
Fotó: Veres Nándor
Megtiszteltetésnek érzi a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium négy végzős diákja, hogy ők vihetik az egyházi ünnep jelképeit: a labarumot és a kisbazilika-jelvényt a csíksomlyói pünkösdi búcsús menet élén.
2016. május 13., 22:512016. május 13., 22:51
2016. május 13., 22:522016. május 13., 22:52
A labarum 30 kilós, díszes kelmével bevont, méhkas alakú jelvény, melyet hagyományosan a tanuló ifjúság képviseletében az erős diákok (laboriferek) hordoznak végig a több óráig tartó úton. A csíkmenasági Mihály Elődöt, a gimnázium természettudományok szakos diákját elsősorban jó tanulmányi eredményei miatt választották ki zászlóvivőnek, azaz laborifernek.
„Nagyszüleimtől úgy hallottam, hogy 1956-ban vitte utoljára csíkmenasági a labarumot, ezért is érzem hatalmas megtiszteltetésnek” – mondta Mihály Előd. Tekintettel arra, hogy a pünkösdi búcsú eme szimbóluma harminc kilogrammos, fizikailag is kihívást jelent a főpapi kordon előtt felvinni a csíksomlyói Nyeregbe. Arra a kérdésünkre, hogy gyakorolt-e, készült-e erre a feladatra, azt válaszolta, hogy nem volt rá szüksége, hiszen kiskora óta mezőgazdasági munkákat végez, ezért jól bírja az ilyen kihívásokat. Fejér Elődöt választották ki a másik laborifernek, aki lefelé hozza majd a jelvényt. „Utánanéztem a labarum történetének, és meglepett, hogy én vihetem a fontos jelképet. Nem mindennapi esemény, örvendek, hogy kiválasztottak” – fogalmazott a csíkszentgyörgyi fiatal.
A faciger, a labarumvivők segítője a csíkmadarasi Bálint Balázs lesz, aki elmondta, eléggé nagy a teher, ezért próbál társainak segíteni, a terhükből átvenni, hogy minden tökéletesen menjen. Mint mesélte, mielőtt a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanulója lett, a csíkmadarasi keresztaljával gyalog járt minden évben a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.
A kápolnási Both Roland a pápai kisbazilika-jelvényt viszi majd a körmenetet vezető papság előtt. „Én is falusi családból származom, így a fizikai erőnlétemmel nincs baj, bár a kisbazilika-jelvény súlya nem mérhető a labaruméhoz. A jelvényről azt tudom, hogy 1975-ben készítették Csíksomlyón, közepében csengő található, amit útközben meg szoktak rázni, hogy az emberek tudják, hol jár a kordon” – magyarázta Both Roland.
Tamás Levente, a gimnázium igazgatója kifejtette, hogy mint miden évben, idén is a tizenkettedikes diákok közül választotta ki a tantestület azokat, akik az egyházi jelvények hordozásában jeleskedhetnek, a tanulmányi eredményeik alapján, a példamutató magatartásuk függvényében, illetve figyelembe vették fizikai adottságaikat is. Egyébként az egész iskola készül a pünkösdi búcsúra. A kegytemplom 1948-ban kapta meg XII. Piusz pápától a kisbazilika minősítést és a kisbazilika-jelvényt, utóbbit a labarum előtt szokták vinni. Ezt 1975 körül készítették, közepében csengővel, és a főpapi menet útját jelzik vele.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!