Húsvéti és pünkösdi énekek

Boldogasszony aranylapi címmel a húsvéti és pünkösdi ünnepkörhöz tartózó dalokat tartalmazó   énekeskönyv és cédé jelent meg a Csíkszereda Kiadóhivatal gondozásában a Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomdában.

Szőcs Lóránt

2014. június 06., 15:552014. június 06., 15:55

2014. június 06., 16:142014. június 06., 16:14

Néhány éve felkérésre készült A szállásikra adja Isten! című, téli ünnepkörhöz kötődő dalokat, jókívánságokat tartalmazó könyv és cédé, azóta pedig többször is feltevődött a kérdés, hogy mikor lesz folytatás. „Idén sikerült fokozottabban ráhangolódni a húsvéti és pünkösdi ünnepre” – fejtette ki portálunknak Ádám Katalin, aki lányával, Rebekával közösen készítette fel a csíkszeredai Tanulók Háza néptáncos diákjait (Borsika, kicsi Borsika, Tüttentő furulyások) és az Aprók Táncházában részt vevő gyerekeket.

A lemezen archaikus imákat, tavaszköszöntőket énekelnek, a hangfelvétel pedig Nagy Tivadar stúdiójában készült. Ádám Katalintól azt is megtudtuk, hogy férje, Ádám Gyula a nyolcvanas években sokat járt Barabás Zsolttal a moldvai magyarokhoz. Főként fotózni mentek, de ha egy jó éneket meghallottak, akkor bekapcsolták a magnót és rögzítették, így gyűlt össze a zömében moldvai magyar énekgyűjtemény. Amint részletezte, azért választották ezeket, mert egykor az erdélyi magyar dalkincs szerves részét képezték, és míg nálunk többnyire feledésbe merültek, ott megőrződtek.

A moldvai magyar dalok mellett sóvidéki Hesspávázást is hallhatunk, illetve felcsíki angyalozás keretében énekelt dalokat, de van mezőségi muzsika, valamint egyházi ének a Kájoni kódexből és egyebek. A dalokhoz fotókat Ádám Gyula fotóművész alkotásaiból válogattak. Szeretettel kínálják ezeket a dalokat, remélik, hogy minden zenehallgató talál kedvére való éneket a cédén, melyet péntektől megkaphatnak a csíkszeredai városháza titkárságánál, a Hargita Megyei Kulturális Központnál és valószínűleg a pünkösdi búcsú egyes standjain is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei