Folyamatosan fizet az APIA

Most már tényleg elkezdődött Hargita megyében is a területalapú támogatások (SAPS) előlegének folyósítása. Naponta 4-5 ezer gazdának utalnak pénzt, az illetékesek szerint akár három napba is beletelhet, amíg az érintettek bankszámláján megjelenik az összeg.

Rédai Botond

2014. október 30., 17:492014. október 30., 17:49

2014. október 30., 18:442014. október 30., 18:44

Haschi Andrástól, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) igazgatójától megtudtuk, minden erre jogosult gazda megkapja a hektáronkénti 70 eurós előleget. A támogatási összeg felső határa egyébként egy hektárra 159 euró, a folyósított összeg viszont az igényelt területek nagysága miatt néhány euróval kevesebb lesz, idén 139 euró körüli végösszegre lehet számítani. Haschi tájékoztatása szerint az említett előlegből csak azok a gazdák nem részesülnek, akik igényléseivel valamilyen problémák adódtak. Ez azt jelenti, hogy az előleget azok is megkapják, akik az idei ellenőrzés hatálya alá estek.

Eddig a 31 291 igénylőből mintegy húszezren kerültek fel arra a kifizetési listára, mely alapján a bukaresti főhatóság eszközli az átutalásokat, az említett listát pedig folyamatosan bővítik. Mint ismeretes, előleget fizetnek az agrárkörnyezeti támogatás egyes és kettes csomagja esetében is: az előzőnél hektáronként a 124 euróból 93-at, utóbbinál az 58 euróból 43-at kapnak meg a jogosultak. Ugyanakkor a kedvezőtlen adottságú területekért járó hektáronkénti 107 euróból 80 eurót kapnak kézhez a gazdák. Hargita megyében erre az évre összesen 31 291 igénylést tettek le területalapú támogatásra.

Fizetik az életjáradékot is

A központi APIA tájékoztatása szerint ezekben a napokban fizették a 2013-as évre vonatkozó mezőgazdasági életjáradékokat is, egészen pontosan október 31-ig, máig történnek meg a banki átutalások. Azok a járadékosok kapják meg a számukra megítélt pénzösszeget, akik 2014. május elseje és július 31. között láttamoztatták az APIA-kirendeltségeknél az életjáradék-könyvecskéjüket.

Életjáradékban azok a külterület-tulajdonosok részesülnek, akik eladták vagy bérbe adták mezőgazdasági területeiket a 2005-ben indított járadékprogram előirányzatai szerint. Akik eladták a földjüket, életük végéig 100 euróban részesülnek évente minden hektár eladott terület után. A területüket hivatalos szerződéssel bérbe adók évente 50 eurót kapnak minden bérbe adott hektárért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés