Egy csipetnyi kultúra a Vajdaságból

A stúdiót a legutóbbi ismertette, mint mondta, tíz éve alakultak, természetesen már azelőtt is készítettek filmeket, de egyszerűbbnek tűnt számukra intézményesülni. Eddigi működésük során körülbelül ötven dokumentumfilmet, négy kis játékfilmet, illetve egy tucat rövidfilmet készítettek. Hozzátette, jelenleg hat-hét aktív taggal dolgoznak, mindenki élhet az alkotói szabadságával, ami meg is mutatkozik a többféle stílusban készült filmeken. Kiemelte, hogy a filmkészítés mellett filmklubot működtetnek, filmműhelyt szerveznek fiataloknak, illetve a Vajdaság 12 városában tartott Magyar Filmnapokat is ők szervezik. Továbbá, idén Magyarkanizsán első alkalommal szervezik meg a Csodakút Nemzetközi Természetfilm-fesztivált, amelyre a Kárpát-medencei filmesek jelentkezését várják, beleértve természetesen a csíkiakat is.

A filmjeiket Fejős Csilla jellemezte, jobban mondva egy Mikola Gyöngyi-kritikát idézett akinek a filmek hatására Vajdaság egy egzotikus tájként jelent meg. „A vajdasági művészet – születése pillanatától – egzisztenciájában veszélyeztetett közösség, kisebbség művészete is egyben, kiemelkedő értékeit nagy kataklizmák árnyékában hozza létre mind a mai napig. Olyan eltérő léttapasztalattal és formavilággal találkozunk, amely még az „anyaország” többségi kultúrája felől nézve is szinte egzotikus hatást kelt, nem is túlozunk nagyon, ha azt mondjuk, néha a Budapest felől érkező látogatók a kuriozitásnak olyan élményéről számolnak be, melyet az antropológusok is átélhetnek, mikor először lépnek kapcsolatba valamely kis bennszülött törzs világával a dél-amerikai őserdők mélyén, avagy az afrikai sivatag peremén.” (A kritikát itt olvashatják.)

 

Ahogy már megjegyeztük, minden alkotónak megvan a saját stílusa, illetve területe. „Én a művészetek vonzásában élek, és azoknak a művész embereknek arcképét, tevékenységét, életútját szeretném megrajzolni, bemutatni, akik a Vajdasághoz kötődnek” – emelte ki lapunknak Fejős Csilla. Legtöbbször portréfilmeket készít, de nem idegenek számára a filmesszék sem. Arcképcsarnokában Tolnai Ottó író, költő, Nagy József mozgásművész, Urbán András színész, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója és mások szerepelnek.

Szerinte a vajdasági művészeknek van egy közös vonásuk: „Ha el is utaznak, mindig valamilyen formában visszatérnek Magyarkanizsára, akárcsak a városunkat átszelő Tisza kérészei. Bicskei István színész, az egyik portréfilmem főszereplője említi, hogy a magyarkanizsai pusztának, a Járás pásztorai, akiknek nem volt tükrük, maguk szemlélésére az eső utáni pocsolyákat használták. Miután a pocsolyák felszáradtak vonásaik beleégtek a földbe és ezekből az arcokból áll össze a Járás. Számomra ez azt sugallta, hogy nem az ember fényképezi a tájat, hanem a folyamat fordítva történik, vagyis a táj mutatja meg az ember arcát. A személyiségek lenyomatokat hagynak maguk után, a következő nemzedék pedig ezekből olvassa ki a kultúrát.”

A pinceklubban Tolnai Ottóról, illetve a Bicskei Istvánról készített filmjeit láthatjuk.  

Különben a Cinema Filmműhely alkotásai nem teljesen ismeretlenek az itteni közönségnek, hiszen Csubrilo Zoltánnak és Iván Attilának is jutott be egy-egy dokumentumfilmje a csíkszeredai Film.dok fesztiválra.

Csubrilo Zoltántól megtudtuk, hogy ő kizárólag a dokumentumfilm műfaját kedveli, legtöbbször „helyzetlekövetés módszerét alkalmazza”. Néprajzi, helytörténeti, illetve antropológiai témát választ, földművelő, állattenyésztő, ácsmester, kosárfonó és más „kiveszőfélben lévő” foglalkozások szerepelnek a filmjeiben. Többször terepezik, úgy véli, hogy egy jó alkotáshoz „ki kell alakuljon a film szereplőivel egy kölcsönös bizalom”. A pinceklubban ma a Gettó sor című filmjét mutatják be, amelynek a főszereplője egy roma család, egy zenész dinasztia. „Próbálom megragadni a nagyapa és az unoka viszonyulását a zenéléshez és egymáshoz, kiemelve, hogy miként éli meg a fiatalabb nemzedék ezt a világot.”

Iván Attila, aki nemcsak szerkesztőként, hanem operatőrként is tevékenykedik, bevallása szerint a filmetűdöket kedveli a leginkább. A filmkaravánra természetfilmeket hozott magával, valamint az egyik kis-játékfilmjét. Csíkszeredában a Csodakút című filmjét láthatjuk, a filmetűd egy száz évvel ezelőtt épült kutat mutat be. A Magyarkanizsa melletti füves pusztaságban egy évszázada gyógyvizet találtak, azóta sokan használják, a forrást kúrára alkalmazó személyek elevenednek meg filmjében.