Mikó-vár mint csíki és európai érték

Az ünnepségen jeles vendég, dr. Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója is felszólalt. Szerinte a múzeumoknak rendkívüli szerepük van abban, hogy azok a közösségek, ahol ezek az intézmények működnek, a múlttal egy normális viszonyt alakítsanak ki. A múlt, a jelen és a jövő összefüggő láncszemeket kell alkosson, de gazdasági szempontból is indokolt a kulturális örökségbe fektetni, mert az napjainkban nem kiadásnak, hanem egyre inkább erőforrásnak számít. Vélekedése alapján a turistaiparnak és idegenforgalomnak, amely az utóbbi fél évszázadban egyre inkább profitot termel, szüksége van a tartalomra. Három évtizeddel ezelőtt nem volt ilyen fontos az életmódkutatás, jelenleg viszont azok a múzeumok a legsikeresebbek, amelyek minden eszközt megragadnak, hogy ezáltal a múltba bepillantást nyerhessünk. A főigazgató szerint a tárlat a csíki lokális ízt képviseli, ugyanakkor az európai kultúra egyik alapmotívumát is megfogja, a Mikó-vár ugyanis az egykori Habsburg Birodalom egyik fontos védművét képezte.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere azt emelte ki, hogy a város végig támogatta a múzeum törekvéseit. Különösképp örvendetes, hogy ezúttal a máshonnan hozott vándortárlatok után, végre helytörténetünket dolgozta fel a kiállítás − mondta. Csíkszereda önkormányzata mintegy 250 ezer lejjel járult hozzá a tárlat létrejöttéhez, ez hozzávetőlegesen a költségek nyolcvan százalékát teszi ki. Hamarosan teljesen megújul a Mikó-vár, az elöljáró szerint a helytörténeti tárlatot bővíteni kell, megtoldani egy, a város történetéről, illetve Csíksomlyóról szóló kiállítással.

A tárlat rendezője, Kaján Imre, a zalai múzeumok vezetője – aki Prágában, illetve Párizsban is rendezett már kiállítást – megjegyezte, számára az volt a legfontosabb, hogy egy nagyon profi csapattal dolgozott. Ha nem lett volna ilyen erős a Csíki Székely Múzeum – Darvas Lóránt régész és Kósa Béla történész által irányított – szakemberi gárdája, akkor nem lehetett volna több mint ezer kilométer távolságból levezérelni a szervezési teendőket.

Tárlatlátogatás múzeumigazgató idegenvezetővel  

Az ünnepély alkalmából Gyarmati Zsolt múzeumigazgató vállalta az idegenvezető szerepét, amúgy nincs szükség tárlatvezetőre, hisz húszpercenként indul a számítógépes rendszer, amely végigkalauzolja a termeken az érdeklődőket.

A bejárati ajtó feletti képernyő utal az első látványosságokra. A bevezető terem udvar felőli ablakának rézsűjében az eredeti 17. századi vakolatréteget találjuk, melyen felirattöredék is fennmaradt. A falfirka az egykori romosodó épületről tanúskodik, a Hídvégi Mikó Ferenc által épített reneszánsz kastélyt ugyanis 1661-ben török-tatár seregek rombolták le. A több mint fél évszázadig romos állapotban lévő épületre az átutazók jegyezték fel nevüket. A falkutatók 13 vakolat- és festékréteget találtak, szóval az 1716-os újjáépítést követően tizenkétszer javították a falakat.

Itt is in situ, vagyis az adott helyen láthatjuk a tudományos feltárások eredményeit, ahogy történik ez, legtöbb esetben, a többi teremben is. Emellett a bevezető teremben látható még a rétegrend vitrin, amely játékos módon szemlélteti, milyen sorrendben találkozik a régész a legkülönfélébb tárgyi emlékekkel. A legfelsőben ásványvizes kupakok és műanyag hulladékok tanúskodnak a 20. századi fogyasztói világáról, valamivel mélyebben már patkánykoponya található, és legalul, a löszben helyezkednek el az értékes leletnek számító, 17. és 18. századi cserepek meg egyéb, több száz éves, immár relikviákká vált használati tárgyak.

A Kutas teremben is a feltárás helyén találjuk a leleteket. „Ezelőtt harminc évvel itt a padlón még 20 cm-es vastagságú betont és egy Ceauşescu-házaspárt dicsőítő kiállítást láthattak a város  lakói” – elevenítette fel plasztikusan az előzményeket Gyarmati. Hozzátette, a 2000-es évek végén már sejtették, az osztrák katonai alaprajzok, térképek és más írott dokumentumok alapján, hogy itt lehet a vár 17. században fúrt kútja, amelyet a 18. században is használtak, majd betemettek. Felvázolta, kemény munkát jelentett újra kiásni a kutat, ipari alpinizmus fogásait alkalmazva, centiméterről centiméterre haladva araszoltak a régészek, amíg eljutottak az alsó iszaprétegig, ahol az értékesebb leleteket találták (gyűrűt, medált, az egykori vedrek vázát, a kútláncot, kerámiatöredékeket stb.). Itt volt az egykori latrina is, melyben szintén poharakra, cserepekre bukkantak. Rekonstruálták a kút vízelvezető csatornáját: a 17–18. századi vár hétköznapjait tükrözik, a falon érzékeltették a bejáratok, lépcső helyét, a tározók meg a falmaradványok folytatásaként vannak kialakítva, így képet kaphatunk az egykori teremméretekről is. A vetített rövid némafilm a kútban talált tárgyakra hívja fel a figyelmet.

Ezután kerültünk a már 18. századi állapotokat idéző tisztikonyhába. A feltárások során megtalálták a kályha és a kemence, valamint a füstfogót tartó pillérek maradványai. Ez alapján készült a rekonstrukció, melyet oldalt egy éléskamra egészít ki. A gerjedő üvegre vetített kisfilmmel időutazásra hívtak, az egykori konyha életébe és az itt készített sajátos ételek elkészítési módjába nyerhettünk betekintést, oldalt meg az itt kiásott korabeli pipákat és porcelán étkészletet tárták közszemlére. A különleges gasztronómiai ínyencségeket a látogatók otthon is megfőzhetik, hisz kiadták a filmben felszolgált ételek receptes könyvecskéjét.

A kiállítás hadtörténeti részét a bástyateremben találjuk, itt a különböző korok fegyverzeteiről, öltözeteiről és a vár építészeti történetéről szerezhetünk ismereteket. A korhű másolatokat kézbe is lehet venni, és néhány osztrák várvédői katonai egyenruhát felpróbálni. Továbbá itt láthatjuk a várat a még meglévő külső védművekkel ábrázoló makettet, és azt a 3D-s animációt, amely az épületet építészettörténeti szempontból ismerteti. A kiállításról bő ismeretekkel szolgál az egyik ablak előtt álló érintőképernyős tudakozó.