
Fotó: Gecse Noémi
Beázott mennyezet, hulló vakolat, törött ablakok, elkorhadt padló: ez a látvány fogadja a csobotfalvi kultúrház látogatóit. A Csíkszereda tulajdonában levő épület kívülről sem szívderítő a vakolatlan falaival, gyommal benőtt csatornájával, „kollektív” cserepeivel. Az egykor a falubeliek által kalákában felépített művelődési ház felújítása évről évre halasztódik.
2015. december 03., 11:182015. december 03., 11:18
Élt valamikor két kőműves Csobotfalván, ők voltak a mesterek, akik a falubeliekkel közösen építették a kultúrházat, a befödése 1969-ben történt – kezdte a kultúrház történetének mesélését Gecző Tibor, a csobotfalvi közbirtokosság elnöke. „1997-ben körbejártuk Csobotfalvát és Somlyót, összeszedtük a faanyagot, lambériát tetettünk, csináltattunk egy rend asztalt és padot. Nemrégiben újrarakattuk az egyik csempét, mert be volt omolva. Minden évben kicserélünk 20-30 cserepet, négyféle cserép van rajta. A vizet is mi vezettük be. A konyhában levő kályhának be van szakadva a teteje, ha begyújtanak, tíz perc múlva gázszag van. Az öltözőben az ablakok be vannak törve” – sorolta az elnök, amint végigvezetett az épületen.
Az egyházi területre épített létesítmény 180 négyzetméter, a nagyteremben színpad is van. Korábban tartottak itt lakodalmakat is, manapság halotti toroknak, szüreti és farsangi báloknak, gyermeklakodalomnak, különböző táncpróbáknak ad helyet.
2006-ban a csobotfalvi közbirtokosság szerette volna átvenni a várostól az épületet, ám csak koncesszióba kaphatták volna meg. Az elnök szerint teljesíthetetlen feltételeket szabtak. „Három év alatt fel kellett volna újítsuk, a tetőszerkezetet újrarakjuk, a nyílászárókat, fűtést, villamosságot megoldjuk, és emellett az önkormányzatnak fizessünk havi háromszáz dollár bért. Ebben nem tudtunk partnerek lenni” – mutatott rá Gecző.
Mint mondta, nemrég felkereste Antal Attila alpolgármestert is, aki szeretett volna segíteni ugyan, de konkrétumokat nem mondott. „Van egy tervünk, amely szerint az épületet meghosszabbítanánk három-négy méterrel, ott lenne kazánház, irodák, bal felől pedig illemhelyek. De mindig az volt a válasz a tanács részéről, hogy erre most nincs pénz. Meg is értettük, mert valóban Csobotfalván van kétszáz ember, ugyanannyi, mint egy tízemeletes tömbházban. A prioritásokat megértjük, de ezzel is kellene valamit csinálni. Első perctől tevékenykedünk, amit tudunk, csinálunk, de nem a miénk, meg van kötve a kezünk. Az idősebb helyieknek az fáj, hogy ők építették fel, és azt mondják, semmi közük hozzá.”
A csobotfalvi kultúrház rossz állapotára Szabó Soós Klára néppárti önkormányzati képviselő a novemberi ülésen napirend előtti felszólalásában is felhívta a testület figyelmét. A közbirtokosság elnöke szerint egyébként a legfontosabb tennivaló a tetőszerkezet felújítása lenne, a közbirtokosság vállalná is az újrafedést, a többit aztán lépésenként meg lehetne oldani. Arra várnak csupán, hogy valaki rábólintson.
Füleki Zoltán megbízott alpolgármester megkeresésünkre elmondta: „év végén ez nem prioritás, de természetesen nem feledkezünk meg a problémáról”. Előbb szeretnék felméretni szakemberekkel a kultúrház állapotát. „Tervet kell rá készítenünk, hogy lássuk, mibe kerül. Aztán meglátjuk, hogy lehet-e szerezni rá uniós forrásokat, vagy saját költségvetésből kell megoldjuk, vagy éppen a közbirtokossággal fogunk közösen dolgozni.”
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!