Fel kell-e mutatni a kötelező biztosítást a rendőrnek?

Igazolni kell a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (RCA) egy közúti ellenőrzésen, vagy sem? A kérdésre nem egyértelmű a válasz, még úgy sem, hogy nemrég precedens értékű ítélet született erről a Szilágy megyei törvényszéken.

Jánosi András

2017. január 31., 20:302017. január 31., 20:30

A Szilágy megyében hozott ítéletben a törvényszék az autóvezető javára döntött, aki fellebbezett a bírság ellen, amit azért kapott, mert egy közúti ellenőrzésen nem tudta igazolni a biztosítás meglétét. Az ítélet miatt országosan dilemma tárgya lett a sofőrök körében, hogy maguknál kell-e tartaniuk a kötelező felelősségbiztosítást igazoló aktát.

A vonatkozó törvény kötelezi a gépjármű-tulajdonosokat a kötelező biztosítás megkötésére, ennek közúti ellenőrzésen történő bizonyítására viszont nem. Kimondottan a személyazonossági igazolványt, a gépjárművezetői engedélyt és a jármű bejegyzési iratait – „talont” – kell felmutatni ellenőrzéskor, ám sokan kaptak már pénzbírságot azért is, mert nem tudták igazolni, hogy kötöttek biztosítást.

A rendőrség eddig is kérte a biztosítás igazolását, és ezután is fogja – közölte érdeklődésünkre Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. „A törvény azt mondja, hogy a személyazonossági igazolvány, a gépjárművezetői jogosítvány és a jármű bejegyzési aktáin kívül be kell mutatni minden olyan dokumentumot, amit a jogszabályok előírnak” – nyilatkozta, hozzáfűzve, hogy az RCA minden jármű esetében kötelező. Bár nem szolgálhatott konkrét adatokkal, megerősítette, hogy eddig is róttak ki pénzbírságot kihágásért, ha valaki nem tudta igazolni a biztosítás meglétét, és nem hiszi, hogy az eljárás meg fog változni. Úgy véli, a Szilágy megyei döntés önmagában nem fogja megváltoztatni az ellenőrzések folyamatát.

Általában más irat sincs az autóvezetőnél olyankor, amikor megbírságolja a rendőrség – árnyalta a kérdést Constantin Agache, a Székelyudvarhelyi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. Nem emlékszik arra, hogy Udvarhelyen valaha is megbüntettek volna valakit kizárólag azért, mert nem tudta igazolni, hogy rendelkezik RCA-val.

„Ha megbüntettünk valakit, akkor nemcsak a biztosítását nem tudta igazolni, hanem más kötelező aktákkal sem rendelkezett. Nekünk parancsba van adva, hogy mit kell kérnünk. Egyelőre ezek közé tartozik a biztosítás is” – közölte. Elmondta, több esetben is előfordult már, hogy büntetés helyett arra utasították az autóvezetőt, a rendőrségen igazolja biztosítását.

Székelyudvarhelyen még nem volt rá példa, hogy valaki a bírósághoz fordult volna a biztosítás igazolásának elmulasztása miatt kapott bírság ügyében. „Ha állítottak is ki ilyen jegyzőkönyvet, a megbüntetett személy nem fellebbezett az intézkedés ellen, hanem kifizette a büntetését. Jóllehet a törvény tételesen nem írja elő a biztosítás igazolásának kötelezettségét, maga a biztosítás kötelező” – fogalmazott érdeklődésünkre a bíróság szóvivője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen

Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak

Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak
2026. november 02., hétfő

Bemutatják Magyari Tekla Házam könnye című kötetét Székelyudvarhelyen

Magyari Tekla Házam könnye című kötetét mutatják be november 5-én, csütörtökön 18 órától Székelyudvarhelyen.

Bemutatják Magyari Tekla Házam könnye című kötetét Székelyudvarhelyen
2026. november 01., vasárnap

Nem maradtak aszfalt nélkül a télre a felújítás alatt álló Kányád községi utcák

Minden Kányád községhez tartozó településen zajlanak utcafelújítások, mostanra pedig egyetlen helyszín sem maradt, ahol ne terítették volna le legalább az alapréteg aszfaltot. A beruházást azonban jó eséllyel csak jövőre sikerül lezárni.

Nem maradtak aszfalt nélkül a télre a felújítás alatt álló Kányád községi utcák
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Jobban meg kell dolgozni a látogatókért

A látogatók száma ugyan nem igazán csökkent, de az elmúlt években már többet kellett dolgozniuk a szejkefürdői Mini Erdély Park munkatársainak, hogy töretlen maradjon a népszerűségük. Most például egy animációs kuckóval rukkoltak elő.

Jobban meg kell dolgozni a látogatókért
Jobban meg kell dolgozni a látogatókért
2026. október 31., szombat

Jobban meg kell dolgozni a látogatókért

2026. október 30., péntek

Tettlegességig fajult egy konfliktus Székelyudvarhelyen, hárman kerültek őrizetbe

Három székelyudvarhelyi férfit vett őrizetbe 24 órára a rendőrség csütörtökön egy fiatal bántalmazásával összefüggésben.

Tettlegességig fajult egy konfliktus Székelyudvarhelyen, hárman kerültek őrizetbe
2026. október 30., péntek

Újabb visszajáró medvét lőttek ki Székelyudvarhely közelében

Kétszer is visszatért csütörtökön egy szejkefürdői lakóházhoz egy medve, amely a verandára is felmászott. Hiába próbálták elűzni az állatot, az nem tágított, így végül a kilövése mellett döntöttek.

Újabb visszajáró medvét lőttek ki Székelyudvarhely közelében
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Őszi lombtalanítás lesz Székelyudvarhelyen

Idén is megszervezik az őszi zöldhulladék-gyűjtést Székelyudvarhelyen november 2. és 6. között.

Őszi lombtalanítás lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 27., kedd

Székelyudvarhelyre érkezik a TIFF Unlimited

Első alkalommal érkezik Székelyudvarhelyre a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál utazó rendezvénye, a TIFF Unlimited filmkaraván. Október 30-án és 31-én, pénteken és szombaton négy játékfilmet vetítenek a Siculus Ifjúsági Házban.

Székelyudvarhelyre érkezik a TIFF Unlimited
2026. október 27., kedd

Módosított menetrenddel segítik a temetők megközelítését Székelyudvarhelyen

Mindenszentek alkalmából módosítitt menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Székelyudvarhelyen. November 1-jén, vasárnap dél és este kilenc óra között két járattal is el lehet jutni a temetőkhöz.

Módosított menetrenddel segítik a temetők megközelítését Székelyudvarhelyen
Hirdetés