
Fotó: Kristó Róbert
Növelték a munkanélküli személyeket alkalmazó munkaadóknak járó állami támogatások értékét: például 900 lejt kaphatnak jövő hónaptól a végzősöket vagy 45 év felettieket alkalmazó cégek, a korábbi 500–750 lej helyett. Emellett vannak még újdonságok.
Tiberiu Pănescu, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója a pénteken tartott sajtótájékoztatón számolt be a 60-as számú sürgősségi kormányrendeletről, amely a munkanélküliségi segélyt és az alkalmazások ösztönzését szabályozó, 2002-ből származó 76-os törvényt módosítja.
„A munkaadóknak javasolom, nézzenek utána minden alkalmazásnál, hogy az a személy, akit alkalmaznának, megfelel-e valamelyik feltételnek, amely alapján támogatást kérhetnek” – hívta fel a figyelmet az intézményvezető. A változások december 3-ától lépnek érvénybe.
500 lejes támogatás jár minden olyan regisztrált álláskeresőnek, aki nem részesül munkanélküliségi segélyben és legkevesebb három hónapra alkalmazzák őket teljes munkaidőben. Korábban azok a munkavállalók, akik munkanélküli fiatal végzősöket, fogyatékkal élőket, 45 évnél idősebb személyeket alkalmaztak, másfél évig havonta 500–750 lejes állami támogatásban részesültek. A nemrég született kormánydöntés alapján ez az összeg kilencszáz lejre nő. Szintén 900 lej jár másfél évig annak a munkaadónak, aki 16–25 év közötti, úgynevezett NEET fiatalt alkalmaz, (azaz aki abban az időben regisztrált munkanélküli, és sem oktatásban, sem képzésben nem vesz részt), továbbá azok után, akik hosszú ideje munkanélküliek, vagy akiknek 5 év van még hátra a nyugdíjkorhatárig, vagy olyan nyilvántartott álláskeresők után is, akik egyedülálló szülőként családfenntartók.
5,4 százalékos munkanélküliség
Hargita megyében az októberi adatok szerint 5,4 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. Érdekesség, hogy idén 327 végzős regisztrált álláskeresőnek az ügynökségnél, ez a szám három évvel ezelőtt meghaladta az 1200-at. Az intézményvezető szerint ez többek között az elvándorlással magzarázható: sok fiatal az iskola elvégzése után rögtön elhagyja az országot.
A munkahelyi mobilitást ösztönzik azzal a támogatással, amelyet azoknak nyújtanak, akik legkevesebb 15 kilométerre dolgoznak a lakhelyüktől. Havonta jár a költségtérítés az alábbi képlet alapján: 0,5 lejt megszorozzák a naponta megtett kilométerek számával és a ledolgozott munkanapok számával. Ez az érték nem lehet napi 55 lejnél több. Csak azok jogosultak rá, akiket teljes munkaidőben, legkevesebb 12 hónapra alkalmaztak és, akiknek lakhelye vagy új munkahelye azon települések egyikében van, amely benne van az országos mobilitási tervben. Hargita megyében 12 ilyen település szerepel: Korond, Kászonaltíz, Parajd, Székelyandrásfalva, Újszékely, Csíkszentmárton, Csíkszentsimon, Siménfalva, Kányád, Máréfalva, Tusnádfürdő, Balánbánya.
Azok számára, akik munkavállalás céljából költözni kényszerülnek, mert lakhelyüktől 50 kilométernél távolabb van az új munkahelyük, egyszeri alkalommal biztosítanak 12 500 lejt, s ha a személy családostól költözik, 15 500 lejt. Amennyiben szolgálati lakásba költöznek, ez az összeg csupán 3500 lej, illetve család esetében 6500 lej. Ezt két részletben kapják meg az érintettek.
További részletekről, a kikötésekről és egyéb feltételekről a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökségnél lehet érdeklődni.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!