„Arra figyeljenek fel, hogy szépen vezetsz, udvarias vagy”

Petres Tivadar a hetvenes években taxizás mellett vállalt oktatást, nemrégiben pedig nyugdíjas éveinek hasznos eltöltése végett ült újra autóba, hogy tanítson elboldogulni bárhol a világban a volán mellett.

Inasként kezdte az egykori UMTF-nél (ahol fakitermeléshez szükséges járműveket is javítottak), aztán továbbtanulva autótechnikus lett belőle. Osztályvezetőként viszont „szorította a nyakkendő”, szabadabb életre vágyott, így vállalt taxizást. Később felkérték, hogy oktasson az akkori sofőriskolában, és talán mert mindig is felnézett tanáraira, szívesen beleegyezett. Annyira „megcsapta” az oktatás szele, hogy bár ’82-ben abbahagyta, nemrégiben ismét az „anyósülésre” ült.

„Az oktatáshoz kell egyfajta elhívatottság. A sofőriskolában megtanítjuk az embereket vezetni, bekerülni egy olyan nagy családba, ahol mindenki az autó segítségével próbálja a dolgát intézni. Fontos, hogy ez nem versenypálya, mindenkinek segítenie kell a másikat. Az idő teltével Csíkszeredában az utcák nem nőttek, de az autók száma igen, elég nagy a forgalom, a zsúfoltság. Arra biztatom a tanítványaimat, hogy ne ragaszkodjanak mindenáron az elsőbbségükhöz, mert ezzel valakit megmenthetünk. Bárkivel megtörténhet, hogy hibázik, és jólesik, ha olyankor segítenek. Ahhoz, hogy kaphass, adni is kell. Ha így vezetsz, akkor nem idegesen térsz haza. Legyünk udvariasak, egy mosollyal, egy intéssel olyan szépen el lehet boldogulni” – biztat Petres Tivadar.

Az évek folyamán sok minden megváltozott a forgalmi rendben, a szabályokban, és ezt egy régi hajtási engedéllyel is szemléltette az oktató. Akkor még a szabályzatot is tartalmazta a sofőrkönyv, és például az olvasható benne, hogy a hídon olyan sebességgel kell átkelni, mint a lovak ügetése. „Az oktatás lényege: úgy tanítsam meg a tanulót vezetni, hogy bárhol a világon bármikor elboldoguljon. Régebb nem volt jelzőlámpa, sem körforgalom, most viszont már ezt is meg lehet mutatni. Ami nincs itt még, az a villamos. Szoktam is viccelődni, hogy addig szeretnék oktatni, amíg lesz” – mondja mosolyogva, hozzáfűzve, jó lenne elmenni például Brassóig a tanulókkal, hogy megtapasztalják az ottani forgalmat.

Az idő megszépítette egyik kellemetlen oktatói esetét. Egyik tanítványának nagyon nehezen ment a megfordulás az autóval, a „poligonozás”. Akkor a gyakorlótér a mai Szív utcában volt, egyik oldalán a Somlyó-patak határolta. A tanítvány elmondta Petres Tivadarnak, hogy úgy érzi, jobban végig tudna haladni a pályán, ha az oktató nem ülne mellette. Meg is próbálták, de a megfordulás a patakba merüléssel végződött. Sok elmaradt órával, javítással is együtt járt ez a „próba”, de ma már mosolyog rajta az oktató, és azóta is fontosnak tartja, hogy minden módszert kipróbáljanak a cél érdekében.

„A cél, hogy tudjam megtanítani több vagy kevesebb órával, mert sokfélék vagyunk. Mindenki meg tudja tanulni, csak nem egyformán. Tapasztalatom szerint a könyvelőkkel volt a legnehezebb, mert ők precíz emberek, a forgalomban viszont rengeteg befolyásoló tényező van, amit figyelembe kell venni. Ez is olyan, mint a mesterség, el kell lopni. Nincs különbség ilyen szempontból nők és férfiak közt, legfeljebb a mechanikai beállítottság, de itt nem is autót kell szerelni. Ami az autóban történik, azt nem szoktam továbbmondani” – hangsúlyozza Petres Tivadar, hiszen ami ismeretlen, kezdetben mindenkinek nehezen megy.

Ezért is figyelmezteti tanítványait: „a sofőrkönyv arra jó, hogy ettől arrafelé lesz, amivel megtanulj vezetni. Nem kell senkinek megmutatni, hogy neked milyen jó kocsid van, sok a pénzed vagy milyen funkciót töltesz be. Arra figyeljenek fel, hogy szépen vezetsz, udvarias vagy.”