’48 nyomán váltak a székelyek a magyar nemzet részévé

Kicsit késett, de objektív okokból a csíki székelyek forradalomba lépése – emelte ki a történész, de szerinte, ez érthető, ha a fejleményeket a nagy általánosságában megvizsgáljuk. „Tudjuk, hogy Bécsben március 13-án, Pesten március 15-én, de Erdélyben március 21-én robban ki a forradalom, a kolozsvári diákság is a pestiekéhez hasonló megmozdulást szervez. Egy nappal később a hír eljut Marosvásárhelyre is, ahol a Székelyföldön elsőként március 28-án robban ki, egy pár napra rá elterjed Udvarhelyszéken, majd később Csík-, Kászon-, Gyergyó- és Háromszéken is. Az egy-két napos, hetes eltérések viszont nem lényegesek” – véli a kutató. Amint hangsúlyozta, a Székelyföld akkoriban megosztott volt, a határőrvidéken természetesen nehezebben robbanhatott ki a forradalom, hisz a katonai parancsnokságok szigorúan őrködtek a császárhoz való hűség fenntartása felett, és próbálták megfékezni a rendbontó elemeket. Csíkban és Háromszéken így a szabadságeszmék csak később juthattak diadalra.

„Mivel nem volt sem rádió, sem sajtó, a székelyek a szabadelvű, polgári eszméket széküléseken fogalmazták meg és nyilvánították ki a forradalomhoz való szimpátiájukat. Csíkban elsőként a somlyói diákság távolította el egyik éjjel a császári sasos címereket, a parancsnokság többjüket letartóztatta, be is akarták börtönözni, de ezt megakadályozták. Az április 22-én Csíksomlyón tartott székgyűlésen ugyanis nem csak hogy az eszméket felkarolták, hanem határozatokat is hoztak azoknak terjesztésére, hogy a határőr parancsnokság forradalom ellenes megmozdulásait megfékezhessék. Szóval, a forradalom aránylag hamar elterjedt a Székelyföldön is.”

Kiemelte, hogy a levéltárakban gazdag forrásanyag található a forradalommal kapcsolatosan. Noha nem szeretett volna a szabadságharc levéltári kutatásával foglalkozni, mégis erre „kényszerült”. „Nem vagyok 48-as szakértő, mivel fiatalkoromban a főnökség megakadályozta, hogy ezzel a kérdéskörrel foglalkozzak.” Viszont mikor látta, hogy a forradalom 150 éves évfordulójára sem jöttek a történészek a levéltárba kutatni, akkor elhatározta, hogy közzéteszi az általa fellelt forrásanyagot. „Nem legendák és irodalmi, elfogult írások idealizált tételei alapján kell az eseményeket elemezni, mivel a rendelkezésre álló levéltári források rendkívül gazdagok, és ami még fontosabb hitelesek” – indokolta monumentális munkáját.

2000-ben megjelentette a 48-as vonatkozású Maros-széki levéltári forrásanyagot, egy pár évvel később Zepeczáner Jenővel közösen jelenteti meg az udvarhelyszéki vonatkozású forráskötetet. Bevallása szerint a csíkszéki adatok is számítógépen vannak már, azonban más korabeli levéltárak anyagát is át kellene még böngészni. Másfelől eddig a könyv kiadására nem kapott felkérést, támogatást, így nem jelenhetett meg. Különben, szerinte kellene alakuljon egy az 1848–49-es eseményeket kutató történész társaság Székelyföldön, mert csak ekkor lehetne teljes mértékben ezeket az eseményeket, történéseket átfogóan és hitelesen feltárni.

Előadásán is nem egy kronológiát, nem egy székelyföldi eseménytörténetet próbált felvázolni, hanem ehelyett azt taglalta, hogy a székelységnek megérte-e szembeszállni a császári hatalommal. 1848–49-es események hatására. Amint hangsúlyozta, itt is hasonló polgárosodó folyamatok indultak be, mint Magyarországon.

„Sikerült megváltoztatni az addigi társadalmi rendet, egy új polgári társadalmi rend alakul ki. Megtörtént a jobbágyfelszabadítás, megszűnt az idegen fennhatóságú határőrség, ismét figyelembe vették az őshonos székelység jogait. A legeslegfontosabb 1848-hoz köthető tény, hogy a székelyek a forradalom eszméjével való azonosulásuk nyomán lemondtak a különálló székely nemzet eszméjéről, hisz addig a székelység egy külön rendet képviselt Erdélyben. Teljesen összekovácsolódtak a magyar nemzettel, annak szerves részévé váltak. 1848 ünnepe így nem a magyar állam ünnepe, hanem a magyar nemzet ünnepe” – összegzett Pál Antal Sándor.