Aki az életét áldozta a művészetért

A képmutatók cselszövésében Molière (Bogdán Zsolt) élete szorosan összefügg darabjának, a Tartuffe-nak a sorsával, mivel a francia drámaíró ebben az álszent figuráját karikírozza ki. Ez vezet a vesztéhez, ugyanis Marquis De Charron (Fülöp Zoltán), Párizs érseke ebben a szereplőben saját magára ismer. A színházvezető, a drámaíró az első küzdelmét megnyeri az egyházi méltósággal szemben, szövetségest találva XIV. Lajos (Veress Albert), a napkirály személyében, aki egyetért a commedia dell\'arte eszközeivel, hogy a túlzás lehet a legjobb kritika, de egy titkos összeesküvés miatt Molière kiesik a királyi kegyből.

Tanulság, hogy csak az önkritikát gyakorló személyek képesek érteni az iróniát, aki csak hatalmával vagy befolyásával él, sőt visszaél, nem tud szembenézni a mások által alkotott tükörképével. „Nézzük csak a Tartuffe-öt: a címszereplő túlzott patetikuma, önostorozása, folytonos imádkozása bizony jócskán túlzó valami, csak hát Orgon nem látja e túlzást, egyszerűen nem veszi észre, hályog nőtt a szemére már, nem képes reálisan látni a maga környezetét. A Tartuffe kihívása a néző felé éppen az: látjuk-e reálisan magunkat a környezetünkben, képesek vagyunk-e a túlzást észlelni, érzékelni a megfelelő időben? Ha nem, akkor ott bizony bármit megtehetnek velünk” – jegyzi meg erről Ugrai István színkritikus.

A művésznek, az alkotónak pedig az a dolga, hogy a hibáinkra felhívja a figyelmet, még akkor is, ha emiatt akár munkáját is ellehetetlenítik. Molière képes a végsőkig megalázkodni a francia király előtt, hogy a színműve bemutatásra kerülhessen, nem a dicsőségért, nem a pénzért, hanem a művészet szabadságáért harcol a végsőkig. Molière ugyanis a Képzelt beteg (Le Malade imaginaire) negyedik előadása közben a színpadon leli halálát.

Bulgakovnak zseniális az ötlete, hogy amikor a Szovjetunióban 1930 után művei nem kapnak nyilvánosságot, drámái eltűnnek a színházak programjáról, az egyik legelismertebb „színházcsinálóhoz”, színházalapítóhoz nyúl vissza, hogy a művészeti szabadság korlátozásáról a saját korában beszélhessen. A király ugyanis a mindenkori zsarnok megtestesítője, nem kell föltétlenül felkent uralkodónak lennie valakinek, hogy önkényes legyen, a demokratikusan megválasztott vezetőből is válhat bármikor diktátor. Molière halála viszont nem volt hiábavaló, a művészet, a szabad eszmék mindig túlélik a zsarnokságot.

Porogi Dorka rendező nagyon odafigyelt a hitelességre, megőrizte az eredeti szöveget, a jelmezek is Molière korát idézik. A díszlet minimális, a színpadra egy forgatható kisebb színpadot tettek, az elfordítástól függően vagy a francia színészek előadását láthatjuk vagy Molière színházának kulisszáit. Ugyanez a színpad a megfelelő függönyökkel a trónterem háttere is lehet. Ha szegényesebb a díszlet, akkor a színészek játékára jobban kell alapozni, csak ekkor érhető el siker. Ahogy az április 26-ai bemutató előadás igazolja, szerintünk a rendező jól számított, persze olyan körülmények közt, amikor a főszerepet Bogdán Zsolt érdemes művész alakítja, ez el is várható.

Legközelebb a Képmutatók cselszövését vasárnap 19 órától játsszák, az előadásra a Prospero bérleteseket várják.