Ügyészek vizsgálódnak a csíkmadarasi polgármesteri hivatalnál

Rendőrségi támogatással tartott házkutatást az ügyészség a Gos-Mad Kft. önkormányzati cégnél és a csíkmadarasi polgármesteri hivatalnál szerdán – tájékoztat közleményben Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala.

Székelyhon

2016. október 12., 13:342016. október 12., 13:34

A délelőtti vizsgálódás alatt az alkalmazottakon kívül senkit nem engedtek be a hivatal épületébe. A vizsgálat tárgya a csíkmadarasi ravatalozó 2009-ben lezajlott építése, ugyanakkor a Gos-Mad Kft., illetve a községháza üzleti kapcsolata három helyi vállalkozással – olvasható a közleményben. A dokumentum szerint a ravatalozó építése egyébként még 2009-ben pénzügyi vizsgálat tárgya volt, a hatóságok akkor mindent rendben találtak.

Ezúttal feljelentés következtében indult ügyészségi vizsgálat a jelzett témákban. A hatóság néhány napja egy sor iratot igényelt a Gos-Mad Kft.-től, ezek nagy részét a cég vezetősége be is szolgáltatta a nyomozó hatóságnak. A közlemény kitér arra is, hogy a 2009-es pénzügyi vizsgálat során az archívumban összekeveredtek az akták, így a jelenlegi vezetőségnek nehézségei támadtak a kért dokumentumok egy részének a beazonosításában. A házkutatás tárgya ezen iratok felkutatása volt, illetve három helyi vállalkozással kötött szerződéseket és kifizetéseket igazoló dokumentumok begyűjtése.

„2008-tól kezdődően nem volt olyan év, hogy átfogóbb pénzügyi ellenőrzés ne lett volna a községházán, illetve, hogy különböző feljelentések nyomán ne vizsgálódott volna az ügyészség. Így dolgozunk manapság, az állandó feljelentések pedig nem a Kárpátokon túlról, hanem közvetlen környezetünkből származnak” – idézi a közlemény Bíró Lászlót, Csíkmadaras polgármesterét a vizsgálódással kapcsolatosan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés