Boda Jenő, a csíki hoki sokoldalú egyénisége

Boda Jenő Kézdivásárhelyen született 1945 októberében, gyermekként került Csíkszeredába édesanyjával. Ahogy elmondta, a „rosszabb gyermekek” közé tartozott. „Kézdivásárhelyen a központi szórakozóhelyünk a Józsiás-kert volt, egy híres szép park, ennek tőszomszédságában laktunk. Az ottani motoros klub gyakoroltatta a motorosokat egy Fehér Ignác nevű vállalkozóval, ő küldött, hogy az egyedül gyakorló motorosok mögé ugorjak fel. Akihez fel tudtam ugrani, és megbírta, azokkal ki mert menni a városból motorozni. Próbababa voltam” – emlékezett.

Csíkszeredába kerülve neki is korcsolyát hozott az angyal, amelyet a cipőre kellett felerősíteni. „Kiálltam a kapu elé, jöttek a fogatos szánok, elkaptam azokat, felhúztak a törvényszékig, és így lassan megtanultam korcsolyázni” – mesélte. Mivel a műkorcsolya is igen kedvelt sportnak számított akkor, először ott próbálkozott, a szintén kézdivásárhelyi Horosz Béla irányításával. Azt mondja, ez túl finomnak tűnt, ezért jégkorongra váltott, az akkori Akarat felnőttcsapat mellett megalakult ificsapathoz került, ahol Lőrincz Ferenc, egy lelkes taplocai szabómester volt a vezető. Később a Lendület ifjúsági csapatához csatlakozott. „Vákár Laji bácsi felvállalta, és kezdett velünk foglalkozni. Egy idő után átadott Szabó Pista bácsinak, nyáron futballoztunk a városi bajnokságban, és a felnőttek között is játszottunk, Sprencz Feri bácsi és Szabó Pista bácsi beálltak közénk, és 1962-ben megnyertük az országos bajnokságot – ez volt az első siker. Basa, Krausz, Mezey, Szilágyi, Nagy Gabi, jómagam, Texe István, Klein, Keresztes Feri, Kurta Zsolt” – sorolta a csapattársakat.

Nemcsak a jégkorong, az atlétika is kedvenc sportága lett, a Konstancai Dinamónál versenyezve kétszer lett országos bajnok a 4x100 méteres váltóban. Katonai szolgálata idején a Bukaresti Dinamónál jégkorongozott, majd bejutott a testnevelési egyetemre, a hokit az egyetemi csapatnál folytatta. Bukarestben elvégezte a játékvezetői képzést, akkor kezdett bíráskodni is. Előfordult, hogy épp csak befejezték a mérkőzést, utána ment vissza bíráskodni. Kitűnő eredménnyel végzett az egyetemen, több lehetőség közül – mivel már menyasszonya volt, és családalapítás következett – Csíkszeredát választotta. A gimnáziumban kezdett tanítani.

„Alakítottam egy csapatot gyerekekből, két korosztállyal, és már első évben nyertünk egy kupát. Jégkorongozni sajnos nem tudtam tovább, mert az akkori szakos tanfelügyelő azt mondta, válasszak, vagy az iskola, vagy a sport. Mivel itt csak két játékvezető volt az idősebbeken kívül, elhatároztam, tanfolyamot indítok. A gimnázium tornatermében, a felső részen, az irodában volt az oktatás, sok jelentkező volt, akik játékvezetők is lettek. Többen lemorzsolódtak, anyagilag nem volt kifizetődő tevékenység, szakmaként sem, de jó dolog volt” – értékelt.

1970-ben indultak először a sportiskolák mellett különleges sportosztályok, Csíkszeredában is indult egy csapat, a Lyceum, ennek Mezey Imre lett az edzője. „Mivel volt egy felnőtt korosztályú csapat a másodosztályban, Janovits Endre, Mezey Imre és én beálltunk, és két évig ott játszottunk. A Lyceum csapatánál a következő évfolyamot én vettem át, tehetséges gyerekek voltak ott is, olyan is volt, aki életében először ott húzott korcsolyát, és A-ligás játékos lett belőle, sokan a válogatottba kerültek, és ma is edzősködnek. Az volt a szokás akkor, hogy aki nem tudott jól korcsolyázni az lett a kapus, nálam viszont aki akart, az lett. Szigeti is akart, válogatott lett, Bartha Csaba is, Fekete pedig magyar válogatott” – elevenítette fel.

Egy alkalommal Csíkszeredában a jégpályán a Lyceum és a bukaresti egyetemi csapat egy mérkőzésén összetűzésbe keveredett egy volt bukaresti csapattárssal, akkor edzővel. „Két játékos verekedett össze a jégen a két csapatból. Megfogtam a bukaresti játékos botját, kihúztam a kezéből, erre egy akkora ütést kaptam, hogy összeestem, de fel is ugrottam, s a bottal akkorát vágtam valakire, hogy a feje behasadt. Véres lett, elvitte a mentő. Jött Balló doktor, s azt mondta, tanár úr, baj van, a pasason nem fog a zsibbasztó, mert alkoholt fogyasztott. Két nap múlva ki voltam írva a sportújságba, hogy gyilkos tanár, edző, hogy így, hogy úgy, lehordtak a fekete földig. Akkor aláírásokat gyűjtöttek itt, hogy a Sportul popular újságot nem rendelik meg, mert hazugságokat ír. A rendőrségtől kiváltottam egy igazolást, jött az átirat, hogy jelentkezzek Bukarestben, a minisztériumban. Miklós Józseffel mentünk be, meghallgattak, elmondták, hogy mi történt, de én tiltakoztam, hogy nem így volt, el is mondtam a valóságot. Volt egy szakszövetségi megfigyelő is a mérkőzésen, aki megerősítette, amit én mondtam. A miniszter azt mondta, neki ezt nem így mutatták be... Soron kívül kaptam kiutalást egy Trabantra a minisztertől” – emlékezett.

Doktorálni is készült jégkorongból a 80-as évek elején, csehül is megtanult, csehszlovák szakfolyóiratokat olvasott, közben számos csehszlovákiai turnén vettek részt a jégkorongozók, jó nemzetközi kapcsolatok alakultak ki. „Nem adtak engedélyt  doktorálni, a szövetség azt mondta, a hoki nem olimpiai sportág, várjuk meg, amíg az lesz. A párt azt mondta, ha a szövetség nem járul hozzá, nem adhatnak engedélyt” – mesélte. Hasonlóképpen nem adtak lehetőséget az elutazásra akkor sem, amikor Kanadába hívták egy szakmai rendezvényre. A nemzetközi játékvezetői testület tagjaként bemondói szerepet is kapott a műjégpályán a különböző tornákon. „Nem tudtam angolul, a jelzéseket ismertem, de nem tudtam beszélni. Miklós József tanított meg, leírtam fonetikusan, és mondtam. De ha nekem a bíró valamit visszakérdezett volna, hogy miért, nem tudtam volna beszélni.

Aztán felszámolták a hokiosztályokat a gimnáziumban. „Kérdeztük, miért, senki nem válaszolt semmit, talán észrevették, hogy teljesen magyar csapatok vannak, s ezért megszüntették. Akkor az ország tele volt a Lyceum játékosaival” – emlékezett. Boda Jenőt az akkori 12-es számú iskola igazgatójává nevezték ki, és ő szorgalmazta a mai Nagy Imre Általános Iskola építésének elkezdését is. „Meg volt ígérve, hogy két új 1–8. osztályos iskola épül, az egyik a mostani Nagy Imre iskola, a másik a Malom negyedben. A másodikat elvetették, de az elsőt minden gyűlésen szóvá tettem. Szász elvtárs azt mondta, többet ne mondjam, mert ő megígérte, hogy lesz. Megásták a fundamentumot, megöntötték az alapot, de központilag le volt tiltva az iskolaépítés. Egyszer jött a helikopter Bukarestből. Gyorsan színes ruhákban, szalagokkal, zászlókkal felállítottuk az alapra a diákokat, gúlát alakítottunk ki, hogy ne vegyék észre. De a Ceauşescu felesége meglátta, ahogy jöttek ki az autóval a stadionból, és kérdezte, mi van ott? Az egyik pártvezető elmondta, hogy iskola. Behívattak, tisztázódni kellett, kitámadták az építkezési vállalat vezetőjét, és azt mondták, szó sem lehet iskoláról, így aztán én bele kellett nyugodjak” – elevenítette fel.

Boda Jenő a csíki jégkorong múltját, sikereit könyvben is megörökítette. „Gyűjtöttem az újságokat, amelyekben megjelentem, soha életemben nem gondoltam, hogy nekem ilyen ambícióim legyenek. Amikor Mihai Flamaropol készítette a jégkorongtörténeti könyvét, mutatta nekem, és biztatott, hogy írjak, de nem érdekelt. A ’80-as években, amikor igazgató lettem, kellett egy iromány a fokozati vizsgához. Az irányítóm kérdezte, mit szeretnék, és azt javasolta, írjam meg a csíki jégkorong történetét. Így muszájból fogtam hozzá, Vákár Lajost, Sprencz Pált és Ferencet, Szentes Billt, Miklós Gyuszit, Miklós Ferit,  Bedő Ákost, Takács Istvánt, Szabó Pista bácsit kezdtem kérdezgetni, jegyezgettem” – mesélte. Később az összegyűjtött anyag könyvben is megjelent A csíki jégkorong sikerei a XX. században címmel. Boda Jenő szerint amikor készítette az anyagot, feltűnt neki, hogy a Csíki Lapokban 1931 februárjában megjelent írás számol be a csíki jégkorongcsapat megalakulásáról, ellentmondva ezzel az elődök által említett és elfogadott 1929-es időpontnak.

„Megkérdeztem, azt mondta Laji bácsi, úgy volt, és kész. Löffler Aurél bácsi, akivel levelező viszonyban voltunk, és sok mindent elmesélt, ő is azt mondta, 1929-ben volt. Nem álltam le vitatkozni az adatközlőkkel, akik sokat segítettek nekem, hogy a dolgozatom elkészüljön” – tért ki az előzményekre. Egy ideje visszavonult hokiéletből, de mint mondta, szeretné megjelentetni a csíki jégkorongról készült könyv bővített kiadását, amely kiegészülne csíki jégkorongozó családok történetével is – ennek anyaga már elkészült.

Munkájáról azt mondta, fárasztó, de szép volt. „Pedagógusi karrierem során állandóan kísértett egy kedves idézet: Szeretem a gyermeket azért amiért ő, és tisztelem benne azt, amivé ő válhat. Úgy tartottam, nem a durvaság, az erőszak a fontos, a bizalommal többre ment az ember. Mindenkiben meg kell látni, fel kell fedezni az értéket” – vallja a nyugalmazott pedagógus.