Közel hatvanhét éve házasok

Az ezüst- és aranylakodalom fogalma viszonylag ismerős lehet mindenki számára, az előbbi a házasságban eltöltött 25, az utóbbi az 50 évet jelenti, amelyeket régi szokás szerint sokan megünnepelnek a családban, és megújítják a fogadalmat is. A hatvanadik házassági évfordulót jelentő gyémántlakodalom már jóval ritkább, és különlegesebb alkalom az ünneplésre. De hogy mi van ezen túl, már kevesen tudják. A 65. házassági évfordulót vaslakodalomnak hívják a szakmai leírás szerint, ilyenre már nem sokan tudnak példát mondani. De Csíkjenőfalván idős Gábor László és hitvese, Both Margit közel 67 éve élnek házasságban, amely már a 67,5 éves évfordulóhoz, a kőlakodalomhoz áll közelebb. Nagy ünneplések helyett meghitt, csendes hangulatban telnek mindennapjaik, mint mondják, hosszú együttélésük megtanította őket arra, hogy engedni kell egymásnak.

Régi fotók, és emlékek

Jenőfalván Gábor Lászlóék házában régi családi fotók társaságában egy emléklap is van a falon, ez 2007-ben, házasságkötésük 60. évfordulóján készült. 1947-ben esküdtek örök hűséget egymásnak, és egy pár éves távollétet kivéve azóta is a férj szülőfalujában élnek. Egy másik fényképen két katonát örökítettek meg a magyar királyi honvédség egyenruhájában, Gábor Lászlót és édesapját, Gábor Istvánt, aki szakaszvezető volt a magyar hadseregben, harcolt az első és második világháborúban is, utóbbiban fiával együtt katonáskodott. A fotón jól látszik, egyenruháján több kitüntetést, érmet visel Gábor László édesapja, aki fia visszaemlékezése szerint erős akaratú, kemény ember volt. „Erős embernek ismerték. Egyszer édesapám mint katona jött haza az állomásról szabadságra az első világháború idején. Nagy tűz volt, meggyúltak itt a környező épületek, valami gép miatt. Hátulról meglökte a csendőr, és megkérdezte, hogy miért nem dolgozik? Megfogta és bevágta a tűzbe apám a csendőrt. Kihúzták aztán, persze az akkori elöljárók melléálltak, és elintézték, hogy ne kerüljön bajba” – elevenített fel egy történetet az idős bácsi.

Gazdálkodás a családi birtokon

Gábor László az iskolát szülőfalujában végezte, fiatal kora óta a mezőgazdaságban kezdett dolgozni, a családi birtokon. Mint elmondta, a kaszálókkal együtt több hektár földje volt a családnak, azon gazdálkodott édesapjával. Négy fiú és egy lánytestvére volt, ma már csak ő él egyedül közülük. Egy nevelt fiú is volt a családban, édesanyja első házasságából. „Ebbe nőttem bele, a mezőre jártunk, kaszáltunk” – mesélte. 1940-ben, amikor Észak-Erdélybe visszatért a magyar közigazgatás, őt is behívták katonának.

Háború és hadifogság

A háború alatt az Úz-völgyébe került, ott a távbeszélő osztagban szolgált az őrsön. A front közeledtével a harcokban is részt vett, mint mondja: „Hol az oroszok lőttek minket, hol mi őket. Be voltunk vetve harcba, és vonultunk visszafelé”. Édesapja is a környéken szolgált és a visszavonuló magyar hadsereggel tartott mindaddig, amíg amerikai fogságba került. Gábor László a Beszterce-Naszód megyei Zselykig ért el, őt a szovjet hadsereg fogta el. Oroszországba vitték fogolytáborba. „A Don mellé vittek el. Fát hordtunk, fakitermelés volt, mi raktuk fel a fát, és elszállították, ezzel foglalkoztunk” – emlékezett. Elmondása szerint viszonylag rövid ideig volt ott, két év elteltével hazajöhetett.

A hosszú házasélet titka

Hazatérve folytatta a gazdálkodást, 1947-ben, 27 évesen nősült meg, felesége, Both Margit 1925-ben született, ő Csíkdánfalváról származik. „Miután összeházasodtunk, négy és fél évig éltünk Ozsdolán, ahol a féltestvére, az édesanyjának első házasságából született fia pap lett, ott főztem én. Aztán megalakult a kollektív gazdaság, a földet elvették, utána hazaköltöztünk. Akkor építettünk itt” – emlékezett vissza Margit néni a kezdetekre. A kérdésre, hogy mi a titka a hosszú házaséletnek, mindketten mosolyognak. „Nagy dolog, hát ugye, kell engedjünk egymásnak még a mai napig is, ilyen hosszú időt el kellett tölteni együtt. Hol összekapott az ember, hol helyrejött” – magyarázta a feleség. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy veszekedtek-e: „Öreg korban még inkább osztozódik az ember, mindenben hibát kap” – vallja be Margit néni.

Nem volt haragosa

„Én azon csodálkoztam mindig, hogy tudtam ilyen hosszú életet élni. Minden volt benne, jó is rossz is de ha már a Jóisten engem ide rendelt, nincs mit csinálni. Szinte jelentkeztem volna, de nem vett el az Úr, se az angyalok, se az ördögök. Nem kellettem. Nem akarok dicsekedni, de haragosom nincs. Mindenkivel próbáltam, és próbálok most is aszerint viselkedni, hogy ne sértsem meg” – magyarázta Gábor László.

Mértékletes életmód

Az idős férfi kórházba sérvműtét miatt került, de súlyos betegségekkel nem küzdött élete során. Gyógyszereket nem szedett, nem is cigarettázott életében. „A bort, pálinkát csak rendjével ittam meg. Kávét közben főzünk, amikor kell” – mondta el. Hatvanéves házassági évfordulójukra készült az emléklap. Azt mondják, ők nem foglalkoztak volna az évfordulókkal, de azért jólesett, hogy gondolnak rájuk. „A  családban mindig megünnepelnek, az idén is megvolt, a menyem tortát is sütött. Ő olyan, mintha a leányom volna” – tette hozzá a bácsi. Két fiú született a házasságból, egyikük erdész, ő a szomszédos házban lakik, közös udvaron az idős házaspárral. A másik fiúból pap lett, ő a jelenlegi csíkszépvízi plébános, Gábor Zoltán. Két unokájuk van, de ők még nem alapítottak családot.

Minden megváltozott közben

„A mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgoztunk, onnan kapjuk a nyugdíjat. Nem sok, de meg vagyunk elégedve. Még most is juhokat tartunk, a disznókat a fiam rendezi” – magyarázta Gábor László. „Ezelőtt inkább kellett szenvedni, mert itt bizony üres telek volt, fiatalon építeni kellett akkor. A házat úgy építettük, hogy a mestert megfizettük, a szomszédok jöttek és segítettek” – egészítette ki élete párja. „Nehéz élet volt a mi szüleinknek is, kellett a gyapjúból fonni, most már másképp van. A pénz szűkebb volt, meg kellett élni a földből, abból, amit termeltek és el tudtak adni. Munkába nem járt senki, nyugdíjas sem volt. Leánykoromban gyalog jártunk a városba, vagy szekérrel, volt egy kasos szekér, jó lovak voltak, azzal mentünk Somlyóra búcsúra is. Akkor csak a templom előtt volt a búcsú. Az én időmben vasárnap nem dolgozott senki, nem úgy mint most, hogy nem mennek a templomba, hanem ki a mezőre. Pedig azelőtt is ráérnének, egy napot meg lehetne ünnepelni akárhogy is” –  mondta Margit néni, aki szerint minden megváltozott.