Fotó: Kristó Róbert
Felemás az érdeklődés a Csík Leader Egyesület által eddig meghirdetett két pályázati kiírás iránt. Az illetékesek szerint míg falufejlesztést célzó projektek, úgy néz ki, megfelelő számban születnek, a mikrovállalkozások fejlesztése már kevésbé vonzza a vidékieket. Így utóbbinál előfordulhat, hogy újabb kiírásra lesz szükség.
2012. augusztus 16., 17:332012. augusztus 16., 17:33
2012. augusztus 16., 18:392012. augusztus 16., 18:39
Az Európai Unió legnépszerűbb vidékfejlesztési programja a Leader. Az 1991 óta működő és folyamatosan bővülő támogatási forma lényege, hogy a helyi közösségek maguk dönthetnek arról, melyek azok a területek, amelyek fejlesztését fontosnak tartják és ezt támogatni is tudják. Mint ismeretes, Hargita megyében négy Leader-térség alakult meg: a gyergyói, udvarhelyi és a sóvidéki mellett a Csík Leader Egyesület. Utóbbi létrehozását az alcsíki, felcsíki, valamint a Pogány-havas Kistérség kezdeményezte. A Csík Leader átöleli a Csíki-medencét Csíkszentdomokostól Tusnádfürdőig, valamint a Gyimesek és a Kászonok vidékét.
Az egyesületnél kivitelezett munka még július elején ért arra a pontra, hogy sor kerülhetett az első intézkedések, azaz támogatások kiírására. „Érdeklődés van, de nem annyira élénk, mint amire számítottunk” – hangsúlyozta a pályázatokkal kapcsolatban Mátéffy Mária. Az ügyvezető kihangsúlyozta, konkrétan ugyan nem tudják, hány pályázat készül, ám az eddig tapasztaltak alapján úgy tűnik, a falufejlesztést célzó kiírás kellő érdeklődést váltott ki az érintettek körében. Mint arról már beszámoltunk, ezt a támogatást egyházak, önkormányzatok, közbirtokosságok, gazdaszövetkezetek vehetik igénybe.
Ettől eltérően nyilatkozott az illetékes a mikrovállalkozások fejlesztését érintő kiírásról. Mint említette, kevésbé valószínű, hogy ezen pályázatok kimerítik a rendelkezésre álló támogatási keretet. Az ügyvezető magyarázata szerint ennek több oka is van. Először is a dokumentáció összeállításában nagymértékben meg kell felelni a mikrovállalkozások fejlesztését célzó 312-es országos intézkedésben foglaltaknak, azaz a pályázathoz kivitelezési tervet is kell csatolni.
„Mivel a szakminisztérium várhatóan szeptemberben írja ki a 312-es intézkedést, a vállalkozók nagy része inkább megvárja ezt a lehetőséget, hiszen ott sokkal nagyobb összeget lehet pályázni” – jelentette ki Mátéffy Mária. Kiemelte, a Leadernek egyébként is egyik különlegessége, hogy nem azoknak szól, akik erősebb gazdasági potenciállal rendelkeznek, és el tudják érni a nagyobb pályázati rendszereket. Hanem kisebb léptékű, de a helyi közösségek számára meghatározó projekteket támogat. „Megpróbáljuk minél hatékonyabban megszólítani ezt a réteget. Sőt, az egyes kistérségek minden lehetséges segítséget megadnak az érdeklődőknek” – nyomatékosított az illetékes.
Hozzátette, a pályázni kívánok számos problémába ütköznek, ezeket is próbálják orvosolni. Az egyik ilyen gond, hogy a pályázatíró cégek zömének nem vonzóak ezek a kis értékű pályázatok. Ugyanakkor a szabadságolások miatt a hivatali ügyintézés is eléggé nehézkes ebben az időszakban. Mátéffy kiemelte, jövő év elejéig mind a tizenegy intézkedés keretében ki kell írni a pályázatokat, hiszen a támogatási szerződéseket legkésőbb 2013 végéig meg kell kötni. A projektek pedig 2015 végére kell megvalósuljanak.
Módosított határidők, újabb pályázatok
Mint azt Mátéffy Máriától megtudtuk, a falufejlesztést célzó és mikrovállalkozások fejlesztésére vonatkozó kiírások leadási határidejét augusztus 31-re tolták ki. Ezzel együtt három újabb pályázati lehetőség is elérhető az egyesületnél. Az egyik kulturális, turisztikai és sportrendezvények támogatásáról szól. Ennek az intézkedésnek a célja olyan turisztikai tevékenységek fejlesztése Csík körzetében, amelyek hozzájárulnak a munkahelyek számának és az alternatív jövedelmek növeléséhez, valamint a térség vonzerejének növeléséhez.
Egy másik kiírás a mezőgazdasági és erdészeti termékek hozzáadott értékének növelését célozza. Ennek célja a mezőgazdasági, élelmiszeripari valamint fafeldolgozó vállalkozások versenyképességének növelése marketingtevékenységekkel, a munkaerő jobb kihasználtságával, új vállalkozások beindításával és a meglévők teljesítményének növelésével.
A harmadik újonnan meghirdetett pályázat révén tervek és tanulmányok, helytörténeti leírások készítését támogatnák. Ennek lényege, hogy a későbbi településfejlesztési beruházásokhoz kapcsolódóan szülessenek már annak korai időszakában megalapozó tanulmányok és tervek, amelyek lehetővé teszik a kiviteli tervek átgondoltabb elkészítését, és egyúttal elejét veszi a határidők miatti kapkodásnak.
A pályázatokkal kapcsolatos információkat a www.csikleader.ro honlapon lehet nyomon követni. Az új pályázati kiírásokkal kapcsolatban egyébként újabb tájékoztató karavánt indít a Leader Egyesület. A pontos helyszíneket és időpontokat a későbbiekben hozzák nyilvánosságra.
szóljon hozzá!