akárcsak a tavaly szervezett két hasonló táboré –, hogy eltávolítsák azt az olajfestéket, amelyet az 1970-es években vittek fel a templom belső falaira és ezáltal „lefojtották” a falakat.
„Ez elég nehéz, aprólékos munka, de nem igényel nagy szakértelmet. Éppen ezért a helyi vezetőkkel, Zakariás Istvánnal és Bogos Ernő építésszel úgy gondoltuk, hogy megfelelő szakirányítással és munkaeszközökkel ezt a diákok tudják a legjobban elvégezni. Tavaly ez annyira eredményes volt, a diákok is élvezték a tevékenységet, hogy indokoltnak láttuk folytatni, hiszen egy táborban nem lehetett ezt befejezni. Úgy tűnik, szeptember végére sikerül az olajfestéket teljes egészében eltávolítani a templom belső feléről és előkészíteni a festésre, így remélhetőleg jövő pünkösdre a templom visszakapja eredeti pompáját” – tudtuk meg Puskás Attilától, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnökétől.
A múlt heti táborba Erdély különféle tájairól érkeztek középiskolás diákok, többségében Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról, továbbá volt résztvevő Csíkszeredából és Szépvízről is. A fiatalok naponta reggel 9 órától délután 3-ig dolgoztak a templomban, ezt követően identitáserősítő programokon vettek részt. „Nem örmény származású résztvevők is voltak, ők megismerhették az örmény kultúrát. Egy budapesti örmény származású üvegfestő festési technikákat, örmény motívumokat tanított nekik. 2015-ben a százéves örmény genocídiumra emlékezünk: 1915-ben a törökországi örmények jelentős részét elpusztították. Ezt próbáltuk a fiataloknak is elmondani és tudatosítani bennük, hogy kik az örmények, mi a történelmük és hogyan élnek most. A munkálatok során felszentelési kereszteket is találtak a templomban a fiatalok, mindenképp egy nagyon hasznos tevékenységen vettünk részt” – hangsúlyozta az EMÖSZ elnöke.
Szeptember 6-13. között ismét szerveznek egy kalákatábort, akkor egyetemisták vesznek részt a munkálatokban.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!