Előnyös agrárgazdasági kiírások kisgazdaságoknak

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Többnyire telt ház előtt ismertette az új országos Vidékfejlesztési Program várható kiírásait Tánczos Barna szenátor, aki ezen a héten felcsíki településeken tartott előadást, jövő héten pedig Alcsíkra látogat.

Szabó Kamilla-Mária

2015. január 16., 10:362015. január 16., 10:36

Az új országos Vidékfejlesztési Program várható kiírásairól számolt be Tánczos Barna szenátor a hét folyamán Felcsíkon. A tájékoztató körút célja, hogy a várhatóan márciusban megjelenő, 15 ezer euró értékű, kisgazdaságoknak szóló, illetve az 50 ezer euró értékű, fiatal gazdákat érdeklő kiírásokra felkészülten pályázhassanak. Mint megtudtuk, a csíkszéki gazdák érdeklődése fölülmúlta a szenátor várakozását.

Tánczos Barna szenátor múlt hétvégén informáló karavánt indított: először Gyergyószéken, a hét folyamán pedig a felcsíki községekben találkozott az érdeklődőkkel. Tánczos a fórumokon kifejtette, hogy 2015-től egy új pályázati időszak kezdődik, ami már egy évvel korábban el kellett volna induljon, de mivel az egész Európai Unióban késett az agrárreform, így Románia Vidékfejlesztési Programjának elfogadása is eltolódott. Ennek ellenére fontosnak tartották a tájékoztató körút megszervezését, hogy még a kiírások megjelenése előtt tudják a gazdák, vállalkozók és önkormányzatok, hogy mire készüljenek.

Teljesen új pályázati lehetőség nyílik például azon gazdák számára, akik a gazdálkodás mellett egy új, nem mezőgazdasági tevékenységet szeretnének elindítani. Az önrész nélküli, 70 ezer euró értékű, vissza nem térítendő támogatás 70 százaléka előlegben lehívható. Amennyiben szolgáltatást szeretne beindítani egy gazdálkodó, abban az esetben a támogatás értéke 50 ezer euró – részletezte Tánczos. Ugyanakkor rámutatott, azok számára a legelőnyösebb ez a lehetőség, akik például maguk szerelték, bádogozták, festették gépparkjukat, most pedig indítanának egy műhelyet.

A mezőgazdasággal foglalkozók a Vidékfejlesztési Program két pillére által nyújtott lehetőségekkel élhetnek: a beruházási jellegű támogatásokkal – amelyekből gépeket lehet vásárolni, épületeket építeni –, illetve a területalapú támogatással – amely révén a megművelt területekkel arányosan támogatják a gazdákat. Az első pillér kiírásaiból mindeddig az 1500 eurós pályázat volt a legnépszerűbb, amelyet idéntől más formában lehet lehívni, azaz egyszerűbben lehet hozzájutni a nagyobb értékű – 15 ezer eurós – pályázathoz. Azok a gazdák jogosultak erre, akik gazdaságának mérete 8-12 ezer európont között van. A mezőgazdasági vállalkozók a 15 ezer euró 75 százalékát előlegben megkapják, a fennmaradó részt pedig azt követően, hogy bizonyították, az üzleti tervben szereplő, piacra termelt mennyiséget sikerült 30 százalékkal növelni. A pályázó kisgazdaságoknak legtöbb öt év alatt kell teljesíteniük a fejlesztéseket – összegezte a szakember.

Az előző periódushoz képest változtatták a gazdasági méret megállapításának mértékegységét, az eddigi UDE helyett SO-pontot (Standard Output) használnak. Az SO mértékegység euróban fejezi ki az állatállomány és földterületek mezőgazdasági értékteremtését a támogatásokkal egységesen. A juhokra egyedenként 50, a fejőstehenekre 1033, a sertésekre 404 SO-pontot számolnak. A kaszáló hektáronként 262, ugyanannyi burgonya 3120, míg egy hektárnyi búza 529 európontot ér. A teljes pontozási táblázat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapjáról tölthető le.

A fiatal gazdák vidéki környezetben való letelepedését segíti az a kiírás, amelyet a negyven év alatti gazdák pályázhatnak meg. Az utolsó brüsszeli egyeztetés értelmében idéntől a referencia dátum a letelepedésre az engedélyezett magányszemély bejegyzési dátuma, amely nem lehet két évnél korábbi a pályázat letételéhez képest. Azaz, az idén márciusban pályázóknak nem lehet 2013 márciusa előtti bejegyzett „cégük”. A támogatás értéke legtöbb 50 ezer euró lehet, amelynek elszámolási rendszere az előzőhöz hasonló – vázolta az illetékes.

Több újdonságot is tartalmaz a korábbi 121-es kiírás, amelynek folytatása a jelenlegi 4.1-es, gépparkbővítésre, farmépítésre vonatkozó intézkedés, amely a gazdaságokat méret szerint is megkülönbözteti. E kettőből elsősorban a gépvásárlási pályázat jelent jó lehetőséget a csíkszékieknek, amelyre legtöbb 100 ezer eurós pályázatot nyújthatnak be a kisgazdaságok – fejtette ki véleményét a szenátor. Hozzátette, a támogatás intenzitása 50 százalékról indul, de elérheti a 90 százalékot is. Húsz-húsz százalékkal növelhető a támogatás intenzitása, ha a kiírt négy feltétel legalább egyikét teljesítik – hegyvidéki gazdaság, fiatal gazda, integrált pályázat vagy rövid értékesítési lánc esetén.

Mint kiderült, a program kiemelten fogja kezelni a szövetkezetek pályázatait, számukra a pontozás is előnyösebb lesz, sőt minden szövetkezet által pályázott kiírást 90 százalékban támogatnak majd.

Mindemellett újdonság, hogy azok, akik 1-5 hektár területtel rendelkeznek és 2015-ben igényelnek támogatást, valamint vállalják, hogy megművelik területeiket, egészen 2020-ig kapják az őket illető támogatási összeget, tehát nem kell minden évben letenniük az arra vonatkozó kérelmet. Ez az intézmények tehermentesítése szempontjából fontos változás – emelte ki Tánczos. Megjegyezte, azok a 60 évnél idősebb gazdák, akik 2016-tól végérvényesen bérbe adják vagy eladják ezen területeiket, 2020-ig az alaptámogatás 120 százalékát kapják meg.

Továbbra is lesz hegyvidéki területalapú támogatás, amely révén hektáronként 89 euróhoz juthatnak a gazdák, ezt kiegészíthetik az eddig is alkalmazott két (P1, illetve P2) csomaggal, amely révén további 139 euróval, illetve kézi kaszálás esetén 107, kézi kaszálógép használata esetén pedig 21 euróval. Az úgynevezett harismadaras területekkel kapcsolatos támogatásokról még egyeztet a környezetvédelmi és mezőgazdasági minisztérium – számolt be az illetékes.

Elmondta azt is, hogy a farmok mérete alapján lesz még egy területalapú támogatás, amelyre az 5 és 60 hektáros területtel rendelkező gazdaságok pályázhatnak. Ennek keretében külön összegre számíthatnak az 5-30 hektár és a 30-60 hektár területtel rendelkező mezőgazdászok. Ezzel arra ösztönözik őket, hogy a megművelt területeiket 30-60 hektár közöttire állítsák be, mivel ez a méret az ideális, amely eltarthat egy családi gazdaságot.

Új kultúrákra is lehet majd támogatást igényelni, így a lucernára, vetőmag-, illetve korai pityókára, cukorrépára. A biogazdák számára továbbra is lesznek területalapú támogatások, egyaránt az átmeneti időszakban és a biominősítés megszerzése után is. A kiveszőfélben levő állatfajtákra is igényelhető majd támogatás, többek között a törzskönyvezett szürkemarhára, bivalyra, rackajuhra, mangalicára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Fejre állt autóból mentettek ki egy embert Gyergyótölgyesnél

Megsérült egy ember közúti balesetben Gyergyótölgyes település közelében csütörtök reggel. A helyszínen ellátták, majd kórházba szállították.

Fejre állt autóból mentettek ki egy embert Gyergyótölgyesnél
2025. szeptember 05., péntek

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek

1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek
2025. szeptember 05., péntek

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el

A közbiztonság megőrzése, fenntartása érdekében szerveztek átfogó ellenőrzést a Hargita megyei rendőrök Maroshévízen, amelynek során jelentős pénzbírságot róttak ki.

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el
2025. szeptember 04., csütörtök

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál

Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

2025. szeptember 04., csütörtök

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában
2025. szeptember 04., csütörtök

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton

Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton
2025. szeptember 02., kedd

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson

Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson
2025. szeptember 01., hétfő

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése

Sikerült átütemezni a korábban felvett húszmillió lejes hitel visszafizetését, nyugtázták Csergő Ottó lemondását, és újra közbeszerzést írnak ki a szemét elszállítására. Ezek voltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésének témái.

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése
2025. szeptember 01., hétfő

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál

Árokba csúszott egy busz Borzonton hétfő reggel. Felnőttek és gyerekek is a járműben ragadtak a mentőegységek érkezéséig.

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál