A társulat élte a maga életét: sikeres előadásokat hozott létre

– A színház esetében az évad végén (június közepén) szoktak mérleget vonni, és most épp az évad közepén járunk, de ha visszatekint a lassan végéhez közeledő 2012-es évre, mit tart fontosnak kiemelni a színház életéből?

– Mindenképpen eseménydús színházi évünk volt, szinte nehéz is összefoglalni, hogy egy évben mennyi minden történt. Mindenképp az előző évad előadásai határozták meg a tavasz-nyár eleji időszakot, a Tóték bemutatója például, a Csodaforrás felújítása, a Vaknyugattal voltunk fesztiválokon, különböző helyszíneken. A Búzakalásznak, amit én magam mint rendező is szerettem, szép karrierje volt, sok helyen be tudtuk mutatni, a tavalyi évad siker-előadásának tekinthetjük a közönség visszajelzéseiből ítélve. Fiatal színészek nyerték az ehhez kapcsolódó díjakat, ezt nagyszerű volt látni és megtapasztalni. Utazott a társulat, előadásokat hozott létre, élte a maga életét, de igazából az volt a legfontosabb, hogy tapinthatóan érezni lehetett: ez nem légüres térben történik, hanem számtalan visszajelzés van, és a bemutatóink nagy érdeklődést váltottak ki. Ugyanez a hangulat az aktuális évad indításáról is elmondható. Az Othello Gyulaházán című előadásunkat nagyon szereti a csíkszeredai közönség, és már sok meghívásunk van különféle helyszínekre. Megvolt az idei mesejáték-bemutatónk, aminek még hosszú sorozata lesz ebben az évadban, és nagyon szeretik a gyerekek. Most egy új bemutató lázában élünk, és „ég” az egész színház, hiszen óriási összefogás egy ilyen előadást összehozni. Mindenki részt vesz a maga szintjén ebben a munkában, és úgy néz ki, hogy egy nagyon hatásos és tartalmas, ízig-vérig szórakoztató és elgondolkodtató előadás született. Nagyon várom, hogy a közönség találkozzon ezzel az előadással, azt gondolom, hogy senki nem fogja megbánni, hogy eljött.

– Új előadások születnek, új társulati tagok vannak, sőt kezdeményezés történt a színház bábszínházi vonalának megteremtésére is.

– Igazából a színházteremtésnek van egy állandó és egy folyton változó része is. Az állandó az a törekvés, hogy a színház otthon legyen ebben a városban, illetve hogy akik ezt végzik, azonosuljanak a feladatukkal. De ezt mindig újra kell teremteni. Megpróbáljuk mindig följebb tenni a lécet, sporthasonlattal élve. Minden produkciónak kell legyen egy miértje, egy többlete, egy újdonsága, egy tétje, egy kockázata, hogy ne a sorozatgyártás fészkelje be magát, hanem mindig egy kihívás legyen. Ez megmutatkozik hozzáállás szempontjából és az egyes előadásokban is. Csak a legutolsó produkciónkban, amellyel most fog találkozni a csíkszeredai közönség, ide hívtunk egy, a szakmáját, a műfajt nagyon értő fiatal, de nem pályakezdő rendezőt, aki nagyon sok jó tapasztalatot hoz magával. Ő Somogyi Szilárd, az Operett Színház fiatal rendezője, és vele jött egy nagyon nagy egyéniség, Gyarmati Ágnes Munkácsy-díjas díszlettervező, akit évek óta van szerencsém ismerni. Olyan szakmai tudást, ízlést, színházi tudást és emberi hozzáállást hozott magával, ami mindenképpen gazdagította a mi életünket.

Tavaly tavasszal vágtunk bele abba a kísérletbe, hogy a kisgyerekeknek is teremtsünk bábszínházat. Ezt nem választanám el olyan kategorikusan műfajilag, bár mindkettőnek megvannak a maga sajátosságai, a színpadi színjátéknak és a bábszínháznak is. Az alaptörekvésünk az, hogy lehetőleg mindenkihez tudjunk szólni ebben a városban, korra és ízléscsoportra való tekintet nélkül. Ez mindenképpen fejlemény az életünkben, hogy van bábszínházi kezdeményezésünk is. Hogy ezt miként tudjuk folytatni, kibontakoztatni, hasznosítani, ez részben a jövő zenéje. A tavalyi előadásunkat még műsoron tartjuk, és elkezdtük egy gyerekszínházi találkozó szervezését is. Erről még nem tudok sok konkrétumot elmondani, szeretnénk, ha még ebben az évadban sor kerülne rá. Nagyon fontos lenne ilyen formában is megszólítani ezt a várost, ahol nagyon sok a gyerek. Mert ahol nagyon sok a gyerek, ott nagyon sok a remény, és ott van, amire építeni a jövőt. A színház a jelen idő művészete, de nekünk mégiscsak a jövőre kell építkeznünk.

A társulat életében és összetételében is történt változás. A tavaly még egyetemi hallgató, de már nálunk játszó fiatal színész, Bende Sándor végül ide szerződött és Puskás László frissen végzett diplomás színész is. A tavalyi társulat egyben maradt. Igazából ez a fajta formáló csapat, amely változik is valamennyire, a művészi potenciál, a Csíki Játékszín színházteremtő erejének megvalósítója.   

– Jutottak-e el olyan helyekre előadásokkal, ahol még nem játszottak?

– Ebben a szezonban volt egy örömteli találkozás a balánbányai közönséggel. Ez a harmadik próbálkozás Balánbányával az elmúlt tíz évben. Volt egy régi nekibuzdulásunk, amikor kimentünk a helyszínre, jó fogadtatásban részesültünk, de elkeserítők voltak a körülmények, fűthetetlen volt például a ház. Aztán mikor egy előadást úgy kellett megtartanunk, hogy a folyosón odafagyott jégen kellett bemenni a színpadra, akkor feladtuk, és közös megegyezéssel beláttuk a szervezőkkel, hogy ez így tarthatatlan. Aztán eltelt néhány év, és történt egy pozitív fordulat, Balánbányán nagyon szépen és praktikusan felújították a színházépületet. Akkor megint tettünk egy kísérletet, de sajnos nem volt ott szervezői háttér. És most idén varázslatosan összejött az is, hogy egyrészt ott van a jó infrastruktúra, másrészt olyan kezekbe került a szervezés, akik meg tudják fogalmazni a közönség akaratát és elvárásait. Bemutatkoztunk az Othelló Gyulaházán című előadásunkkal, és rögtön a balánbányai bérletkötések száma az élre ugrott. Egy emlékezetes, nagyon jó hangulatú színházi estét hoztunk össze mi és a közönség.

Ehhez az is hozzátartozik, hogy Csíkszentdomokoson, ahová rendszeresen járunk, és ahol nagyon szeretjük, nagyon jó a közönség, azért nincsenek az idén bérletkötéseink, mert ott most újítják fel a Művelődési Ház épületét, és jó néhányan feljönnek Balánbányára színházat nézni.
Számomra a legizgalmasabb tapasztalat, most már évtizedes múltra visszatekintve, hogy a mi színházi jelenlétünk megyei helyszíneken igazából gerjeszt egy igényt. És ennek nagyon szép példái vannak, kézzelfogható eredményei Gyergyóremetétől, Csomafalvától most már Balánbányáig. Ez mindenképpen reményt adó. Ahol van szellemi igény, ott előbb-utóbb megteremtődnek az anyagi eszközök is.

– Milyen tervekkel, reményekkel kezdik az új évet?

– Néhány nap pihenő után hatodikán már játszunk. Utána pedig elkezdünk egy új produkciót próbálni. Sorin Militaru rendező jön Bukarestből, aki Caragiale egy népszerű komédiáját állítja színpadra, amit Parti Nagy Lajos fordított és magyarított szövegében, a címe is ezt árulja el: Karnebál. Nagyon izgalmas kihívás és igazi csemege. Egy kiemelkedően izgalmas rendezőegyéniség jön hozzánk, és egy olyan magyar írói teljesítmény, ami egy különleges és klasszikus román színpadi művet tesz magyar színpadi csemegévé. Ennek kell megfeleljünk, ehhez a feladathoz kell felnőjünk.

Azt követően tavasszal egy fiatal csapat érkezik, Porogi Dorka fiatal rendező nagy klasszikus darabot állít színpadra, Bulgakov Álszentek összeesküvése című művét. Ez megint egy klasszikus érték, a világon mindenütt játsszák, nagy színházi kihívás, és a színháznak egy nagy önfeltárulkozása, egy hitvallása a művészetről és a színházról magáról. A címszerepet, Molière-t Bogdán Zsolt kolozsvári színművész, Csíkszereda nagy szülöttje, kedves jó barátunk vállalta el. Sok-sok éve tervezzük, hogy az ő csíkszeredai szerepvállalása összejöjjön, és úgy tűnik, hogy ez most sikerül.