A statisztika szerint rend van

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Kevesebb a bűncselekmény, javult a közbiztonság – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság múlt évi adatait a 2013-as év statisztikájával összevető hatósági beszámolóból.

2015. január 29., 19:102015. január 29., 19:10

Az elmúlt öt év „legnyugodtabb” évét kell felülmúlnia idén a főkapitányságnak: míg 2010-ben 7787 bűncselekmény történt Hargita megyében, 2014-re ez a szám 6086-ra „mérséklődött”. Tavalyelőtthöz képest is látványos, 7,47 százalékos csökkenés következett be a múlt esztendőben. A gyergyószentmiklósi és csíkszeredai kapitányságokon, illetve a megyei központon kívül valamennyi körzet rendőrségein javultak a mutatók – ennek is köszönhető, hogy papíron a megye a második legbiztonságosabb az országban.

Tavaly átlagosan négy lopás történt naponta – ezzel szemben rablótámadás összesen „mindössze” tizenhat. A gazdasági-pénzügyi bűncselekményeket vizsgáló nyomozóknak is akadt dolguk: 954 bejelentést kellett kivizsgálniuk, s akadt néhány nagy fogás is. Elkoboztak közel 192 ezer csomag zárjegy nélküli cigarettát és 4930 liter törvénytelenül eladásra kínált szeszes italt.

Az utcai bűnözők is enyhén visszafogták magukat: a 162 eset 1,22 százalékkal kevesebb, mint 2013-ban. Az illegálisan kitermelt, rendőrség által lefoglalt faanyag mennyisége 2085 köbméter volt, 339 karácsonyfa pedig rendőrségi raktárakban töltötte az ünnepeket.

Hargita megye közútjain 2014-ben 135 súlyos közlekedési baleset történt, ezekben 134-en súlyosan, 61-en könnyebben sérültek. A szerencsétlenségek során huszonöt személy vesztette életét. Érdekesség, hogy a belügyi struktúrához tartozó alakulatokban – rendőrség, csendőrség, tűzoltóság, hírszerzés – szolgálók huszonegyszer voltak közúti baleset résztvevői.

A közlekedésrendészek pénzbírság-osztogató kapacitása átlagosan napi 93 volt: összesen 34 ezer sofőrt sújtottak pénzbüntetéssel. 2227 gépjárművezetői engedélyt bevontak, 1555-öt fel is függesztettek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés