Befejeződött a csíki közbirtokosságok bemutatása

2015 áprilisában kezdtük el a közbirtokosságokról szóló sorozatunkat. Célunk az volt, hogy feltérképezzük, tizenöt évvel a közbirtokosságok újraalakulása óta hogyan is működnek a közösség vagyonával gazdálkodó ún. társulások. Mert noha a 2000/1-es törvény nyomán „egy kaptafára” – ahogy sokan emlegették – létrejött közbirtokosságok a kezdetekkor egyazon alapszabályzat szerint kezdtek működni, az mára világossá vált, hogy ahány közbirtokosság, annyi féle. Más-más lehetőségekkel rendelkeznek, kevesebb vagy több területtel. És különböző szemléletmóddal.

Nem mindenhol fogadtak szívesen

Mintegy ötven csíki vagy Csík-környéki közbirtokosság bemutatását terveztük. Végül, harmincnégy közbirtokosságról sikerült írnunk, mivel vannak községek, ahol a nagy közbirtokosságba beleolvadtak a tízesek közbirtokosságai – mint például Bánkfalván –, ugyanakkor voltak közbirtokossági elnökök, akik nem kívántak nyilatkozni. Nem tételezzük fel, hogy takargatnivalójuk lenne bizonyos ügyekkel kapcsolatban, csupán furcsálljuk, hogy egy közösség vezetője nem szeretne mesélni tevékenységéről, az általa vezetett birtokosság megvalósításairól, helyzetéről (főleg, ha a közbirtokosság jól működik).

Volt, aki első megkeresésre már jelezte, hogy nem kíván nyilatkozni. Példaként említhetjük a verebesi közbirtokosság elnökét, Szentes Lórántot vagy a csíkmadarasi Imre Lorándot. „Mi végezgessük a dolgunkat, maguk is végezgessék. Isten tartsa meg” – zárta rövidre Imre Loránd.

Noha több alkalommal is egyeztettünk, végül elállt a interjútól a csíkszentsimoni Boga Dénes is. A szépvízi közbirtokosság elnöke, Gál Antal is csak annyit mondott: „nem szeretnék ezzel foglalkozni”.
A pálfalvi közbirtokossági elnök, Ferencz Tas a beszélgetés után és a cikk megjelenése előtt jelezte, hogy mégsem szeretné, ha megjelenne az anyag a birtokosságukról.  

Nem éltek a lehetőséggel

A kászonjakabfalvi elnököt, Kurkó Gyárfást több hónapon keresztül próbáltuk elérni telefonon, üzenetet is küldtünk, de annyira elfoglalt volt, hogy nem tudott még visszahívni sem. Mátyás László, a csekefalvi közbirtokosság elnöke is csak annyit mondott, nem akar nyilatkozni az újságnak. Több alkalommal is egyeztettünk a csomortáni közbirtokosság elnökével, végül Gál Barna sem szerette volna, hogy írjunk a birtokosságukról. A bánkfalvi közbirtokosság elnöke, Sándor Zoltán, miután rábólintott az interjúra, arra kért, a sorozatban legyenek ők az utolsók. Még ebbe is belementünk, végül, amikor indultunk volna Bánkfalvára, meggondolták magukat. A csíkszentgyörgyi Három tízesi elnököt nem értük el, a Jenőfalva tízesi közbirtokosság elnöke pedig mondta, hogy előbb a bánkfalviak szerepeljenek, aztán ők. Végül visszamondták. Azt is emlegették néhányan, hogy nem szeretnék, ha valakik a cikk nyomán a Csíki Hírlap sms-rovatában vagy a Székelyhonon szidalmaznák őket.

Ünnepek előtt, APIA után

Akik hajlottak is rá, hogy „nyilatkozzanak az újságnak”, a legtöbbjükkel is heteken keresztül egyeztettük a találkozó pontos időpontját. Megértettük, hogy dologidő van az erdőn, hogy le kell adni épp az APIA-hoz a kéréseket, hogy ünnepek jönnek stb. Ugyanakkor a legtöbb elnök némi kétkedéssel fogadta a kérésünket. Olyan is volt, aki rácsodálkozott, hogy egy nőnemű újságíró vágta ekkora fába a fejszéjét. De voltak olyanok is, akik nagyon szívesen fogadtak, bíztak bennünk, hogy nem bolygatni akarjuk a közbirtokossági ügyeket, hanem bemutatni azt. Sok elnök büszkén sorolta a megvalósításaikat, dicsérte a tagságot, vagy éppen nagyon bölcsen rámutatott, hogy ha valamit felvállalt, azt végig kell csinálja, és természetes az, hogy vannak a tagságon belül véleménykülönbségek. Volt, hogy csak az elnökkel beszélgettünk, de olyan helyen is jártunk, ahol a vezetőtanács összes tagja fontosnak tartotta, hogy részt vegyen a beszélgetésen.

Vacsárcsitól az Unióig

Elsőként a Csíkvacsárcsi Közbirtokosságot mutattuk be, a sorozat végén pedig a Csíki Közbirtokossági Uniót. Olvashattak a kászonfeltízi közbirtokosságról, jártunk Szenttamáson, Kozmáson, Csíkszentkirályon, Menaságon, Csíkmindszenten, Kászonaltízen, Csíkszentléleken, Szentdomokoson, Kászonújfaluban, Csobotfalván, Szentmártonon, a csíkszeredai közbirtokosságnál, Csíkszentimrén, Madéfalván, Csíksomlyón, Csíktaplocán, Csíkkarcfalván, Csíkjenőfalván, Zsögödön, Csíkszentgyörgyön, ezen belül Körösmény tízes közbirtokosságánál, Csíkcsicsóban, Csíkdánfalván, Delnén, Szentmiklóson, Csíkborzsovában, Tusnádon, Kászonimpéren, Csíkrákoson, Lázárfalván,  Szentmihályon és Göröcsfalván.

A falu hangja

Az adott közbirtokosság – az elnök által elmondottak alapján – bemutatása után a faluból még megszólaltattunk néhány embert. Ez volt, hogy nem tetszett némelyik elnöknek, később fel is hívott telefonon ezért, főleg, ha valaki nem vállalta a nevét. Az adott településen az utcán szólítottunk le embereket, megkérdezve őket, hogy mit gondolnak a helybéli közbirtokosság működéséről. Sok mindent elárult az is, hogy az emberek mennyire érdeklődnek a közbirtokossági ügyek iránt, mernek-e beszélni róla, vállalták-e a nevüket. Volt, hogy két órán keresztül mentünk körbe egy településen, leszólítottunk húsz embert, amíg négy ímmel-ámmal válaszolt, de ők sem vállalták a nevüket. De olyan településen is jártunk, ahol szívesen, nyíltan beszéltek a közbirtokosságról. Megjegyezzük viszont azt is, hogy egy vezetőség, és ezen belül az elnök dolga bizony nem könnyű: ha egy birtokosságon belül van kétszáz tag, az is a természetes, ha nem mindenki ért egyet. Ritka esetben, de olyan elnökkel is találkoztunk, aki kíváncsian várta, hogy mit mondanak falustársai, a tagság.

Általános észrevételek

A megalakulás utáni első években nem volt könnyű a közbirtokosságok működése, anyagi tőkéjük kevés vagy nem volt, ugyanakkor ezt az időszakot az egykori közbirtokossági területekért folytatott harc jellemezte. A legtöbb birtokosság visszakapta a területei nagy részét, de van olyan is, ahol máig is perelnek értük. A legtöbb közbirtokosságnak mostanra már saját székhelye van, amelyiknek nincs, az is igyekszik építeni vagy vásárolni. Sokan emlegették azt is, hogy a területalapú támogatások nélkül sokkal rosszabb helyzetben lennének a közbirtokosságok. Ezért is tudják azt megtenni, hogy nem vágják ki mind az üzemtervben lehetőségként megjelölt famennyiséget, mint ahogy gyakran elhangzott, hogy maradjon erdő az unokáknak.

Abban is mindenki egyetért – más dolog az, hogy ennek megfelelően kezeli-e a vezetőség a rá bízott vagyont –, hogy a közbirtokosság a közösségé, a tagoké. És egy közösség összetartó ereje. Számos esetben közösségi tereket hoz létre az adott településen, beruházásokat eszközöl a közösség javára – tejcsarnokok, gyümölcsfeldolgozók például – utakat javít, egyházat, iskolát segít, tűzesetekkor segíti a rászorultakat, ösztöndíjakat ad, kulturális eseményeket támogat stb.

Problémák, perek

Találkoztunk olyan helyzetekkel is, amikor belső viszályok, pereskedések évekre megbénították a birtokosság működését, az elnök (ha van) kénytelen több időt tölteni a törvényszéken, mint az erdőn. Az erdőn pedig időközben szárad a fa, leáll a kitermelés, az erdőgazdálkodás és óriási pénzveszteség éri a birtokosságot. Több helyen arra is rámutattak, hogy nem a birtokosságok vágják ki a sok erdőt, sőt, a közbirtokosságok működésével kezdődött meg a megfelelő erdőgazdálkodás.

Ami sok helyen felmerülő gond – mivel a tagok egy része már nem lakik a faluban –, hogy nehézkes a közgyűlések összehívása, és így nem tudnak jogerős döntéseket hozni, ami a működést nehezíti meg. Általános problémaként emlegették az elnökök azt is, hogy noha sok adás-vétel nincs, ami a jogokat illeti (köszönhető ez a tagoknak adott, jogonként 100 és 500 lej közötti évi osztaléknak), viszont egyre jobban felaprózódnak a jogok az örökösödések által.

Nagy utat jártunk be

A közel egy év alatt nagy utat jártunk be, tarisznyánk megtelt ezzel is, azzal is, a számos információn kívül régmúlt történetek, néha történelmünknek egy-egy szeletkéje idéződött fel, családok és közösségek történetei kerültek szóba, amikor a közbirtokosságok elnökeivel beszélgettünk. Bejártunk gyönyörű területeket, láttunk szépen fejlődő csemetefákat, jártunk kiválóan rendbehozott mezei utakon, közösségi házakban, kóstoltunk a gyümölcsfeldolgozóban készült gyümölcslevet, és olyan életbölcsességeket, meglátásokat, terveket is megosztottak velünk, amelyeket meghallgatva, bízhatunk abban, hogy lesz  a székely közösségeknek jövője.

Zárszó féle

Zárszóként megengedünk magunknak néhány személyes jókivánságot: kívánunk a vezetőtanácsoknak jó munkát, vigyázzanak továbbra is közösségeink javaira, gazdálkodjanak bölcsen azzal, amit elődeiktől kaptak és majd unokáikra kell hagyjanak, kívánunk továbbá kitartást, egészséget, a tagság részéről pedig megértést!