„Boldog vagyok a kis álmokkal”

– Csíkszentdomokoson születtem, ott végeztem el általános iskolai tanulmányaimat, majd Csíkszeredában a Márton Áron Gimnáziumban érettségiztem. Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakán végeztem 1998-ban, ezt követően pedig haza is költöztünk Domokosra. Elsősorban azért, mert volt számomra angol tanári állás, illetve a férjemnek, Lövétei Lázár Lászlónak munkahelyet ajánlottak fel a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztőségében. Tanítani kezdtem a domokosi iskolában, majd 1990-től a csíkszeredai Soros Oktatási Központtal is elkezdtem az együttműködést. Mivel már Domokoson oktatásfejlesztési pályázatokat is készítettünk, fölajánlották az oktatási központnál, hogy ott is végezhetnék hasonló munkát, így 2001-től immár Csíkszeredában dolgozom. Mielőtt a harmadik gyermekem megszületett volna, már elgondolkodtam azon, hogy jó lenne otthon valamilyen közösségi projektet elindítani, így született meg a Márton Áron-emlékkiállítás ötlete. Ez elsősorban családi kezdeményezés volt, a nővérem lett a grafikai tervező, én olvasgattam, szerkesztettem a szöveges anyagot, illetve családilag gyűjtöttük a fotográfiákat. Nagyon hamar sikerült elég sok embert fellelkesíteni Domokoson, de a faluból elszármazottak közül is. Így alakult ki egy kis csapat, akivel hozzáláttunk az anyaggyűjtéshez, a pályázáshoz és 2010-ben nyitottuk meg a Márton Áron Múzeumot, ami köré ma már sok program, esemény, kiadvány szerveződik.

– És máris elismerik munkájukat, nemrégiben a Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron-emlékéremmel jutalmazta a múzeumot.

– Nagyon örvendtünk, hiszen egy fiatal, önkéntes alapon működő intézmény, melynek nincsenek alkalmazottai, nincs intézményi bázisa, nincs irodánk sem. Nyilván az elismerés annak köszönhető, hogy nem álltunk meg amint létrejött a kiállítás, hanem évente próbálunk több rendezvényt is szervezni a püspök emlékének ápolására, hiszen nagyon büszkék vagyunk, hogy éppen Csíkszentdomokoson született Márton Áron. Fontos, hogy próbáljunk tanulni az ő tanításából, életpéldájából, ami rendkívül érdekes és még minden részletében nincs is feltárva. Valóságos kaland követni, hogy hogyan tartotta meg az egyházmegyét egy rendkívül nehéz helyzetben. Hogy a szélesebb közösség is mindezt megismerhesse konferenciákat szervezünk, idén volt a negyedik.

– Csíkszentdomokos szülöttjeként ennél többet nem is tehetett volna szülőfalujáért. Ez egy örökéletű kezdeményezés...

– Reméljük. Engem továbbra is érdekel, hogy hogyan lehet a falut kicsit intenzívebben bekapcsolni programjainkba. Jövőben lesz a püspök születésének 120 éves évfordulója, és a nyári konferenciánkat legalább két naposra szeretnénk tervezni. Ekkor majd kiderül, hogy a falu különféle infrastruktúrája hogyan tud ebbe belekapcsolódni. Éreznie kell a falunak, hogy Márton Áron nem egy porosodó, hanem egy élő érték, amiből a falu sokféle módon építkezhet, ha akar.

– Hogyan viszonyulnak ehhez a kezdeményezéshez a domokosiak?

– Számomra egy életre meghatározó élmény volt, amikor ezzel az ötlettel elmentem a közbirtokosság közgyűlésére. Elmondtam az elképzelésemet, meg azt is, hogy fontosnak tartanám, hogy Domokosról jöjjön az első támogatás. Mondtam akkor egy jelentősebb összeget, amit úgy gondoltam, hogy a közbirtokosságtól érkezhetne támogatásként, és ezt egyöntetűen szavazták meg. A későbbiekben is, amikor archív anyagokat gyűjtöttünk Sándor Edittel, a községi könyvtárossal, több mint háromszáz kép érkezett a községből. De nagy számban jönnek el a konferenciákra is.

– De ön nem csak ezen a síkon tevékenykedik, a Soros Oktatási Központnál is igen fontos feladatai vannak.

– Projektmenedzserként dolgoztam évekig a Sorosnál, amikor pedig Kocsis Erika igazgató más pályát választott, az ő felkérésére bízott meg az igazgatótanács azzal, hogy vállaljam el a központ igazgatói tisztségét. Ez rendkívül nagy felelősség, volt is kételyem, hogy fogom-e tudni csinálni, de nagyon szerencsés vagyok, jó munkatársaim vannak. Elődeim bejárattak egy olyan rendszert, amire már csak vigyázni kell, hogy jó irányban haladjon.

– Hogyan sikerül egy három gyermekes édesanyának mindkét nagyszabású munkáját jó irányban tartani?

– Van amikor sikerül, van amikor nem. Az oktatási központban rugalmas a munkaidőnk, a délutánt, mint mindenki, én is igyekezek a gyerekekkel tölteni. Júlia negyedikes, Vica másodikos, László fiunk pedig négy éves. Viszont az esti, hajnali órákat nagyon jól fel lehet használni a civil munkára. Az ember próbálja az idejét beosztani, van amire kevés idő marad, van amiről le kell mondani. De mindemellett a legfontosabb az, hogy milyen emberekkel dolgozik. Nekem sokat segít a férjem, az édesanyám, ők sokat átvállalnak a háztartás gondjaiból. Másrészt úgy az oktatási központban, mint a múzeumnál nagyon jó emberekkel dolgozom.

– Tegyük félre a munkát, miről szól még az élete, mi fontos az ön számára?

– A család. Az ember azt szeretné, hogy lássa, a gyermekei boldogok és jó irányba tart az életük. Szeretném, ha a gyermekeimnek és az ő generációjuknak pozitív világképük lenne, ha azt éreznék, hogy jó helyen élnek, és itt jó dolgokat lehet megvalósítani.

– Az imént megjegyezte, hogy szerencsésnek érzi magát.

– Az ember mindig tehetne többet és jobbat, ez rajtunk áll. Olyan szempontból határozottan szerencsés vagyok, hogy adódnak lehetőségek az életemben. Az nagyon rossz, ha az embernek van kezdeményezőkészsége, kedve és akadályokba ütközik. Én eddig azt tapasztaltam, hogy sokkal kevesebb az akadály és ami akad is elhanyagolható. Remélem így marad, nem zárulnak be előttem kapuk, lehetőségek, hanem bővülnek. Ehhez bizony kell szerencse is, nem saját érdem.

– Milyen terveket szövöget még?

– Nagyon távoli terveim nincsenek, ami nem biztos, hogy annyira jó, de ezzel is kivédem a kudarcokat. Inkább mindig a következő lépést látom magam előtt, úgy látom az apró lépésenkénti építkezés nekem jobban megy. Egy híres ember egyszer tervezett több hasonlóan híres emberrel együtt egy nagy vallásturisztikai komplexumot Márton Áron kapcsán. Olyan nagy tervek, elképzelések voltak amiről álmodni sem mernék. Nem valósult meg. Az az ember mondta nekem akkor, hogy ő álmodott egy nagyot és nem tudta megcsinálni, én meg álmodtam egy kicsikét és megcsináltam. Én boldog vagyok ezekkel a kis álmokkal, nagy álmaim nincsenek.