
Fotó: Szigeti Vajk István
Ünnepelni gyűltek össze szombaton a csíkszentimrei Lukács család portáján: Magyarország honvédelmi minisztere a Honvédelemért Kitüntető cím II. fokozatát adományozta a 93 éves Lukács Gergelynek áldozatos munkája elismeréseként.
2015. július 19., 18:102015. július 19., 18:10
2015. július 19., 20:252015. július 19., 20:25
Családja körében ült a tornácon Lukács Gergely, akinek tiszteletére gyűltek össze a rokonok, szomszédok, falubeliek szombat délelőtt. Az ünneplők között volt többek között a magyar honvédelmi minisztériumot képviselő Gereben András ezredes, Berencsi Attila, a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Szövetségének képviselője, Csige Sándor vezető konzul és Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere.
„Lukács Gergely életútjából példát kell vegyünk, ugyanakkor emlékeznünk kell a többi magyar honvédre is” – hangsúlyozta beszédében Kencse Előd, aki arra emlékeztetett, hogy Gergő bácsi bevonulásakor Csíkszentimre Magyarországhoz tartozott, a baka pedig magyar állampolgár. „Hét és fél év áldozat után, szabaduláskor hazajőve Románia és román állampolgárság várta. De a nemzetért, közösségért kifejtett áldozat nem esik hiába, hisz hosszú idő után egy olyan kitüntetésben részesült, amely minket, csíkszentimreieket is büszkeséggel tölt el. Megköszönjük a magyar államnak, hogy nem felejtette el az ország határain kívül került magyar hősöket.”
A község polgármestere felhívta a figyelmet, hogy a nemzeti megmaradásért vívott harcban nem szabad beállni a „gyáva menetbe”. Gergő bácsit idézte, akiben a fogságba esése előtt a következő gondolatok fogalmazódtak meg: „El tudtunk volna bújni valahová, de hát magyar vagyok. Hogy adjam meg magamat ilyen gyáva menetben? Ez volt a jelszó. Maradhattam volna ott a fehérnépek között, ruhát is kaptam volna. De soha nem is húztam még egy civil nadrágot sem magamra.”
Lukács Gergely történetét a csíkszentkirályi Gál Mária jegyezte le, több alcsíki honvéd történetével együtt. Őt kérték fel, hogy tegyen javaslatot, kinek adományozzák a kitüntetést. Mint mondta, egyértelmű volt, hogy Gergely bácsit választja. „Hálás vagyok a sorsnak azért, hogy egyike lehetek azoknak, akik fogságának minden apró részletét megörökítettem. Több mint négy éven keresztül, több órán át készítettem vele interjút, újabb és újabb momentumokat örökítve meg és amelyek reményeim szerint nagyon rövid időn belül az olvasó közönséghez is eljutnak” – mondta az eseményen Gál Mária.
Berencsi Attila, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Országos Szövetségének alelnöke elmondta, fontosnak tartják megköszönni minden évben két-három magyar, határon túli katonának, akik a második világháborúban harcoltak, a hazáért hozott áldozatot. Az ünnepi beszédek után a magyar honvédelmi miniszter megbízásából Gereben András ezredes adta át a kitüntetést.
„Örvendek a kitüntetésnek. Rászolgáltam. Sokat fagyoskodtunk, sokat szenvedtünk” – mondta el portálunknak Lukács Gergely, aki előtt hosszú sorban álltak falustársai, hogy gratuláljanak és virágcsokrokat nyújtsanak át neki.
A kitüntetett 21 évesen, 1943-ban vonult be katonának, a galántai csendőrzászlóaljhoz. 1945. január 2-án az oroszok elfogták Budapesen. Összesen tizennégy lágerben hat évet volt fogságban a Szovjetunióban. 1950. december 5-én szabadult a voronyezsi 3-as lágerből. Ezután még három és fél hónapot egy Ploiești melletti börtönben tartották fogva. Innen 1951. március 30-án engedték szabadon. Szülőfalujába március 31-én tért haza, hét és fél év távollét után.
Családja meglepetten fogadta a kitüntetés hírét. Unokájától, Pál Istvántól megtudtuk, nagytatája az utóbbi időben nagyon gyengélkedett, de amint értesült róla, milyen esemény közeleg, rohamosan javult az egészségügyi állapota. Nem is számítottak arra, hogy ilyen sokan ott lesznek az ünnepségen. „Egy dolgot sajnálok, hogy sajnos nem láthatja mindezt, mert körülbelül egy évvel ezelőtt megvakult. Őt a fogság végigkísérte az életén. Mindig, ha szabadideje volt, vagy jött valaki hozzánk, ez volt a téma: a fogság, a katonaság. Rengeteget mesélt róla. A fogságban az volt a szerencséje, hogy szeretett dolgozni. Van egy enyhe szívbetegsége is, de képes volt akkor is, amikor az orvosok megtiltották, nyolcvan évesen korán reggel megszökni kaszálni. Állami munkahelye is volt, bakterként dolgozott egy gyümölcslerakatban, miután nyugdíjba jött 1985-ben, akkor gazdálkodott. Engem rengeteget vitt, akkor nem szerettem, most hálás vagyok neki. Sok mindenre megtanított, egy csodálatos ember”– mesélte nagyapjáról Pál István.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!