Meglesték az „angyalt”

„Van egy jó emlékem – kezdte a beszélgetést Csiszer Lajos –, azt hiszem, 1956-ban vagy \'57-ben, amikor még kisgyermek voltam, akkor történt. Abban az időben úgy díszítettük fel a karácsonyfát, hogy tettünk rá vattát, mintha havas lenne. Vártuk a papot, hogy jöjjön házszentelni, meggyújtottuk a csillagszórókat is a karácsonyfán. A csillagszórók pedig meggyújtották a vattát. Kellett jöjjön a pap, nem tudtam, mit csináljak hirtelen, megfogtam a karácsonyfát, és ki akartam vele futni, de édesanyám jött és mondta: ne arra fuss ki, mert érkezik a pap. Erre aztán bedobtuk az ágyak mellé, szerencsére kialudt” – fejezte be kis történetét a meggyúlt karácsonyfáról a 64 éves csíkszentkirályi férfi. Hozzátette, a karácsonyfáról lehullott vattával úgy megteltek, hogy úgy néztek ki, mint a hóemberek.

Szaloncukorka házi módra

A vattás díszítésről egyéb karácsonyfa-díszítési módozatokra terelődött a szó, a klub tagjai közül többen bekapcsolódtak, hogy elmondják, mit használtak gyermekkorukban és később fiatal felnőttként is díszítésre. „Kisimítottuk a sztaniolpapírt, és beraktuk egy füzetbe, hogy legyen jó sima, később abba csavartuk bele a cukorkát és minden mást, kinek mije volt” – magyarázta Csiszer. „Szaloncukorkát nem lehetett kapni, sem csokit, sem semmit” – szólt hozzá Máté Rozália. „Én csináltam mintát, és abba kanalanként öntöttem bele a tejből, cukorból készült szaloncukormasszát, le is forráztam egyszer magam. Esszenciával ízesítettem, amikor megkötött, kivettük a lisztből. Vettem egy új pamacsot, a lisztet szépen lesepertem róla, majd becsomagoltam, és készen is volt a szaloncukorka” – mondta el a receptet az 59 éves asszony.

Elmesélte, minden karácsonykor meglátogatták a nagyszüleit és a nagynénjét is, ott pedig elő kellett adnia a szüleitől tanult versikét, amelyet még most is kívülről tud: „Ma karácsony napja, nem kell nekem hagyma, egye meg a gazda, aki nekem adta. Zörgetik a ládát, pénzt akarnak adni, ha egy krajcárt adnak, el se fogom venni, de ha kettőt adnak, meg is fogom köszönni”. A mondóka után mindig kapott némi pénzt a rokonaitól ajándékba, a látogatást követően pedig templomba ment szüleivel.

„Kimérős cukorkát vettek, kekszet, és ezeket külön becsomagolták. Egy alkalommal édesanyám almát és diót rakott a csizmába, mi tettük, hogy alszunk, közben én meglestem. Másnap reggel, mikor felkeltünk, édesanyám mondta, eljött a Mikulás, erre én mondtam neki: igen, néni, az este lestem, hogy mit csinál” – árulta el nevetve egyik, a Mikulás eljöveteléhez kapcsolódó élményét a Maros megyében született, de már több mint 40 éve Csíkszentkirályon élő asszony.

Házi készítésű díszek

A jelenlévők mindannyian egyetértettek abban, hogy gyermekkorukban a karácsonyfára teljesen más díszek kerültek, mint manapság. „A karácsonyfadíszeket kézzel készítettük, szalmaszálakat vágtunk kis darabokra és felfűztük cérnára, a sztaniolpapírból készült formákkal kiegészítettük” – magyarázta Máté Rozália néni. Tojást használtak díszítéshez Vitos Irén családjában: „A nyers tojást kétfelől meglyukasztottuk és kiüresítettük, és sztaniolpapírt tettünk rá, egyik felől pirosat, a másik felől fehéret, majd vattával körbetekertük, rávarrtuk az akasztót és kész volt”. Szabó Mária 62 éves klubtag hozzáfűzte, gyakran használtak almát, diót díszítéshez, utóbbit bronzzal fújták be.

„Meglestem az angyalt”

A Mikulás meglesésének kapcsán előkerültek a tarsolyból a hasonló történetek. „Gyerekkoromból emlékszem, hogy karácsonykor le kellett feküdni, mert azt mondták, addig nem jő el az angyal, amíg el nem alusznak a gyermekek. Amikor nagyobbak lettünk, felébredtünk és meglestük az angyalt” – árulta el Csiszer. Hasonlóan jártak el Vitos Irén és a testvérei is. „Ezelőtt nem úgy volt, hogy külön szobában aludtunk, nem fűtöttek annyi helyen, volt egy hideg szoba és volt egy fűtött szoba, ahol együtt aludt az egész család. Mi hárman voltunk testvérek. Másodikos lehettem azon a karácsonyi estén: a szüleink várták, hogy aludjunk el. Mikor azt hitték, elaludtunk, édesapám és édesanyám kezdték rakni a fát. Az alját megrakták, kekszet, almát és diót akasztottak rá, és színes krepp papírból vágtak formákat, kockacukrot és kenyérbelet tettek bele, ez volt. Nem lehetett mást kapni” – tette hozzá Vitos Irén, aztán folytatta: „Mikor az alját jól megrakták a fának, mi elkezdtünk cincogni: a tetejére nem tesznek, nem tesznek, és a tetejére semmit nem tesznek. És még azt is, hogy: az angyalka, né hogy jő, édesapám az angyal, édesanyám az angyal. Akkoriban már sejtettük, hogy kik is az angyalok. Édesapám egyszer csak odafigyelt, azt mondta: na, aztán tovább ti rakjátok a fát! Mi úgy kezdtünk sírni, kár volt megmondjuk, mert már nem volt olyan érdekes többé az angyalvárás.”

Közben Csiszer Lajosnak is eszébe jutott egy történet, mint mesélte, a felesége elment a szomszédba, ahol egy Andriska nevű fiúcska lakott, hogy angyalnak öltözve feldíszítse ott a fát, Andriskának pedig verset kellett mondania. „Másnap visszamegy az asszony a szomszédba, és kérdi a fiútól: Na, Andriska, milyen volt az angyal? Erre a gyermek válasza: Pont olyan, mint te!” Lajos bácsi elmesélte: „Kerestük az ajándékot, a húgom megkapta egyszer a szekrényben, addig kutatott utána, mikor akkora leányka volt, hogy már sejtette ki az angyal. Megkapta az ajándékot, de nem szólt semmit, miután megraktuk a karácsonyfát, akkor azt mondja: Édesanyám, tudom ki az angyal. Hát ki? Hát maguk!” – válaszolta.

Az angyal felfedezéséről jutott eszébe egy kedves emlék Urszuly Magdolnának, aki első osztályosként egy óvodástáskát kapott ajándékba tele cukorkával. „Olyan szenzációs volt az a táska cukorka, mindenféle volt benne, egy életre megmaradt nekem” – osztotta meg élményét Magdolna. „Karácsonyra a pléhből készült óvodástáskát a karácsonyfa alá tették, persze én meglestem. Reggel mikor felkeltünk, mondtam, hogy Juci néni milyen sok cukorkát hozott. Akkor édesanyám megkérdezte: Honnan gondoltad, hogy azt Juci néni hozta?”

A legkedvesebb ajándékról lévén szó Vitos Irén elmesélte, hogy három-négy éves lehetett, mikor kapott ajándékba egy olyan babát, amelynek a feje kartondobozból (papondékliből) készült, és zománc volt rajta. „Nagyon örvendtem neki! Mihelyt megtavaszodott, a tyúkitatóban megfürösztöttem, és a babának a feje teljesen szétmállott” – mesélte kacagva.

Kántálás és Mária-radina

És ha már karácsonyi emlékekről beszélgettünk, nem maradhatott ki a témák közül a Csíkszentkirályon meghonosodott kántálás, megéneklés szokása sem. Máté Lajos, 64 éves csíkszentkirályi lakos elmondta, nagyon sokat jártak énekelni a szomszédba, a barátokhoz karácsony napján. Csiszer Lajos pedig hozzátette, sokan összegyűltek, akár 15-20-an is egy-egy alkalommal. „Ha udvaroltunk egy lánynak, akkor elmentünk és megnéztük, milyen karácsonyfát hozott az angyal, megénekeltük a kollégákat, barátokat. Karácsonyi énekeket énekeltünk, mint például a Mennyből az angyalt vagy a Pásztorok, pásztorok éneket” – sorolta Csiszer.

Az Ezüsthajak klub tagjai elmondták, náluk szokás a karácsonyi éjféli szentmisét követően, hogy a család együtt fogyassza el a Mária-radinát. „Sült húst, kolbászt, töltött káposztát” – sorolták többen is. Nagy Melinda, a nyugdíjasklub vezetője így fogalmazott: „Nagymamáéknál volt olyan szokás, hogy addig nem ettek, amíg az állatokat nem látták el. Utána az egész család, az apróságtól a nagymamáig mindenki az asztalhoz ült, és ez most is így van.” Csiszer pedig így tréfálkozott: „a Mária-radinát feltétlenül megeszem, akkor is, ha nem tudok elmenni éjféli misére.”

Csintalanság

Annak ellenére, hogy nem szabadott a karácsonyfacukrot megdézsmálni, mielőtt eljárt volna a pap, a klub tagjai kacagva mesélték el, milyen trükkökkel leplezték, hogy hiányoznak a csomagolásból a szaloncukrok. „Kiloptuk a cukorkát, visszacsomagoltuk a papírt, és mondtuk, az angyal elvitte”, vagy kenyérbelet csomagoltak vissza a sztaniolba. „Ahol a pap látta, hogy több a szaloncukor, leszakította a fáról, és elvitte olyan szegény családokhoz, ahol még karácsonyfa sem volt, csak egy fenyőág, hogy érezzék az illatát”.

Karácsony a jóság ünnepe

Vitos Irén elmesélte nekünk, hogy a faluban élt egy nagyon szegény család, akiknél „egy fedél alatt volt az istálló és a ház”. Egy karácsonykor aztán a szomszédság összepótolt, hogy megsegítsék a családot, hiszen az apa éppen kórházba került, nem volt sem karácsonyfájuk, sem rávalójuk. „Felöltözött a bátyám és egy szomszéd angyalnak. Csengettyűvel mentek, vitték a karácsonyfát, erre szegény gyermekek úgy megijedtek, nem merték az ajtót kinyitni. Aztán nagy lett a boldogság, még szebb karácsonyfájuk lett, mint nekünk. Megmondtuk nekik, hogy nem szabad a fához nyúlni, míg a pap bácsi meg nem szenteli, becsben is tartották (…) Jóleső érzés volt, hogy adhattunk” – emlékezett az asszony.