Élő hagyomány Csíkmadarason

Madaras azon kevés falvak egyike, amelyben még tartják a Szent János-napi angyalozást minden év június 24-én. Tankó Péter Mária madarasi nyugdíjas tanító néni mesélte, hogy az 1918-ban született édesanyja beszélt neki először erről a népszokásról, viszont ő maga nem tapasztalhatta, mivel 1945 után betiltották az angyalozást. Mielőtt még feledésbe merült volna, a rendszerváltást követően Miklós Mártonné Margit nyugdíjas óvónő két segítségével – Bálint Dénesnével és Fazakas Dénesnével – felidézte és leírta a szerepekhez szükséges énekeket. Ezeket az énekeket tanította be négy csoportnak, ezzel újjáélesztve a hagyományt.

Mára a csoportok száma eléri a 12–14-et is, a részt vevő gyermekek saját maguk osztják el a szerepeket, tanulják be a már faluszerte ismert énekeket, majd beöltözve adják elő a falu híveinek. Egy-egy csoportnak nyolc tagja van: egy székely ruhába öltözött kisfiú, egy nagyobb lány, aki a királynő, és hat angyal. A felvonuláson a fiú halad legelöl, aki a csengőt rázza, őt követi a királynő hosszú fehér ruhában, fején koronával, majd a két első angyal világoskék ruhába öltözve, a két középső angyal rózsaszínben, legvégén pedig a két kis angyal hosszú fehér ruhában – tudtuk meg Tankó Péter Máriától.

Az ünnep már június 23-án délután megkezdődik, hiszen az úrnapi körmenettől megmaradt ágakat felhasználva, a falu rózsafüzér társulatai megépítik a kalibákat, ahol a felvonuló angyalok megállnak és elénekelik a betanult dalokat. A kalibák kis szobaszerű építmények, amelyek egyik oldala nyitott, oltár gyanánt asztalt helyeznek be, rá gyertyát és szentképet tesznek, mellé pedig lócákat. Már este a szomszédok összegyűlnek a kalibáknál, gyertyát gyújtanak, imádkoznak és énekelnek – részletezte Mária néni, aki maga is tagja az egyik falubeli rózsafüzér társulatnak.

A volt tanító néni azt is elmondta, hogy Szent János napján reggel 6 órakor indulnak el a csoportok, körbejárva a faluban felépített kalibákat, ahol előadják a betanult énekeket. Indulás után közösen énekelik: „Oh, szent János, édes atyánk, / Az egekből tekints le reánk, / Téged köszönt minden virág (…)”, majd a kalibához megérkezve az éneklést a királyné kezdi el, szembefordulva az angyalokkal: „Ma szent János napja, Isten felvirrasztja, / Mert édes atyánknak ma van neve napja. / Mi hát megtiszteljük egy-két verseinkkel, / Azt meghallgassátok Istenfélelemmel(...)”. Ezt követi szerre az angyalok éneke, akik párosával fordulnak hátra, és összekulcsolt kézzel énekelnek szent Jánosért. Az énekek végével a rózsafüzér társulatok pénzt adnak a királynőknek, és megkínálják a gyerekeket süteménnyel, üdítővel. Az asszonyok egész addig maradnak a kalibáknál, míg az utolsó csoport is eljár. A falu utcáinak végigjárásával eltelik az idő, így egészen 11–12 óráig is eltarthat az angyalozás, ami a plébánia udvarán való énekléssel zárul.

„Régen az első angyalok V–VIII. osztályosok, a középső angyalok pedig I–IV. osztályosok voltak, míg a kis angyalok az óvódásokból kerültek ki. Ma már azonban a legidősebb gyermek is ötödikes csupán, így egészen fiatalok éltetik a hagyományt” – magyarázta Mária néni. Hozzátette, régebben az angyalozó csoportok egy helyen aludtak, általában a királynőnél, hogy reggel a napfelkeltével egyszerre, közösen indulhassanak énekelni. Oda vitték ruháikat a gyermekek, az otthon levő asszony befonta a lányok haját szorosan, hogy reggel a fésülés után hullámoson terüljön szét a hátukon.

Az angyalozást követő egykét napon belül egyes kalibákat elbontanak, de vannak olyanok is, amelyek két-három hétig megmaradnak. Ez a szomszédok közötti jó viszonyt és összetartozást jelenti, hiszen a reggeli csordahajtást követően ott gyűlnek össze a szomszédok és fogyasztják el beszélgetve kávéjukat. Este még fontosabb szerepet kapnak a kalibák, hiszen a munkát elvégezve újra összegyűlnek a falubeliek, itt elmondják az Úrangyalát és az esti imát, majd megbeszélik a nap történéseit egy-egy pohár ital és sütemény elfogyasztása közben – árulta el nekünk Mária néni.