
Fotó: Kristó Róbert
A gazdasági rendőrség és ügyészek tartottak házkutatást szerdán délelőtt a Gos-Mad Kft. önkormányzati cégnél és a csíkmadarasi polgármesteri hivatalnál. Dokumentumokat vittek el, amelyeket amúgy el is akartak nekik küldeni, Bíró László polgármester szerint nincs félnivalójuk.
2016. október 13., 12:242016. október 13., 12:24
2016. október 13., 12:242016. október 13., 12:24
Mint arról már beszámoltunk, a vizsgálódás alatt az alkalmazottakon kívül senkit nem engedtek be a hivatal épületébe. A vizsgálat tárgya a csíkmadarasi ravatalozó 2009-ben lezajlott építése, ugyanakkor a Gos-Mad Kft., illetve a községháza üzleti kapcsolata három helyi vállalkozással.
A ravatalozó építése egyébként még 2009-ben pénzügyi vizsgálat tárgya volt, a hatóságok akkor mindent rendben találtak, az elvitt iratokat visszahozták, csak éppen nem rendezték úgy, ahogy azelőtt tárolták. „Fél köbméternyi anyagról van szó, azt rendezés nélkül visszahozták. A múlt héten számlákat ellenőrzött a gazdasági rendőrség, és kérte azokat a számlákat, amelyeket korábban is ellenőriztek. De a cégnél ömlesztve volt a dokumentáció, és amíg előhalászták a kért iratokat, eltelt pár nap, a hatóságok pedig azt gondolták, rejtegetni akarunk valamit, és elrendeltek egy házkutatást. Pedig elő volt már készítve, hogy postára adják” – ismertette kérdésünkre a helyzetet Bíró László, a község polgármestere.
A polgármester szerint 2008-tól több átfogó pénzügyi ellenőrzés is volt már a hivatalban, a hatóságok feljelentések után vizsgálódtak. „Olyan ügyekről van szó, amelyeket a számvevőszék is többször ellenőrzött, akárcsak a pénzügy. Kellemetlen, mert úgy néz ki, hogy nagy ügyről van szó, de valójában nem az. Hála istennek, nyugodt vagyok, mert törvénytelen dolgot nem tettünk” – fejtette ki Bíró.
Bíró László, a község polgármestere kérdésünkre azt mondta, ismeri a feljelentőket, akik a térségből valók, helyi kötődésük van. „Nekem megígérték a választások után, hogy sokáig nem fogok polgármester lenni, a választások előtt meg is fenyegettek szóban, hogy bezáratnak, elvitetnek innen minket. Köztudott, hogy egyesek, némi befolyással rendelkező személyek nem néznek jó szemmel” – mondta el a polgármester.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!